Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-19 / 38. szám

4. ol dal.

Evangélikus Lap. 38. sz.

1914. szeptember 19.

szentiráslioz ragaszkodó keresztyén egyházban ősidők óta uralkodó szokásokkal és rendd ei ellentétben áll.

2. Az evangélikus egyháznak kötelessége síkra szállani a halotthamvasztás behozatalára irányuló, most még gyenge mozgalom ellen, hogy a temetésnek a kér. népben és egyházban meggyökeresedett formája továbbra is fenntartassék.

3. Ebből folyólag nem lehet megengedni a lelkésznek hogy a hamvaszíásnál és az ezzel kapcsolatos ünnepségeknél, hivatalosan részt vegyen. Azért azonban kötelessége marad, hogy a gyászolókat Isten igéjével és imádsággal megvigasztalja .

4. Az. elhamvasztott testek maradványait tartalmazó urnáknak temetőkben való elhelyezése és ünnepély tartása, mivel ez a temetői szabályzattal ellenkezik — tilos.“

Ez a határozat nem vált az evangélikus egyház díszére és dicsőségére. A kerek tilalom fenntartása lehetetlenségnek bizonyult. Az sem volt keresztülvihető, hogy a papok talárban, de mózestáblácskák nélkül, vagy pedig polgári öltözetben búcsúztassák el a ham- vasztásra szánt halottakat. A mentalis reservatio, mellyel a berliniek éltek egy ideig, szintén nem volt méltó az evang. egyházhoz. Ezek ugyanis nem vettek tudomást arról, hogy elégetik-e a halottat. A halottas házhoz teljes ornátusban mentek el. A halottas kocsinak ott kellett állnia a ház előtt, a halottvivőknek addig, mig a lelkész a ravatalos szobában tartózkodott, nem volt szabad a koporsóhoz nyúlni, a lelkésznek pedig azonnal ott kellett hagynia a gyászházat, mihelyt a hivatalos dolgát elvégezte. Poroszországban még most se szabad se talárban, se talár nélkül fungálnia olyan halottnál, kit el fognak hamvasztani. Ezt a tilalmat azonban nem tartják meg, úgy hogy az 1909-iki Generalsynoduson határozati erőre emeltek egy indítványt, mely a kérdés uj szabályozását kívánja s az Oberkirchenratot javaslattételre szólítja fel. Hannoverben Poroszországhoz való tartozása dacára szintén szokásos a krematóriumba szállítandó halottak elbúcsúztatása.

A többi német egyházak nemcsak tényleg, hanem elvben is liberálisabbak e kérdésben. Gothában, Würt- tembergben (1905. óta), Sachsen-Weimarban, Baden- ben, Hessenben és Anhaltban nemcsak szükebb családi körben, a halottas házban búcsúztathatják el a lelkészek a halottakat, hanem a krematóriumba is elmehetnek, ahol a ravatalozó helyiségben rendesen oltár, sőt szószék is tatálható. Igaz, hogy egyes helyeken az egyháznak a halotthamvasztás ellen való régi ellenszenve még meglátszik azon a rendelkezésen, mely szerint a lelkész a krematóriumot azelőtt elhagyni tartozik, mielőtt a koporsó sülyedni kezd, hogy a sü- lyeztőből a hamvasztó helyiségbe kerüljön. (Württemberg.) Sachsen-Weimarban az országos zsinat 1907- ben engedte meg, hogy a lelkész a koporsó sülyedése idejére is a ravatalozó helyiségben tartózkodjék.

A korlátozások napról-napra tünedeznek. Az elsassi főkonsistorium 1912. XI. 20-án ezt a határozatot hozta: „A hamvasztásoknál az egyház közreműködése Ugyanúgy történik, mini az elhantolásnál. Az olyan lelkész, kinek lelkiismerete nem engedi a

hamvasztásnál való közreműködést, tartozik a más lelkész részére szükséges engedélyt megadni!“ A lelkészeket meggyőződésük ellenére más egyházak sem kötelezik a halotthamvasztásnál való hivatalos részvételre. Poroszországban erre a kivételre nincs szükség, azonban Bajorországban, Szászországban ugyanez a rendelkezés áll fenn. Bajorországban csak abban az esetben tagadható meg a közreműködés, hogyha a halott nem érdemli meg az egyházi temetést. Az el- sassihoz hasonló a helyzet Braunschweigban is, ahol 1912-ben a tartoinánygyülés egyhangúlag hozzájárult egy krematórium felállításához. A lelkészek közreműködésén vont korlátozásokat ugyanakkor mind hatályon kívül helyezték. Csupán az van megtiltva, hogy a lelkész beszédében a halotthamv ászt ást ajánlja. A pap a közreműködést itt is megtagadhatja, ha az meggyőződésével ellenkezik.

Ausztriában meg nincs krematórium. Reichen- bergban azonban kész tény elé akarják állítani a kormányt s ezért hozzáfognak egy krematórium építéséhez. Ez a módszer külömben Porosz és Bajorországban is bevált. A zittani krematóriumban azonban sok holttestet hamvasztanak el. (1913-ban 177-et.) Az osztrák evang. egyház Generalsynodusa 1913. okt. 19-től nov. 1-ig tartott gyűlésén a hamvasztás ügyében azt a határozatot hozta, hogy a hamvasztásnál és a hamvaknak a temetőben való elhelyezése alkalmával a lelkészek talárban jelenjenek meg. Aki meggyőződésével ellenkezőnek tartja a részvételt, az tartozik megengedni más lelkésznek a közreműködést.

Ez az álláspont egy lépéssel tovább visz bennünket. Mint eddig láttuk, lassanként a német protestáns egyházakban diadalra jut az az álláspont, mely nem tesz különbséget az elhantolandó és elhamvasztandó holttesteknél végzendő funkciók között. Függőben marad még az a kérdés, szabad-e a hamvasztás után fennmaradó csontszilánkokat tartalmazó urnát az egyház tulajdonát képező temetőben ünnepélyes szertartással, lelkész részvételével elhelyezni. Az eisenachi határozat 4. pontja értelmében: nem. Később e tekintetben is engedékenyebb lett az egyház. A Reichsgericht kötelezte még a katholikus egyházat is, hogy egy kath. temetőben engedje meg, hogy egy urna egy sirboltban elhelyeztessék. (1902.) A protestáns egyházakban általában az egyházi elöljáróság adja meg az urnák elhelyezésére való engedélyt. Az urnákat azonban nem szabad láthatóan elhelyezni, hanem vagy koporsóba helyezve, vagy anélkül földbe kell temetni, vagy pedig úgy kell befalazni, hogy azok láthatók ne legyenek. E tárgyban legutóbb (1914. májusában) a brandenburgi konsistorium bocsájtott ki rendeletet, melyben arra az álláspontra helyezkedik, hogy az urnákat minden egyházi ünnepélyesség kizárásával, csendben kell elhelyezni. Megtiltja, hogy a temetőben az urnák számára külön részt hasítsanak, ki vagy urnacsarnokot