Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-31 / 44. szám

1914. október 31.

Evangélikus Lap. 44. sz.

7. oldal.

Hagyomány. A szepesolaszii egyháznak a napokban 72 éves korában elhalt oszlopos tagja, Kratisz Lajos, végrendeleti leg egy 8—10000 korona értékű házat hagyott örökségül.

A vallás és közoktatásügyi miniszter 2000 koronát juttatott a nagybörzsönyi evang. egyház paplakának renoválására.

Reformációi emlékünnepélyt a deáktéri evang. ifjúsági egyesületek a deáktéri leányiskola dísztermében (IV., Sütő-utca 5> rendeznek. Az ünnep műsora:

1. Közének. 2. Pátkay Imre: A reformáció emlékezete: Szavalja: Bedecs Vilma 3. Emlékbeszédet tart: /lírányi Lajos s. lelkész. 4. Maian : Lelkem óh dicsérjed . . . Kozmovszky Emmy szólóéneke. Zongorán kiséii: Holtzmann Irén. 5. A keresztyén nők és a világháború. Előadás. Tartja: Kayscr Margit. 6. a) Svendsen : Románc op. 2(3. b) Beethoven : Menuet. Hegedűn előadja: Pukánszky Béla. Zongorán kiséri: Tanhoffer Emil. 7. Háborús hangulatok. Versek. Irta és előadja: Szántó Róbert s lelkész. 8 Közének.

Rimaszombaton a javító és pótló érettségi vizsgát december helyett okt. második felében engedte meg a miniszter. Volt 10 javító, ezek átmentek, és volt 3 teijes érettségit tevő. Ezek közül egy átment, egy bukott egy tárgyból, egy pedig egy évre. A tanulók egy része már katonai ruhában jelent meg az érettségin.

Hány evang. tábori lelkész van? A tiszai kerületből vett értesülés szerint ebből a kerületből csupán Rcitz Ágoston kakaslomnici lelkész teljesít katona lelkészi szolgálatot. Ezzel a lapunk 43. számában közölt névsor tizenhárom névre szaporodott! A kath. tábori lelkészek száma Saly László dr.-nak az „Egyházi Közlöny“ c. kath. lap 43. számában megjelent cikke szerint egyezerkétszáz. „Mert a tábori püspök hivatalos megállapítása szerint ezerkétszáz katholikus pap vonult be tábori lelkészi szolgálatra s ennek a fele jófajta magyar katholikus pap.“ Lehet, hogy nem mind teljesít tényleg szolgálatot, azonban mégis tizenhárom és ezerkétszáz túlságos nagy ellentét! Még t'zenhárom és kilencszáz is az!

A Protestáns Országos Árvaház a hazáért. Megható és emelő jelenségnek tanúi voltak, akik látták a Protestáns Országos Árvaház növendékeinek Zebegény községben f. évi nyaralásuk idején az ottan átutazó katonák fogadása körül tanúsított készséges és lelkes szolgálatát. A vasúti állomás közelében tábort ütve, Brocskó Lajos kir. tanácsos, igazgató vezetésével a mozgósítástól számított öt héten keresztül mindennap reggeltől késő estig bevárták az érkező katonavonatokat. A mikor a kirendelt őrszem jelentette a vonat közeledését, a növendékek vízzel telt poharat, kancsót vagy kannát kapva a kezükbe, élükön tanítóikkal siettek a vonat elé, állást foglalván hosszú rajvonalban a vonat mentén. A mint a vonat megállt,

mozgalmas kép tárult a szemlélő elé. Harsogott a lelkes éljen, a hoch vagy nazdár a katonák és növendékek részéről, akik a kocsik elé áliván, szives hangon kínálták friss vízzel a hőségtől eltikkadt vitézeket, an it ők hálás szívvel fogadtak. A növendékekkel kezet szorítottak, egyesek leugrottak a vonatról és megcsókolták őket, az idegen ajkúak meghatóban mondották : nem hittük, hogy oly jók a magyarok. Az árvák fáradságos munkát végeztek, mert a forrás, mely ellátta őket vízzel, messze esett a tábortól, de azért lankadatlan buzgalommal szolgálták ki a katonákat, pedig napi számuk nem egy ízben tízezerre is ment, mert munkájukat megkönnyítette a lelkes hazaszeretet. Nemcsak vizzel, hanem virággal, gyümölccsel, szivarral és énekszóval is kedveskedtek katonáéknak, a minek azok szintén nagyon örültek. A mikor az iduló vouat a táborhoz ért, ott ismét kellemes meglepetés várt a katonákra. Két viruló iány — Brocskó Imrike és Fejes Aranka — nagy nemzeti zászló lobogtatásával üdvözölte őket, akik a inegkapóan kedves jelenet hatásától elragadtatva, szűnni nem akaró éljenzéssel adtak kifejezést hódolatuknak és tiszteletüknek a magyar nemzeti zászló iránt nemcsak a magyarok, hanem ép oly lelkesedéssel a németek és csehek is.

A növendékek szept. 10-én tértek vissza Zebe- genyből fővárosi otthonukba, azóta a nagyobb leányok Brocskó Lnjosné tanítónő vezetésével nagy buzgalommal kötnek és varrnak melegítő ruhanemiieket a katonák részére. Három hét alatt 164 darab ruhaneműt készítettek, mely első szállítmányt az igazgatóság már el is juttatta rendeltetése helyére a Protestáns Országos Árvaegylet adományaként. A munka serényen tovább folyik. Az árvalányok azonkívül az intézetnek hadbavonult számos volt növendéket is ellátták melegítő ruhaneművel.

Az intézet neveltjei hogyan emlékeznek meg alma materükről még a harctéren is, arról szép bizonyságot te*/, dr S. L. zászlósnak a szerb harctérről egy ismerőséhez irt levele, amelyben többek között ezeket írja: „Három hónapja nem vesz körül a boldog családi tűzhely elbűvölő melege. Kedves családi otthonom elhagyásakor gyermekem született, azóta sein láttam. Nem zúgolódom. Ajkam zúgolódásra soha meg nem nyílik. Ezek a nagy történeti idők nem tűrik a lamentálást. Most férfiak kellenek. Sokan vagyunk, akiket a kedves Papa (az igazgató) nevelt a hazának, most sokan vagyunk, akik igazán a hazáé vagyunk. Szinte érzem, hogy mindannyiunkban él, égve él a férfias tűz, hogy itt is megálljuk helyünket, itt is megmutassuk azt az erőt és értéket, amit az árvaházból hoztunk magunkkal. Hiszem, hogy ha büszke volt iddig a kedves Papa a béke idején sok törekvő, munkálkodó fiára, még büszkébb lesz ezután sok harcos fiára is. Adja Isten, hogy úgy legyen. Lehetetlen is, hogy ne úgy legyen.