Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-05 / 36. szám
2. oldal Evangélikus Lap. 36. sz 1914. szeptember 5. A dörgő szózatra megremeg a világ. A cinikus ajkára is a “Gondviselés“ neve kényszerül. A történelmi materializmus megreked a sárban és szégyen szemre szellemi hatók után ódalog. A csillagász, ki látcsövén sem látta Istent, a kémikus, ki mikroskóp alatt sem a bűnt, 1914-ben a gépfegyverek nótájából kénytelen kiérezni, hogy van valami, ami jobban lázba tudja borítani Európát, mint az ő avatatlan helyre beigazitott látcsöve, lombikja, képlete ... Ne marakodjunk ennek a Valaminek, vagy Valakinek nevén, a név mellékes, a fő a tény és a lényeg, Name ist Schall und Rauch (Goethe-Faust), amin fönnakadni boszantó éretlenség! Ennek az örök isteni törvénynek visszhangja Dosztojevszky „Bűn és bünhődése“ (Raszkol- nyikov), a vitaiizmusig pikáns Maupassant „Ordonánc“-a, melyben a bűnös asszony halála után röpül golyó a csábítók fejébe ; ennek az örök isteni törvénynek iga- zolója az a demarche is, mely úgy kezdődik, hogy „Szerbia bécsi követe ..." A jellem vallásilag értékesebb, mint a methodizmus „megtérésbe, vagy a túlzó közösségiek színház, dohány vagy tánc tilalmai. A jellemtelenség vallási szempontból elszomorítóbb, mint az áttérés vagy kitérés vagy más efféle. Hogy mily elevenen és lelkesen igazolja a vallási igazságot a jelenkor nagy ténye is, arra tanú a közhangulat és tolmácsai az újságok. A gócpont, melyben a forradalmi élet szálai összefutnak, ez: „Meg kell torolni az emberiség ellen elköveted bűnt és állami és nemzeti életünk megrontására szövetkezett gonoszságot. Ez az érzés formálja a két szövetségesnek hadviselését, ez szervezi győzelmünket ez vitte a németet diadalmasan előre Belgiumon át, ez viszi a két sereget az orosz csatamezőkre, ez vezérel Szerbia megfenyitésében és ez ismételteti meg káprázatosán a világtörténelem sok nagy eseményét“ („Világ“ aug. 22.) A bűn, melyet békében szószéki frázisnak sem akart megtűrni a szabadgondolkodás büntelen embere, a XX-ik században a világtörténelem legnagyobb eseménye megindulásának magyarázati elvévé növi ki magát. Nem szabadna a béke napjaiban sem annyira eltelni önmagunkkal, hogy csak egy világháború rázhat föl igazságtalan gondolkodásunkból . . . A világtörténelem nagy tényei sok vallási értéket összemberi igazsággá szentesítettek. Csak ami igy szankciót nyert, egyenlő vallással. Aminek az élethez semmi köze, aminek az életben nincs kiható, formáló ereje, az nem vallás. Ami felé pedig az élet ellenszenves pillantásokat vet, benne a tudományos és kulturális élet kerékkötőjét ismeri fel- és amit a nagy tények hazugsággá degradáltak, azokat ilyennek elismerni jellembevágó kötelességünk. Hogy pl. én elhiszem vagy tagadom, hogy van purgatorium, az vallásilag teljesen mindegy. Az által sem jobbá, sem rosszabbá nem leszek. Hogy ilyen „purgatorium“-féle elég bőven van még a protestantizmusban is, az nem szented kétséget. Példákat keressen ki-ki maga. Bátran ki is mondhatja fölötte az Ítéletet: ez a vallásba becsúszott parazita, a „nem-vallás“. A nagy tények előtt ezen „nem-vahás“-i elemek úgy meghúzódnak, mint nyúl a barázdában: féltik irhájukat. Hogy hallgatnak 1914-ben is azok, akik a beke napjaiban a vallást nagy garral omnipotens oligarchává akarták tenni !!! Diplomáciává, politikává, történelemmé, bölcsészetié, mindenné! Most rajtuk a felelet-adás kötelessége : Ajjé eloheka? hol van a ti istenetek? Nos hallgattok ? Nem hiszitek el most sem, hogy antropomorf istenfogalmatokat a tények megcáfolták? Miért nem hagytátok meg a vallást helyén, a szív lágy redőiben? Ebben a vallásban nem fog soha senki sem csalódni. A dogmavallást a tények megcáfolják. Thinker. Nyílt levél a szerkesztőhöz. Kedves Barátom ! A harctérről akartam megírni e levelemet, de nem jutott osztályrészemül az a szerencse, hogy a sebek fájdalmának enyhítésében elfáradt kezemmel írjak a megmentett lelkekről és a vörös- kereszt diadaláról. Megszégyenülve tértem vissza egyházamba: a mi erőnk gyöngének bizonyult, tudásunk a harctéren hasznavehetetlenné lett. És bármennyire igyekszem is úrrá lenni a gondolaton, hogy nekünk itthon a helyünk az elhagyottak, árvák között, mégis a szivem azzal vádol: „haszontalan pászf~r vagy, neked most nem a könyes szemek, de a vérző sebek közt van helyed, nem az élet, de a halál völgyében.“ Nem csodálom, hogy sokan irigykedve néznek most a papságra, akiknek az a kiváltság adatott meg, hogy mindég csak a béke környékezze őket. Azt sem csodálom, ha a s^ociaüzmus kicsinylőleg szól a lelkészekről. A háborús idő nagyon kedvez nekik — persze meri kiváltságunk van. Egy modern államban béke idejében sincs helyük a kiváltságoknak, mennyivel inkább nem a háborúban. A kívánságokat a folyton erősbödő, de csak a jövő mod rn szocializmusa mind meg fogja őrölni. És csodálom,* hogy oly sokan reszketnek a papságért; hogy mi lesz az egyházakkal, ha a papok is bevonulnak, a szekták elterjednek, az istentelenség megerősödik?! A iiahoru nem a hitetlenségbe kergeti az embereket, de az Istenhez vezérli. Egy igazságos háború többet lendít a nép vallásosságán, mint egy emberöltő összes prédikatiója. A szektáknak sem kedvez a háború, mert azok szakadásra csábítanak, a háború pedig arra tanít, hogy összetartásban van az erő. Az alföldön is vannak szekták, nazarénusok a javaoól és mégis amikor a nép meghallotta, hogy az egyiket engedetlenségért főbelőtték, azt mondták: „úgy kellett neki, miért nem tartott össze a többiekkel.“ eggodalmaskod-
