Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-04-24 / 17. szám
17. szám. következtetéseinek, vagy ami szoros értelemben véve ezzel azonos, jövendöléseinek valószínűségi határa.* Tudjuk, hogy nemcsak a természet, hanem a történelem is megismétli önmagát és, hogy múlt és jövő szoros kapcsolaia a jelenen át, voitaképen nem abban a rétegben rejtez k, ahol rendesen gyanítják, hanem annál sokkal mélyebben: elmúlt eseményeknél az okozatból következtetünk az okra, elkövetkezendőknél az okból az okozatra. Ez a való igazság. A múltban váj- kálva azt kutatjuk, hogy mi (ok) eredményezte ezt vagy azt a jelenséget, a jelenben a jövőre vonatkozólag pedig azt, hogy mit (okozat) eredményez ez vagy az a jelenség. Ha tehát a múlt okozataiból kitakart ok a jelenben újra ható-okká lesz, következtetést vonhatunk az eljövendőre: ez a körülmény igazolja a tudományos jövendöléseket és teszi bizonyos mértékben jogosulttá a történelmi előítéleteket. Azok a keretek, melyekkel a jövendő eseményeknek tartunk, korántsem szilárdak, sőt sokkal inkább a lehetőség egy bizonyos határán belül mozgathatók; adott esetben nem azt sejtetik, hogy minek kell feltétlenül történnie, hanem azt, hogy mi történhetik, a nexus causalis alapján mi szokott történni. Ebben a mélygyökerü tudatban szunnyad az öntudatos történelem-csinálás egyedüli és minden lehetősége, melynek eíévülhetlen záloga — a kultúra. Kultúra és tudomány hiába sz’rnak menyköveket (Tolstoi) a kultúrára, mégis csak a kultúra az, amely megleli és felfedi minden egyén szellemi vagyonát, annak gyámola is lévén egyben és tesz szellemileg nemcsak láthatóvá, hanem látóvá is. Hasztalanul tapsolnak a tudomány csődjének (Brunetiére) azok, akik helyébe a sötétséget akarják helyezni, mégis csak a tudomány örve alatt buzog mindaz az óriási munkateljesítményre képes tőke, mely* kamatait megteremtendő hivatott az emberi életről a vadságot levetkezni azt szebbé, nemesebbé tenni és ezáltal értékesebbé azt a tudatot, hogy ember az ember. Éppen ezek hatására érlelődik és érlelődött meg nem kevesekben az a hívogató és sokat Ígérő gondolat, hogy a tanításban lehetőleg mellőzzük a politikai történelem túlságos részletezését, a harcot és újra harcot és végül is harcot, mintha az emberiség egész munkássága ebben a szégyenben merült volna ki. Vagy legalább is ne olyan korban toljuk a fejlődő agyvelőbe, amikor a természetes rövidlátásánál fogva csak befogadni, de átértékelni nem tudja a sokszor oly hamis értékeket. A maga korában nem kell a múlt foltjait elleplezni, hanem leleplezni, nem agyon hallgatni, hanem megutáltatni. Mért szoktatjuk készakarva az emberi gondolkodást ahhoz a gondolathoz, hogy a háborúban lássa a mindenek ultima ratio-ját? Mért • Wilhelm Ostwald is azt mondja: .ein Augenblick des Nachdenkens lehrt, das ein blosses Wissen um Vergangenes, das nicht als Grundlage für irgendeine Gestaltung der Zukunft dienen soll oder kann, ein völlig zweckloses Wissen ist.“ Grundriss der Naturphilosophie, R. Univ. 4992—3, r. r. 20.0. 265 nem szorítunk ennek rovására több helyet a sociális élet, a hit és tudomány fejlődés történelmének, amikor pedig ez látszik a legegyenesebb és egyedüli biztos útnak arra nézve, hogy a föld arculatáról fokozatosan eltüntessük a háborút. Ha az erkölcsöt akarjuk átgyúrni azt a gondolkodás megmászásán kell kezdeni. Velejében egyedül a gondolkodás lehet az a rögzített pont, melybe a kultúra arkhimedes-i csigasora kapaszkodhat, hogy az emberiséget a fegyveres és háborús erkölcs (armyethics, kriegsheermäszige Moral) világából az isten-emberi erkölcsébe mozgassa. Orcátlan áltatás és szemfényvesztő csalás minden kulturhit, ha nem ennek elérhetésében sűrűsödik az meg. Ne ámítsunk senkit azzal, hogy a háború istenes dolog (Csernoch J. esztergomi érsek egyik, dec. elején tartott beszédében), hogy ennek a létért való tömegküzdelemnek természetszerűleg szabad folyást kell engedni, amikor tudjuk, hogy a kultúra védőgátjai szakadás nélkül is le tudnák vezetni a felgyülemlett szenvedélyt és féltékenységet. Igaz, hogy az egyetemes emberiség élete sötét esemény-halmaz és bárhogyan ziláljuk is napra, elvétve felcsillanó fényfoltok kivételével sötét marad: egy folyton folyvást megnyúló öngyilkossági kísérlet története, de azt hittük már elértük azt az időpontot, hogy a múlt történelme által nevelt háborúgondolat, eza gondolkodást lenyűgöző „serre-téte“ (fejpánt), lepattant és ime a nagy, talán utolsó nagy kísérlet újra kisért. Az örökölt gondolat keret csak az egymást érő történéseket várta, hogy mint éppen nem szokatlan gondolat újólag tettekben lásson napvilágot. És a kockán forgó tét nagyon nagy, mert ha elbukunk — hogyan is mondta, csak Harnach emlékezetes beszédében — „fallen wir, was Gott und unser starker Arm verhüten möge, so sinkt mit uns alle höhere Kultur in unserem Weltteil ins Grab zu deren Wächter wir berufen waren“ (Internationale Monatschrift 1914. 1. Kriegsheft). Tehát elvész a nagy vészben annak lehetősége is, hogy a kultúra fogalmát tetőzzük: hogy emberies gondolatok mellett emberies gondolkodási rétegezziink el. Bízvást az emberiség harca ez az emberségért, a humanismusért, a kultúráért és ezzel mindazért, ami mint az emberi szellem jegece örökségképen bennünk a huszadik századot megérte. Szántó Jáno*. Napközi otthonok. üyurátz Ferencz a következő fontos körlevelet küldte minden kerületebéli Ielkészi hivatalnak : Nagy tiszteletű Lelkész Úr! A munkabíró férfiak nagy részének a haza védelmében harctérre vonulása folytán a mezei gazdaságnál a tavasz kinyiltával - előreláthatólag sok helyen szükség lesz a női munka-erőre. A családanyák azonban csak úgy mehetnek nyugodtan mezei munkára, ha ezen idő alatt gyermekeik meg266
