Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-07 / 6. szám

10. oldal. Evangélikus Lap. 6. sz. 1914. február 7. Felügyelő választás. A béldi egyházközség (Hontmegye) február 1-én tartott közgyűlésében felü­gyelőjéül Suhajik Gusztávot, a korponai takarékpénz­tár igazgatóját választotta meg, ki a lissói egyház felü­gyelője is. Értesítés. A dunántúli evang. egyesület által ki­adott „Családi emlékkönyv“ (esketés alkalmára) ezen­túl 50 fillérért Varga Gyula esperes, egyesületi pénz­tárnoknál kapható Vönöczkön (Vasmegye). Kérelem. A Protestáns Országos Árvaház érde­mekben gazdag igazgatója: Brocskó Lajos a folyó évben tölti be igazgatói működésének negyvenedik esztendejét. Erre az alkalomra az árvaház volt fiú- és leánynövendékeiből bizottság alakult, kitűzvén felada­tául, hogy a jubilánst ebből az alkalomból méltóan megünnepli. Ez áiton is felkéretnek az árvaház volt növendékei, hogy tartózkodási helyüket, valamint azok­nak a növendéktársaiknak a címét, a kiket ismerik, közöljék Papp Gézával (Budapest, VII., Erzsébet-köruí 1.), ki bővebb felvilágosítással szolgál az előkészítő­bizottság megbízásából. Előfizetési felhívás. Tisztelettel értesítem la­punk olvasóit, hogy február elején egy 5 — 6 ívre (egy- egy oldal 48 sor.) terjedő munkát bocsátók közre „Bölcseleti és Neveléstudományi dolgozatok“ címen, amely 9 önálló tanulmányt hoz a neveléstudomány, a bölcselet, a modern protestáns liberális theológia s a vallásoktatás köréből. Ára két korona, amelyhez még 20 fill, portó járul. Munkám az igazság utáni önzetlen törekvés szüleménye s mindazok érdeklődésére szá­míthat, akik korunk eszméit, bölcseleti s vallási prob­lémáit figyelemben részesítik. Megrendeléseket a cí­memre kérek. Koller István, polg. isk. tanár, Beszterce (Erdély). A SZERKESZTŐ KÖZLÉSEI. Egy jóakarónk felhívta figyelmünket arra, hogy Prohászka püspök „Dominus Jesus“-ának a hirdetése nem „evang. lapba“ való. A jóakaratot köszönjük, hirdetés eltávolítására való kívánságot azonban nem honorálhatjuk. A hirdetés arra való, hogy abban a kereskedő portékáját ajánlgassa. Mi nem találjuk főben járó bűnnek azt, hogyha valaki vallásos meggyőződésünkkel, vagy tudományos felfogásunkkal el'eníétes vagy azt nem teljesen fedő munkára felhívja a figyelmünket. Megvenni nem okvetlen kell, tanulni pedig az ilyesmiből is lehet. Az acél és kova együtt adnak szikrát s ha tapló nincs, amibe a szikrát ágyazzuk, akkor a szikra tüzet aligha gyújt. És ez nem csak a ré-J „nagyfülü“ világban volt igy. Ismerni kell az ellenfelet is. Aki erejének tu­datában van, az nem kerüli, hanem keresi vele a találkozást. A tehetetlen sopánkodást hagyjuk azokra, akiknek nincs már reménységük a győzelemre, ak k tehát óvatosan kitérnek minden szellemi küzdelem és eszmecsere elől. Mi ettől nem félünk s nem féltjük azokat sem, a kik a székesfehérvári püspök írásait esetleg a kezébe veszik. IC Budapest. A kilátásba helyezett tanulmányra számitok. — V. Q. A küldeményt köszönöm. Luther Társasági pályázatok. I. A Luther-Társaság ezennel pályázatot hirdet népiratokra. A népirat tárgya lehet egyháztörté­neti, apologetikus, polemikus vallásos elbeszélés, vagy sociologiai. Terjedelme egy vagy másfél ív. írói díj ívenként 40 köre na. De a legjobb munka ezenfelül az Osztroluczky-féle 100 koro­nás pályadíjjal jutalmaztatik. A pályázat titkos. A művek jelige alatt küldendők a Luther-Tár­saság főtitkári hivatalába. (Budapest, X. Ihász-u„ 5. sz) A pályázat határideje f. é. április 30. II. Magyarázó jegyzetek a már közzétett tankönyv- pályázathoz. Hogy a tankönyvek úgy osztott, mint osz­tatlan iskolákban használhatók legyenek, szük­séges, hogy a szerző az osztott iskolákra legyen tekintettel. A példákon csillaggal megjelölheti a szerző, melyeket tekint különösen fontosaknak s az osztatlan iskolában átveendőknek. 1. A számtani példatárnál két-két osztály tananyaga egy könyvben feldolgozandó. Az V. és VI. osztály számtani könyvében feldolgozható a mértan V. és VI. osztály tananyaga is. 2. A történelem és alkotmánytanban az V. és VI. osztály tananyaga egy könyvben feldol­gozható. 3. A földrajznál szintén együvé csatolandó a Ili. és IV, osztály tananyaga és együvé az V. és VI, osztályé. A III. osztály tananyagánál csak az általános rész dolgozandó fel. 4. Nyelvgyakorlatok alatt fogalmazási gya­korlatok értendők. A csoportosítás úgy történ­jék, hogy a II. és III. osztályé egy könyvbe kerüljön. A IV., V és VI. osztályé szintén egy könyvbe. 5. A természetrajzzal összekapcsolható a gazdaságtan kiegészítve egészségtannal. 6. A természettanhoz kémia is csatolható. Hogy a bírálat igazságos és objektív legyen, a pályázat titkos, A szerzők műveiket jelige alatt küldjék be. De ha valaki már nyomtatásban meg­jelent tankönyvvel pályázik, akkor saját neve alatt küldheti be, mert megjelent tankönyvek is pályáz­hatnak. A Luther Társaság ezen magyarázó jegyzeteket a zsinat tiszteli tanitó-képviselő uraival és a soproni tanitó- képezde igazgató urával tartott értekezletéből kifolyólag teszi közzé. A tankönyvekre csak evangélikus szerzők pályáz­hatnak. Budapest, 1904. január 15. Majba Vilmos L. T. főtitkár.

Next

/
Thumbnails
Contents