Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-24 / 4. szám
1914. január 24. Evangélikus Lap. 4. sz. 5. oldal. keltezett a fordításra engedelmet adó, a nagy ember szerénységéről tanúskodó levelét, mely így hangzik: „Igen tisztelt tiszttárs ár, szivemből örülök a tervének s kívánom, hogy tervének megvalósítása Önnek legalább ágy, de inkább jobban és hamarább sikerüljön, mint az én merész vállalkozásom. Ha tudtam volna, hogy munkám hullámai oly messzire jutnak, talán ritkábban sóhajtoztam volna az óriási munka alatt, amiről azt hittem, hogy soha végét nem érem. Munkám számára csak kitilnietés lesz, ha Ön a szövegét arra használja fel, hogy abból a magyar népnek a soha el nem avuló könyv új fordítását elkészítse. A leg őszintébb szerencsekivánatokkal üdvözli D. v Soden.“ Mi lesz a tervből, Isten tudja. Soden nagy munkájának az utolsó kötete, mely a szöveget tartalmazza, 1913. közepén jelent meg. Az isteni kegyelem megengedte élnie, hogy élete munkáját befejezhesse s hogy a tudományt és a keresztyén egyházat monumentális munkájával megajándékozhassa. Ebből a nagy munkából, melyet csak ó tudott elvégezni s mely nélküle soha el nem készült volna, haszna lehet mindenkinek, aki csak bibliát vesz a kezébe, hogyha a bibliafordításokat a Soden féle szöveg alapján készíttetik majd az egyházak s a megszokott szövegek helyett a legjobb szöveget igyekeznek hozzáférhetővé tenni. Hogy az ö élete munkájának hasznát vegyük,gyümölcseit, áldását élvezzük, azesaktölünk függ Nagy mulasztást követnénk azonban el, hogyha ezért az egész emberéletet igénybevevő buzgó, odaadó és fáradhatatlan munkásságért a szerencsétlenül járt tudós sírjára nem tennénk le mi is egy pálmalevelet, ki egész életét annak szentelé, hogy za írás helyes szövegét kutassa s annak igazi értelmét fedje fel tanítványai és híveinek sokasága előtt. Legyen emléke közöttünk is áldott! Szimonide5z l.ajos. II magyar irodalomtörlénetírás imi. Irta: dr. Zlmányi Dániel. (Folytatás és vége.) Czvittinger müve: Specimen Hungáriáé literatae. Ugyanabbanaz évbén jelent meg (Altdorfban), a mikor Rákóczi katonái letették afegyvertés a magyar nemzetet a szatmári béke csendje arra a tespedésre kárhoztatta, melynek hatását ma is érezzük és szenvedjük. A ■mikor Czvittinger lelkesedése testet öltött, akkor aludt ki a magyar nemzet lelkében a lelkesedés tüze. Talán jelentéktelen dolognak látszik, de mindenesetre érdemes fölemliteni, hogy müvének címlapján a „Hungáriáé“ szó uralkodik: a legnagyobb és vörös betűkkel van szedve, hogy legelőször is ez ötlik az olvasó szemébe. Bizonyára, azt akarta vele kifejezni, hogy ez a legfontosabb. 2 évvel müve kiadása után kiszabadult fogságából saját elhatározása következtében, a hatóság engedelmét nem kérte ki. Szülővárosába tért vissza, de a jezsuiták mesterkedései miatt nem kapott hivatalt evangélikus voltáért. Kezdetben tehát itt is adósságokkal és hitelezőkkel küzdött. De a Gondviselés megjutalmazta hazafias munkálkodásáért és viszontagságos küzdelmeiért: idővel jómódú ember lett, a ki megnyugvással gondolt vissza külföldi főiskolai tanulmányainak bajaira; megnyugvást a becsülettel végzett hazafias munkálkodás tudata adott n ki. 1743. tavaszán halt meg. Müve, a benne nyilvánuló hazafias lelkesedés nagy hatással volt az öt követő nemzedékre. Akadt, aki nem vállalkozott egyébre, mint ho?y a Speciment kibővitse. Ez Serpilius Dániel pozsonyi evangélikus lelkész. Jellemző, hogy épen egyházunk köréből került ki a mü közvetlen folytatója. Ellenben a többiek, akik Czvittinger példáján indúlva, nemzetünk szellemi munkásainak emlékezetére akarják felhívni a figyelmet, már más egyházak hívei közé tartoznak. Ezek közül különös említésre méltó a református Bőd Péter. De nemcsak a kezdetlegesebb, hanem a rendszeres irodalomtörténetirás terén is egyházunké az alapvetés dicsősége. Mellőzzünk a más téren páratlan érdemeket szerzett és korszakos jelentőségű Bél Mátyást. aki a Berlinben, 1713-ban kiadott felhívása szerint a magyar irás, nyelv és irodalom történetének megírását tűzte ki feladatáéi és aki egyik megalapítója volt az első rendszeresen megjelenő magyarországi hírlapnak (Nova Posoniensia, 1721. márc. 15-én indult meg.) Német lelkész volt, több nyelven (latin, magyar, német, tót) irt, de működésének iránya, tervei mind azt mutatják, hogy a magyar művelődés munkásának vallotta magát. Különös figyelmünket érdemli meg azonban egy evangélikus theologus, aki rövidre szorítkozó életében sokat bolyongott, sokat tanult, erős akarata és nagy tudománya nagy tettekre tette őt hivatottá, de az alatt a kevés idő alatt, a melyet számára engedett a kíméletlen sors, csak terveket nyújthatott, nem pedig befejezett egész müveket, hotarides Mihály mindössze csak tervezetét Írhatta meg annak a hatalmas munkának, amely művelődésünk minden területére kiterjeszkedett volna (iskola, tudomány, irodalom, művészet). Az anyagot szorgalmasan, lelkiismeretes gonddal és korához mérten kellő kritikával gyűjtögette. Bolyongása is, mely jó formán egész ifjú életét betöltötte, főleg az anyaggyűjtéssel áll kapcsolatban. És mi ösztönözte az ifjút a lankadatlan munkára ? Hir dicsőség, anyagi haszon? Nem! Csak egy érzelem és egy gondolat! Nem tűrhette „a külföldnek hol tudatlanságból, hol rosszakaratból származó helytelen Ítéletét felőlünk.“
