Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-03 / 1. szám
Evangélikus Lap. 1. sz. 6. oldal. 1914. január 3. lőttük. De kegyeskedjenek elhinni, hogy ez is egy olyan gondolat, amelyet különösen a mi magyar viszonyaink között ismételni épen nem felesleges kötesség. Hogy a könyv, az olvasás milyen nagy értéket képvisel nemcsak az ember, de az emberiség egész életében, arról saját magunk meggyőződhettünk. Mindannyian tudjuk, hogy mit jelent az a szó: autodidakta. Vannak emberek, akik sohasem jártak magasabb iskolába s mégis magas műveltséghez, alapos tudáshoz jutottak pusztán a könyvek révén. Példa erre Bunyan János, aki szegény üstfoltozó mester ember volt s ki a keresztyén vallásos irodalmat mégis egy hatalmas müve. „A zarándok utjával' gazdagította, mely nevét örökre megőrzi. Példa az önképzésre egy Elihu Burist, aki mint kovács segéd a maga szorgalmából 18 nyelvet tanult meg. 32 dialektust beszélt s a korának legkiválóbb tudósa volt. A mi mindentudó Brassay Sámuelünk is ilyen autodidakta volt, aki nemcsak elméleti de még a gyakorlati zenei tudását is könyvekből merítette. Petőfi azt amit tudott — mert tudott sokat — nem az iskolában, hanem az életben tanulta. Arany János szürke falusi nótárius, szintén autodidakta“ volt. Szinte elmondhatjuk, hogy a tudománynak, művészetnek minden nagy hérosza nemcsak maga magából, de a könyvekből is merít. Hogy példát is mondjak. Wilde Oszkár müveiben nemcsak eredetiségével, bizarr- ságával lep meg bennünket, le valósággal elhódít sokoldalú tudásával és ismeretével. Van Carmen Sylvánek, a nagy műveltségű román királynénak egy írása, melyet a könyv magasztalásá- nak szentelt. Ebben tette azt a vallomást, hogy neki a legtöbb örömet az olvasás szerezte. Nem akkor érezte magát a legboldogabbnak, amikor királynői díszben nemzete hódolatát fogadta, hanem intim könyvtárában, ahol elvonulva az udvari élet zajától, könyvvel a kezében egy-egy kedvenc írója szellemével társalgóit. Ma már koros asszony, de most is azok a legkedvesebb órái, amiket felolvasó nőjét hallgatva, naponkint a könyveknek szentel. Itt ebben a legintimebb társaságban érzi magát ma is a legboldogabbnak, itt feledheti, hogy ő királynő, akire korona és bibor palást nehezedik, itt, ahol azt érezheti, hogy ő is asszony — egyszerű nő csupán, aki azonban minden szép, minden nemes iránt ma is fogékony tud lenni s nagy kora dacára is akar és tud még tanulni. Ennél a királynői vallomásnál szebbet nem tudnék a mi nőink elé állítani. Ebből a pár mondatból is, amit bizony én csak emlékezésből citáltam, a könyvek iránt való igazi szeretet és rajongás .beszél. Ezt a szeretet, ezt a rajongást azt hiszem mindenki szeretné a mi nőink szivébe bele plántálni. Hiszen általános a panasz, hogy épen a mi középosztályunk női olvasnak legkevesebbet. Abból az aránylag kis terjedelmű tudásból táplálkoznak egy egész életen keresztül, amit az iskolából szereztek. Tudom, hogy meg van ennek a maga komolyabb oka is. A nők legnagyobb részét leköti a házi gond és baj. De viszont az is igaz hogy míg a komoly és építő könyvek olvasásától elvonja a nőket a házi gond — addig még mindig találnak elegendő időt mondjuk: a divat-újságok tanulmányozására. Súlyos vád ez, amit nem én találtam ki, hanem közönségesen ismert tény, hogy a mai asszo- kat s épen a középosztály asszonyait, csak egy irodalom érdekli igazán: a divat irodalma. — Azután legfeljebb a napilap, az az újság, amely pedig se a tudománynak de a műveltségnek, se az erkölcsnek forrása nem lehet. Erről azonban majd más alkalommal ogok beszélni. Nemcsak Carmen Sylva vallomása — de a saját tapasztalatunk alapján is elfogadhatjuk, hogy szellemi életünk fejlesztésének egyik legnagyobb eszköze a könyv, az olvasás. Aki az élettel, aki a világgal haladni akar annak autodidaktának kell lennie. Szóval ha azt a szellemi életet, amely körülöttünk buzog egy forráshoz hasonlítanám, akkor azt kellene mondanom, hogy a könyv az a veder, amelylyel a forrásból meríthetünk. A művelődésnek az első nagy parancs szava tehát az, hogy olvassunk. Egy fontos kérdése pedig az, hogy hogyan olvassunk? Ez utóbbiról akarok egy pár szót moudani. A könyv, legalább az, amit én olvasásra érdemesnek tartok, művészi teremtés záloga, műalkotás. Minden műalkotás, ha azt akarjuk, hogy bennünket emeljen, hármat igényel tőlünk: 1. türelmet, 2. odaadást, 3. megértő képességet. Hogy példákkal illusztráljam. Két évvel ezelőtt nyári bolyongásom közben közvetlenül a párisi Lowre után néztem a még hires londoni nemzeti képtárat. Tegnap még a Lowreban voltam s ma már ott jártam Nesnel galléria képei között. Természetesen türelmetlenül alig 2 óra alatt néztem meg az egészet. De nem is nyertem ott semmiféle impulsust. Megnéztem a képtár minden termét, de igazában látni nem láttam egy képet sem. Erre is áll a közmondás, hogy aki sokat markol keveset fog. Az olvasáshoz és mindenekelőtt türelem kell. Az olyan olvasás, mint a milyet némely embertársunk elkövet, hogy t. i. félig elolvassa a könyvet s azután türelmét vesztve két-három oldalt átlapoz, hogy minél előbb a végére érjen — teljesen haszontalan időtöltés. Ennél még az is többet ér, ha valaki a végén, vagya közepén kezdi a könyvet, vagy regényt, de aztán hűségesen elolvas mindent. A helye olvasás főelve is az, hogy nem sokat, de alaposan. Valaki úgy „kutyafuttában“ mint mifélénk mondják átolvashatjegy egész könyvtárra való könyvet s még sem lesz belőle annyi haszna, mintha egy könyvet olvasott volna el — türelemmel. (Folyt, köv.)
