Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-07 / 45. szám
4. oldal. 1914. november 7. Evangélikus Lap. 45. sz. legyen azonos munkálkodásra is kötelezve. Az egyházmegye kiküldötteit elküldheti a magyarhoni ev. egyházba is, ott azok tanácskozási, szavazati joggal bírhatnak, de csak az őket érdeklő kérdésekben, mert Amerikában a testületeknek egy idegen kapcsolaté testület által való törvényes ellenőrzését nem engednék meg.“ Az 5. pontban az egyet, egyház kiküldőbe hangsúlyozza, hogy csak oly lelkészek lehessenek tagjai az esperes- ségnek, akiknek akadémiai képzettségük van. E tekintetben a fakultás kikötötte, hogy „fenntartja a jogot, hogy olyanokat ordináljon lelkészeknek, akik az előkészítő iskolába, négy évi coilegiumban a három évi theol. tanfolyamon a semináriumban az európai akad. képzéssel azonos értékű képzést kapják.“ Kikötötte egyúttal, hogy ezeket az amerikai képzésű lelkészeket a külföldről, tehát hazánkból jövőkkel azonosoknak ismerjük el. Ezen tanácskozások és a szerzett tapasztalatok érlelték meg az egyet. egyh. kiküldöttében az elhatározást, hogy az amerikai esperesség felállítását javasolja. Ez az esperesség a hazaival azonos alapokon épülne fel a General Conncillal szerves összefüggésben. Konkrét javaslatot, mely kész tényekről szólna, nem terjeszthetett be az egyet, egyházhoz, mert amint megjegyzi (35 lap): „a tót nyelvű egyházak és lelkészek közül kötelező nyilatkozatot a belépésre senki sem tett. Csak a hajlandóságukat tudatták egyesek.“ Az amerikai egyházak tömörítésének kérdése e szerint még csak a kezdet kezdetén áll. Megállapodás csupán a magyar egyházközségekkel történt, a tót egyházak legnagyobb része eddig még a számításon kivül áll. Ezekkel Raffay Sándor nyelvi nehézségek miatt sem folytathatott behatóbb tárgyalásokat. E tekintetben pedig az a véleményünk, hogy mivel szervezett ev. egyházaink legnagyobb részt tót anyanyelvűek, ezek nélkül az amerikai egyházmegyét szervezni nem lehet, és nem is tanácsos. Mert nemcsak a magyarságot, hanem a tótságot is meg akarjuk menteni a hazának; mert ha azokat kihagynánk, az izgatok ebből jó fegyvert kovácsolnának maguknak és a különben hazáját szerető tót népet könnyen szélsőségekbe ragadnák magukkal. Az egyet, egyháznak nagy körültekintéssel kell a tárgyalást megkezdenie, hogy legjobb szándékaink eredményre vezessenek. Dunaegyháza. Schultz Aladár ev. lelkész. •*•'*"*- — "*•*——*** - • **■ ~rr»-n-iri_i-i_n~i--i~ ~r>rw«_r‘u-nri-»vi Olcsó az élet. Abban a rettenetes világháborúban, mely mint a dühöngő szélvész száguld végig földgolyóbisunkon, igazán olcsó az élet. Mert hány lelkes ifjú, telve sok szép földi reménnyel, halt hősi halált kint a borzalmas csatamezön, magával vive a távoli jeltelen sírba szülei minden örömét, minden reménységét; hány jóságos családapát vár hiába haza aggódó hitvese, várnak hiába immár apátián szegény szerencsétlen árvái; hányat terit le az alattomos ellenség gyilkoló golyója, hányat tép szét a rettenetes srapnel, a titkos aknák hányat röpítenek a levegőbe és hányat sülyesztenek pillanat alatt a tenger borzalmas fenekére; hányat pusztítanak el a háború elmaradhatatlan kísérői: a a rettenetes nyavalyák és ragályos betegségek; s hány — akit szerencsésen elkerült a háború ezer meg ezer veszedelme — hozza haza nélkülözés és fáradtságokozta gyógyíthatatlan betegség csiráját, amely lassan, de biztosan mind közelebb, közelebb viszi a sirhoz. Igazán, borzalmas! S ha gondolatban végig- száguldunk amaz óriás harcmezőn, mely úgyszólván egész földünket körülöleli, megborzadunk a halál rettenetes aratásán, megborzadunk, hogy milyen olcsó lett az emberi élet! Hát drága volt talán ezelőtt? Eléggé megbecsülte-e az emberiség eddig is Isten e legdrágább ajándékát? Nem dobta-e akárhányszor könnyelműen el magától? Nem hemzsegtek-e, különösen az utóbbi években, a napilapok hírei az öngyilkosságoktól ? Nem volt-e eddig is olcsó az élet? A gyermek, ha szüleje megdorgálta, ahelyett, hogy kérő, becéző szóval kiengesztelte volna, belevetette magát a vizbe. A tanuló, ha intőt kapott vagy megbukott, ahelyett, hogy kettőzött szorgalommal és kitartással megjavította volna bizonyítványát, főbelőtte magát. A szerelmes pár, ha akadály gördült boldogságuk útjába, ahelyett, hogy leküzdték volna szenvedélyüket vagy az akadályokat, közösen mentek a halálba. Az elcsábított lány marólúgot ivott; a cselédlány kit kedvese elhagyott, gyufaoldathoz folyamodott; a férfi, ki övéit nem tudta eltartani, magát és családját kiirtotta, sőt még az öieg sem átallotta reszkető kezekkel fegyvert emelni önnönmaga ellen, ha gyógyíthatatlan kór fájdalmai gyötörték. S ki tudná felsorolni az öngyilkosság száz meg száz okát és módját, mikor pillanatnyi felháborodás, elkeseredés, kétségbeesés adja kézbe a gyilkoló eszközt. S ki merné tagadni, hogy olcsó az élet, annak is, aki még nem ismeri örömeit és boldogságát, annak is, ki az élvezetek poharát fenékig ürítette, annak is, ki minden keserűségét megismerte, olcsó nemcsak a csatamezőn, hanem itthon, a nyugalmas családi tűzhely közelében is . . . Többször olvastam már arról, hogy a sok rossz mellett mennyi mindenféle jó is fog teremni e rettenetes háború nyomán. Én azt szeretném remélni, hogy megdrágul az élet. Mert hány tervező lelket, munkás kezet, mennyi fáradhatatlan tetterőt vészit a mi szegény hazánk ez ádáz harcban; mennyi kezdett munka vár befejezésre, hány áldásos terv kivitelre, hány geniális eszme megtestesítésre; hány vérző seb vár
