Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-29 / 22. szám
22. szám. meghatározhatatlan, örökké mozgó ősanyagból, majd a sűrűsödő levegőből keletkezettnek gondolhatták. A pythagoreusok már elismerik a léleknek, mint harmóniának létezését. Szerintük az ember talán ennek a harmóniának a tűz által formált anyaggal való egyesülése. Az eleaiak szerint az ember az egyetlen, örök, mozdulatlan, mindamellett gondolkodó, isteni léten, feltűnő és ugyanabban elmerülő jelenség. Heraklitos az egész mindenségnek, így az embernek is tüzből való eredetét hirdette. A többi lényektől csak annyiban különbözik az ember, hogy lelkében „tisztán megtartotta magát ?z isteni tűz." Empedokles szerint az ember a négy ősanyag: föld, víz, levegő és tűznek, a szeretet és a gyűlölet, vagyis a heggedés és a kiválás hatása által keletkezett egyesülésből állott elő. azért is a vér az értelemnek székhelye. Ősanyagokból, csakhogy nem négy meghatározott elemből, hanem számtalan és meghatározhatatlan ősanyagrészből, úgynevezett atomokból származtatták az atomisták is az embert, még pedig a lassabban mozgó anyagatomoknak a rendkivűl gyorsan mozgó lélekatomok- kal, a tűzatomokkal a szükségképess'g hatása alatt való egyesüléséből. Eszerint a gondolkodás: a tűz atomok mozgása. Ósanyagokból, azaz végtelen kicsiny, egymástól minőségileg különböző úgynevezett „ősmagvak“-ból állott elő Anaxagoras viiága s így az ember is, még pedig egy az anyag felett való és magában mozdulatlan, de mindeneket mozgató, értelmi, szellemi elv rendezése folytán. Ez a „nous“, ez az értelmi, szellemi elv minden szerves lénybe, növénybe, állatba, elhatott, legnagyobb mértékben az emberbe, akit magához hasonló értelmes lénynek alkotott. Ez a mozgató szellemi erő azonban még nem isten, csak rendező szellemi elv. Isten, mint bölcseleti elv csak a görög philosophia virágkorának képviselőinél: Sokrates, Plato és Aristotelesnél lép föl. Sokrates tanítása leginkább ethikára vonatkozván, nem fejtette ki a mindenség előállására vonatkozó nézetét. Azt azonban hangsúlyozta, hogy az emberben valami erő működik s így az ember ezen isteni birtokánál, leikénél fogva isteni eredetű. Plato szerint az Isten a legfőbb jó, a legfőbb értelem, az örök szellemi, anyagtalan, mozdulatlan, eszmei lét. Ehhez hasonló örök, teremtetlen idea az emberi lélek is. Nála tehát az Is en, a világ s így a lélek ősképei is egyenrangú, örök, egyjiánt független, egymásból nem folyható valóságok, lehet mondani istenek. Mivel azonban miden bölcseletnek s igy az ő bölcseletének is az volt a célja, hogy a mindenséget, vagyis az egész szellemi és anyagi világot egy legfőbb ok, vagyis az istenség hatására vezesse vissza, felhagyott bölcseleti alapelvével, a mozdulatlan isteni léttel és az eredetileg nyugvó, mozdulatlan isteni eszmét tevékeny, alkotó Istenné 345 varázsolta át. Ez az isten azonban csak a szellemeket, a lelkeket teremti meg, az anyaggal nem érintkezhetik. Ez okból a legfőbb isten egy második istent, az úgynevezett világlelket, vagyis a természetben működő erőket teremtett meg. Ez aztán alkotja meg az anyagi világot, a növényi, állati és emberi testeket. Ezekbe a demiurgos, azaz a világiélek által teremtett testekbe kö töznek az isten rendelkezése folytán a szellemek, mint lelkek és előállanak az emberek. Hű maradt azonban bölcseleleti alapelvéhez a nagy triász utolsó tagja: Aristoteles. Az ő istene is örök, mozdulatlan, nyugvó isten, az ő elnevezése szerint „eidos“ forma. Ez minden mozgás nélkül van, egyúttal azonban minden mozgásnak forrása. Hogy azonban ez az örök nyugalom, hogy lehet egyúttal örök mozgás is és ebből kifolyólag ez a magában örökké nyugvó isten miképpen alkothatta meg a világot, azt Aristoteles nem magyarázta meg. Egy második istenként áll mellette tehát a jelenségvilág, a természet, amely Aristoteles szerint az anyagnak egyre magasabb „ideális formátiókká való fejlődése.“ A fejlődés tetőpontján az ember áll. „Ennek lényege, a lélek, jnem egyéb, mintáz organikus test ezer különböző működéseinek egyesülése egy közös célra, amely az organikus testnek legfőbb célja, entelechiája." „A magasabb tehetség,,az én (nous) pedig nem tartozik az ember lényegéhez, hanem kívülről adatik az emberbe.“ Hogy azután ez az „ész“ kitől származik és minő törvényszerűségnek hódolva kénytelen az emberi testbe szállani, arra' Aristoteles nem ád feleletet. Ezek szerint a fejlődésnek tetőpontját ért görög philosophia sem tudott egy személyes teremtő isten eszméjéhez felemelkedni. Huszágh Uvula. SZEHLE. Levél a pápának. Az Alkotmány 143. száma közli Fraknói Vilmos cimzetes püspök levelét, melyet november 9-én küldött a pápának. A levél így hangzik: „Megjelenik trónod lépcsőinél, fenkölt szellemedhez intézi szavát, atyai szívedhez fordul legalázatosabb fiad, Magyarország történetírója, ki félszázados irodalmi pályályán számos munkában hirdette azon jótétemények jelentőségét, amelyekkel elődeid tekintélye, bölcsesége és áldozatkészsége a keresztyén világot az állami élet terén is elhalmozta. (? Szerk.) Az isteni gondviselés kifürkészhetetlen végzése előtted utat nyitott meg, amelyre lépve elődeidet talán még túlszárnyalhatod. Nem illő, hogy Neked tanácscsal szolgáljak, annál kevésbé, mert mástól nem befolyásolva egyedül lelkem sugallatát követem. (? Szerk.) Azonban feljogosítva, sőt kötelezve érzem maga- 346
