Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-10-10 / 41. szám

2. oldal.

Evangélikus Lap. 41. sz.

lenne a békének. A mai háborúnak — különösen ha abból győztesen kerülünk ki, remélhetőleg az lesz az áldásos következménye, hogy az osztrák-magyar monarkiában élő nemzetiségek egy, illetve két közös haza egyenjogú tagjainak fogják magukat tekinteni és egyiküknek sem jut majd eszébe boldogulásukat ennek a hazának határain kívül keresni.

Ezek után nézzük vájjon mi képezi a jelenlegi világháború indító okát. Először is kétségtelen, hogy nem azért keletkezett ez a háború, mert mi a szerbeket megfenyíteni akartuk. Petár király és komitácsi bandája ugyan nagyon a szivére nőhetett a muszka cárnak, de ^bizony ha a muszkának nem lennének nagyobb céljai, nem mozgósított volna 3 millió katonát, hogy a rácot a bajból kisegítse. Nem a szerbek védelme, hanem a mi megsemmisítésünk a cél, az indító ok pedig az, hogy útjában vagyunk a muszkának a Konstantinápoly felé vezető utón. Oroszország a maga óriási terjedelme mellett nem kellemes tartózkodási hely. A Bosporuson lakni és ott uralkodni kellemesebb, mint a Néva rideg partjain és mit használ a muszkának óriási földterülete, midőn tengeri útja két oldalról is zárva van. Oroszországnak a délnyugat felé irányuló terjeszkedési vágya, amelynek szerencsére Románia is akadály, ugyanaz a néptörténeti jelenség, a- melyet a népvándorlások idejében tapasztalt Európa. Jobb és szebb hazát keresni! És ez teszi a helyzetet veszélyessé.

Az ily tudatos céllal és indokkal támadó orosz a mi szerencsétlenségünkre szövetségest talált a franciában, akit a revánzs eszme nem hagy nyugodni. A francia külömben még nem akart háborút, de az orosz kötéllel vitte bele és a hadakozó felek közül valószínűleg a francia lesz az, aki a legkeserübb levet fogja meginni.

És az angol ? Ennél ugyanazok az indokok szerepelnek, mint a mílyeket az ősembernél láttunk, csak az ethikai alapban van óriási külömbség. Az ősember gyilkolt és rabolt, mert éhezett, mert otthon nem volt mit ennie. Az angol diplomaták azért gyilkolnak és rabolnak, mert nem elég nekik az a gazdagság, a mijök van, hanem irigylik a némettől azt, hogy ennek is van. Már éveken át paroxismus fogta el az angol vezető köröket, midőn azt látták, hogy a német egy hadihajót a másik után készít és dühökben tomboltak a miatt, hogy a német is szerez tengerentúli gyarmatokat és versenyez az angollal a keresztyén missió gyakorlásában. A rabló telhetetlensége, ezzel a kifejezéssel jellemezhető az angolok indító oka a mostani háborúra.

És az angol nép? Ez bizony eleinte idegenkedett ettől a háborútól és elitélte azt. De most angazsálva van Anglia presztízse által. A „Rule Brittania“ minden angol vérébe oltott izgatószer s most már nem az a kérdés, hogy miért kezdték a diplomaták a háborút, hanem az uralja az angol közvéleményt, hogy Anglia

1914. október 10.

becsülete kívánja meg, hogy ebben a háborúban

győzzön.

Ezekből látjuk, hogy ennek a háborúnak oly indító okai vannak, amelyek az egyik, vagy a másik fél teljes megsemmisítése nélkül állandó békét alig tesznek lehetségessé. Az orosz, ha meg is verjük, nem fog lemondani Nagy Péter végrendeletének végrehajtásáról. Arra kevés a reménység, hogy a lengyel királyságot újra felállítjuk, mert a Nagy Lengyelország eszméje úgy látszik kiveszett a lengyel nép kebléből és csak néhány lengyel emigrans szivében él még a remény, hogy „estye Polszka ne zginula.“ Az orosz anyák folyton szülnek milliókat és minket ezek a milliók állandóan fenyegetnek.

Oroszországot csak az tudná féken tartani, ha a szlávság annak tudatára ébredne, hogy a cárizmus a sziávoknak nem barátja, hanem elnyomója. Egy hatalmas szláv állam Bulgária már ennek tudatára ébredt. A szerb is kénytelen lesz belátni, hogy üd- vösebb lenne számára disznóval kereskedni, mint Nagy Szerbiáról álmodozni. Csak a mi szlávjaink látták be, hogy akkor lesz jó dolguk, ha Ausztria és Magyarország gazdag és hatalmas lesz, akkor nem kell félnünk az orosztól. „ , „

Sztehlo Kox*nel.

ismeretlen evangélium.

— Második közlemény. —

György János dr. valódinak, történeti hitelességűnek tartja a Notovics által közölt „ismeretlen evangéliumot“ s azt hitte, hogy „némi erkölcsi elégtételt“ kell szolgáltatnia Notovicsnak, mert e fölfedezése miatt szibériai deportációra Ítélték és a vagyonától is megfosztották, (ami ugyan nem akadályozta őt meg abban, hogy kéziratával Rómát és Párisi megjárja s végül azt mégis publikálja.) Ebből a naiv és az olvasó rokonszenvére spekuláló meséből aligha igaz egy szó is. Az „ismeretlen evangélium“ minden valószínűség szerint nem Tibetben, hanem Notovics fejében született s az egész felfedezés és leleplezés nem egyéb egy ügyes, a közönség hiszékenységére spekuláló manővernél, melynek az a célja, hogy egy haszontalan, minden irói becs nélkül való fércmunkát minél nagyobb példányszámban elterjesszen. Ezért jelent meg a német fordítás is mindjárt — harmadik kiadásban.

A misztifikáció oly nyilvánvaló, hogy az „ismeretlen evangélium“ valódiságának a cáfolására igazán felesleges minden szót pazarolni.* Maga Notovics sem meri munkáját hitelesnek állítani. A tibeti kolostorokban levő Issáról Jézusról szóló kéziratok (?) közül egy sem volt az ő kezében. Ha lelt volna is, ő el nem tudta volna olvasni és nem tudta volna megérteni őket.

*) Mikor Notovics munkája megjelent, akkor ez megtörtént. Erről azonban se György dr., se munkájának „ismertetői“" nem vesznek tudomást ...