Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-05-01 / 18. szám
18. szám. Ián vitézségi érem?“ „Nem a’ kérem, ez talizmán!“ „Minek hord maga talizmánt?“ „Mikor Szögedéből elmasiroztunk, úri dámák jöttek az állomásra, azok adták. Azt mondták, vigyük magunkkal, az megvéd a golyó ellen. Hát föltettük!“ De már erre fölforrott az én vérem is. „Atyafiak ! A magyar emberről azt mondják, hogy igen józanul gondolkozik. A protestánsokról úgy tudják, hogy a régi, az apostoli, a krisztusi keresztyénségnek követői. Ti magyarok is, protestánsok is vagytok és nekem végtelenül fáj, hogy egyiket sem tudom rajtatok észrevenni. A mi nagy reformátoraink teljes erővel küzdöttek a babona, a képtisztelet és szoboriniádás ellen. S közöttetek akadnak olyanok, akik megtagadják azokat a reformátorokat. Hát azt hiszitek, hogy ez a kis érem megvéd benneteket a golyó ellen? Nem esett már el számtalan társatok, aki ezt a talizmánt hordta magával? És viszont nem harcol még ma is a régi hősiességgel sok olyan bajtársatok, aki szégyellette ezt a haszontalan rézdar*bot a mellére illeszteni? Szeretettel kérlek benneteket, ne botránkoztassátok meg hitsorsosaitokat, vegyétek le ezt az értéktelen ércet. Azt hiszitek, hogy nekünk nincs talizmánunk? A mi talizmánunk az Úr Jézus, akit nem mutogatunk a világnak, aki a mi szivünkben él! Ez a talizmán minden másnál erősebb. Amaz elrozsdásodik, megsemmisül, ez örökké birtokunkban marad s e küzdelmes életen keresztül elkísér az örökkévalóságba. Ennek a Krisztusnak, ennek a régi talizmánnak nevében kérlek benneteket, vessétek meg és vessétek el magatoktól e világalkotta haszontalan bálványokat!“ * S. kanonok T.-hen igen nagy űr, azaz szeretne nagy úr lenni. Ő t. i. civilben kanonok, most azonban mint tábori lelkész teljesít szolgálatot egy osztrák népfölkelő ezrednél. Rangja ugyanaz, mint a többi tábori lelkészé, tekintélyt azonban a violaszínű öv ad neki, no meg a „Festungsseelsorger“ cím, amellyel büszkélkedni szeret. Sok minden esik meg ezzel az úrral. „Megesett“ pl. vele, hogy a tábori lelkészt érdemkeresztet megkapta azon érdeme révén, hogy egyszer lövészárokban is volt. önkéntelenül eszembe jutnak azok a sorok, amiket nemrég olvastam : Kristus trug das grosse Kreur, So wie du das kleine; Kristus trug es unverdient, So wie du das deine. De megesnek vele más dolgok is. A „Dienstverordnung für Militärgeistlichen“ világosan intézkedik, hogy a protestáns, gör. kel. izraelita és mozlim tábori lelkészek sem a róm. kath. Festungs- seelsorgek, sem a Feldsuperioratok, hanem közvetlenül a . legközelebbi legmagasabb katonai hatóságok (Festungs- Brigaden, Militärkomando) e!é tartoznak. A kanonok úr erről a rendelkezésről nem vesz tudomást, hanem 281 nagy befolyása által nemcsak a római kath. hanem a más felekezetű tábori lelkészeket is „Festungskomando Befehl által kényszeríti, hogy nála tiszteletüket tegyék ; ö maga szeretne az istentiszteleti sorrendekről is intézkedni. Az ő intézkedésére adták ki T-ben a parancsot, hogy bizonyos felekezet istentiszteleten csak azon felekezet katonái jelenhessenek meg. Nekem még nem volt szerencsém hozzá, mert arra az álláspontra helyezkedtem, hogy én tisztán a mostári Militärkomando alá tartozom. T.-i szász kollégámat azonban rákény- szeritette, hogy nála tiszteletét tegye, azaz raporton jelenjék meg. S itt azon reményének adott kifejezést, hogy kollégám nem fog sokáig T.-ben maradni. „Mos- tárban“ — úgymond — „úgyis van evang. tábori lelkész, majd ellátja az az itteni németeket is.“ S áldásos befolyásának valószínűleg meg is les/ az eredménye, kollégámat előreláthatólag Sarajevóba fogják áthelyezni (saját kérelmére!) így zavarják meg amúgy is kevés tábori lelkészeink működését, ilyen eszközökkel igyekeznek munkakedvüket elvenni. * A „vidéken“ nagypéntek és husvét ünnepét csaknem egy hónappal előbb ültük. Azt hiszem praxisomban ez nem fog többé előfordulni. S az embereket sikerült a husvét, vagy talán inkább a nagypéntek hangulatába bevezetni. Hiszen nagypénteki szenvedések feküsznek már hónapok óta lelkűnkön. Az áldozati halál ünnepének fájdalmai viharzanak rajtunk keresztül. Katonáinknak közvetlen közelről kell szemlélniük, hogyan hurcolják a világ megváltóját nap-nap után új Golgothákra, hogyan csúfolják meg tanait, amelyek a szeretetről, jóságról, szelídségről, béketürésről beszélnek. Kicsufolják annak a sok eltemetett és temetetlen katonának a vérével. akik valamennyien az ő megváltottál. Kicsufolják azoknak a gyönge asszonyoknak a könnyeivel, akiknek bánatát az idő nem fogja enyhíteni. Kicsufolják azokban a sápadozó gyermekekben, akik ellenségszállta területekről kénytelenek menekülni. Ilyen körülmények között nem volt nehéz a katonákkal nagypénteket hetekkel előbb ünnepelni. Csaknem valamennyinek az arcáról leolvasni véltem a kérdést; Lesz-e elég balzsam Gileádban, hogy azt a sok-sok testi és le'ki sebet beheggesse, amelyet a háború ütött. Egy helyen a legények a „Mint a szép híves patakra“ mellett oszlottak szét. Néhányan visszamaradtak. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Egy őrmester hozzám jön s valami köszönetfélét rebeg s még mielőtt tiltakozhattam volna, megcsókolja a kezemet. S a többiek utána. Valami különös érzéseim voltak, amikor ezeket a meggörnyedt, alázatos embereket láttam. Hagytam őket. Jól esett szegényeknek! * Mostárban husvét vasárnapján Ján. 1125—26 alapján prédikáltam. Apró képek hatnak különösen a katonákra. Kiragadok egyet beszédemből. 282
