Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-26 / 52. szám

Evangélikus Lap. 52. sz 3. oldal. 1914. december 2(5. A Iflfeesslpsi öízoitsái élni ielentoséüu íialározatai. Az Evangélikus Lap 49. számában „egy lelkész'* megbeszéli a lelkészsegélyezési bizottság legújabb határozatait a lelkészek házon kívül iskolába járó gyermekei segélyezése dolgában. Miután gyűléseink szünetelése folytán az érdekelteknek nincs alkalmuk panaszaikat illetékes helyen előterjeszteni, igen indo­koltnak találjuk, hogy a felszólaló lelkész megjegyzé­seivel az egyházi sajtóhoz fordult és miután mi, akik a határozatokban részt vettünk, nem akarunk a kritika elöl kitérni és nagy súlyt fektetünk arra, hogy tényke­désünk a letkészi karban elégiiletlenséget ne keltsen, szívesen foglalkozunk a felhozott panaszok alapossá­gának vizsgálatával. A panasz első pontja az, hogy a bizottság nem osztotta fel az egész rendelkezésre álló jövedelmet, hanem annak egy részét tőkésítette. Ennek a magya­rázata az, hogy a segélyezés összegének megállapítá­sánál alapul szolgált statisztikai adatokra való tekin­tettel nem látszott lehetségesnek az évi segélyt 300 koronánál nagyobb összegben megállapítani és vala­mennyi lelkész gyermekét a segélyben részesíteni. A bizottság pedig kötve van a szabályrendelet által. Egy gyermek után nem adhat többet 300 koronánál és nem adhat azoknak a lelkészeknek, akiknek jövedelme a 3000 koronát meghaladja, — habár a rendelkezésre álló összegből kifutotta volna. Abból, hogy az első évben kevesebben jelentkeztek, még nem következik, hogy az a jövőben is igy lesz. Ha húrom-négy évi tapasztalat azt fogja mutatni, hogy kevesebb a segélyt igénybevevők száma, mini amennyit a statisztikai adatok alapján valószínűnek tartottunk. Az egyetemes gyűlés feladata tesz a segélyösszegeket felemelni, vagy a se­gélyeket a segélyezendők nagyobb körére kiterjeszteni, ami történhetik oly képen is, hogy ez a segély az apák lelkészi fizetések nagyságára való tekintet nél­kül, minden lelkészgyermek után kiadandó lenne. A második panaszpont az, hogy a bizottság nem állapított meg a lelkész mostoha gyermekei után segélyt. Szó férhet ahhoz, vajon megfelelne-e az egyetemes gyűlés intenciójának, a lelkészeknek nem saját, hanem más apáktól származó gyermekei után is a segélyt kiadni. A törvény szerint a mostoha apa nem köteles a mostoha gyermeket eltartani és igy ha teszi, ezzel liberalitást gyakorol, amelynél saját vagyoni erejére is tekintettel lehet. Miután a mostoha gyermekek segé­lyezése folytán ha azok nagyobb számban vannak, esetleg az édes gyermekek segélyezése szenvedhet csorbát, megkellene fontolni azt, vajon kiterjesztendö-e a segélyezés a mostoha gyermekekre is? Az egyete­mes gyűlés határozata nélkül a bizottság nem érezte magát feljogosítva, a legközelebbi egyetemes gyűlésen alkalom lesz ezzel ellenkező határozat provokálására. A harmadik panaszpont az, hogy a lakhelyén kívül tanuló, de otthon lakó gyermek után nem adton : segélyt. Habár a szabályzat szószerinti szövege ezen panaszt alaposnak látszik feltüntetni, a bizottság mégis megtagadta az adott esetben a segélyt, mert a szabály­zat intenciójának nem látszik megfelelni az a kívánság, hogy ott, ahol a papiaktól a más községben lévő iskolát jóformán csak egy hid választja el, a segély kiadandó, mig egy nagyobb községben, ha egy fél órányira is van az iskola a papiaktól, segélyezésnek nincs helye. A leghelyesebben fogunk eljárni, ha a bizottságot felhatalr: azzuk, hogy az eset körülményei­hez képest a méltányosság szerint határozzon. A negyedik panaszpont az, hogy a róm. katholikus iskolába járó gyermek után a bizottság nem szavazott meg segélyt. Kétségtelen, hogy ezt a korlátozást a szabályzat nem ismeri, a bizottság azonban arra a veszélyre való tekintettel, amelynek evang. gyerme­keink a róm. katholikus iskolában a Maria Congrc- gaciók befolyásának vannak kitéve, jogosnak talá’ta az evangélikus le készektől megkövetelni, hogy ne járassák gyermekeiket olyan iskolába, ahol az a ve­szély fenforog. S/tehlo Kornél Álmatlan éjtszakákon. Azt mondják jó Atyám, hogy most megítéled a a földnek minden határait. Azt mondják, hogy a jár­vány, a drága idő, a nagy természeti katasztrófái: is mind te haragod és Ítéleted. Hogy a vértől gő; 'igő hómezök, füstölgő falvak, üszkös templomok, villám- . sújtotta boldogságok, életsorvasztó könnyek — n n i a te akaratod. Azt mondják jó Atyám, hogy a háború a te szabós ostorod, mellyel remény barázdákat szántasz testünkön-lelkünkön. Még sokat, nagyon sokat, mon­danak rólad az emberek. Nem hiszem el ezeket. Nem bírom elhinni. Ráfogások, rágalmak — Istenkáromlá­sok ezek. Nem ismer téged az, aki véres áldozattal akar kedveskedj hónod előtt. Pedig a világ felfogása szerint nagyon tudós emberek állítják, azt, amit nem bírok elhinni. Még akkor sem hiszem el, ha az egész világ ellenem támad miatta. Te éretted jó Atyám ! Te éretted nem szabad elhinnem ! Azok, akik a rosszat is rád fogják, nem ismernek téged. Amiről ők beszélnek, az nem te vagy, hanem a való élet Szelleme. Te sohasem voltál a való élet Szelleme, mert az olyan amit felül kell múlnunk, a sárba kell tipornunk és sokkal jobbat kell teremtenünk nála. Te a kellő élet Szelleme vagy. Szellem és élet, ki szellemet lehelsz, nemesre inspi­rálsz, szikrázó életet lüktetsz magadban és ki veled szellemközösségre lép, ki éltetsz pezsditesz, vezetsz a tökéletes jó felé. Szeretlek úgy hívni, ahogy szent fiad az Ur Jézus hivott: Atyám! Akinek szemére há­lyogot borított az őrület, hogy bolondságot szólná­nak, azt mondják, hogy te a bűnös világ hóhérja

Next

/
Thumbnails
Contents