Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-09 / 2. szám
2. szám. behatásaival és a jövő gondjaival; az öntudatos léleknek igényeit nem elégíti ki. A lélek üdülést is kiván, amidőn rendes, mindennapi foglalkozása köréből kiszállhat, annak gondjait egy időre elvetheti, azok fölé emelkedik és az élet szépségeiben gyönyörködve, nyugodtan adhatja át magát örömök élvezetének. Erre a célra szolgába játék, a mulatozás és az érzékiség fölötti világban időzés. Nem kell helyteleníteni a munkás ember szokását, hogy pihenő napján mulatni, szórakozni óhajt. Az egészség fentartásához ez épen olyan szükséges, mint a mindennapi kenyér. De vezérelni kell e vágyat oly irányban, hogy lelkének a végtelenséggel való viszonyából származó kívánalmai kielégitéséről se feledkezzék el és hogy a kielégítés magasztos örömeivel a mulatozás élvezeteit megszentelje. „Tudjak szentül örülni s minden vétket kerülni“ mondja egyházi énekünk. A templomi isteni tiszteletek rendeltetése az embert figyelmeztetni és néki egyszersmind alkalmat nyújtani, hogy a végtelenség utáni vágyait, háláját, tiszteletét, kérelmét, szóval vallásos érzelmeit nyilváníthassa. Azért szükséges, hogy a vezetőség különös gondot fordítson az isteni tiszteletek alatt a buzgó áhitat emelésére gondot fordítson minden körülmény eltávozására, mely az áhitat felbuzdulását zavarná, vagy épen akadályozná. Feleslegesnek tartanám említeni is, — hogy a templom tisztán tartása nem épen utolsó kellék, ha nem tapasztaltam volna saját magam, hogy papi gyónás alkalmával a padok porosak voltak. Zsebkendőinkkel kellett helyünket annyira-amennyire leporolnunk, hogy leülhessünk. Eszembe ötlik itt mellesleg az a kérdés is, hogy a keresztyénség e magasztos, vallási cselekményében miért nem vesznek részt a papokkal együtt a tanítók és felügyelők is? Ha egyházunk tisztviselői szivük mélyéből, őszintén hiszik, hogy az ember gyarló teremtmény, a'szerető mennyei Atyja pedig Krisztus urunk tanítása szerint irgalmas és végtelen kegyelmes, úgy ezt az alkalmat, a midőn a lélek — Kölcseynek szávai szerint „a szenvedélyek és indulatok örök ostromában hozzáragadt szennytől megtisztul,“ el nem mulaszthatják. És ha komolyan fogják fel tisztüket: a közerkölcsnek hitbuzgóság által való nemesítését, úgy meg kell fontolniok hogy egy példaadás hathatósabb száz tanításnál vagy fegyelmezésnél. — „ügy fényijük a ti világosságtok az emberek előtt, — mondja Krisztus urunk — hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket es dicsőítsék a ti 'mennyei Atyátokat.“ A kikben pedig nincs világosság, ezt ne állítsuk oda, ahol leikével fényleni kellene. A hol a gyermekek a felnőttekkel együtt vesznek részt az isteni tiszteletben, de még olt is, ahol a gyermekek számára külön isteni tiszteletek vannak szokásban, az iskolás gyermekeket — az ismétlőket is beleértve — a tanító az iskolában gyűjtse össze s a 23 beharangozás ideje alatt csak az ő vezetése alatt szép rendben vonuljanak be a templomba. Ez a jelenet nemcsak ajgyermekek, hanem a szülők hitbuzgóságát is emeli. Isteni tiszteleteink legfontosabb alkatrésze az egyházi beszéd. Itt nyílik alkalma a szónoknak az összesereglett hívek felgerjedt, nem ritkán csak lappangó s öntudatra fejlődni nem tudó érzelmeit szavakban kifejezni, a gondolkodást felvilágosítani s irányítani, a kételkedőt a hit igazságairól meggyőzni, a bizalmában megrendültei megerősiteni s általában mindeneket a köznapi foglalkozás köréből kiemelni abba a magasabb világba, hol a lélek megnyugszik, felüdül és a további munkára friss erőt gyűjteni képes. Itt nyílik tér a szónoknak hívei szívébe markolni s a vallás áldásdús malasztját velük kézzelfogható módon megismertetni. Ha a szónok beszédének tartalmát általános elméleti fejtegetések képezik, a hallgatók gondolkodó ereje kifárad, az összefüggést figyelemmel kisérni nem képesek, az áhítatos hangulatot tompa közöny váltja fel. A szavak elhangzanak hatástalanul és az építésre szolgáló alkalom felhasználatlanul múlik el. Még értelmileg miveltebb léleknek is munkájába kerül az, hogy gondolatainak azon világából, melyben huzamosabb ideig — hat napon át — foglalkoz >tt, kiszálljon és egészen más, egészen új gondolatkörbe dolgozza át magát. Annál kevésbbé lehet ezt kívánni azon egyszerű embernél, ki elméleti gondolatokkal foglalkozni nem szokott. Nagyon helyes berendezés tehát az, hogy az egyházi beszédet megelőző közének tartalma rendesen előkészíti a hívek lelkét a beszéd tárgyára. E mellett azonban az egyházi szónoknak, amidőn a szószéken megnyitja ajkait, legalább bizonyos esetekben, bizonyos alkalomkor tudnia kell, hogy az előtte összegyűlt közönség legnagyobb részének lelkét miféle gondolatok és érzelmek foglalkoztatják és ehez a megállapított tényhez kell kiválasztani beszéde alapigéjét, ehez alkalmaznia beszéde tartalmát. Tavaszszal a földmivelő munka megkezdése, a gyümölcsfák virágzása, gazdag terméssel biztató, vagy a gazda reményeit veszélyeztető időjárás; nyárban az aratási munka, a termés betakarása stb. alkalmat szolgáltasson a lelkésznek, hogy h'ivei lelkét a gondviselés szeretetére s bölcsességére irányítsa, a csüggedőben bizalmat* gerjesszen, a csapácsok által meglátogatottat megvigasztalja, megnyugtassa s megerősítse; a jótéteményekben részesnek hálaérzete kinyilvánításában segedelmére legyen. A község társadalmi életében előfordult nevezetesebb, a hívek összességének leikéi érintő eseményeknél arra tanítson, hogy mikép kell azokat kérész^ tyéni szempontból megítélni e így a helytelen, vagy ferde felfogás tneggyökeresedését megelőzze. Az iskolai év megkezdése s bezárása hasonló jó alkalom egy- egy ide illő gondolat tárgyalására. 24
