Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-08-22 / 34. szám

6. oldal

Evangélikus Lap. 34. sz.

1914. augusztus 22.

időre vagyunk kénytelenek elhalasztani. Adja az Isten, hogy ez az idő minél rövidebb legyen és hogy a viszontlátás felett a dicsőség fénye világoljon!“ Dr. Balt- hazár Dezső az ORLE elnöke. Dr. Zsilinszky Mihály a MPIT elnöke. — Elmarad a dunáninneni kér. gyám- intézelnek a gyűlése is. Az egyházkerületi gyűlés kitűzött napjához alkalmazkodva a gyámintézeti elnökség szeptember 24-én d. u. 3 órára tűzte ki a gyűlés uj terminusát. A gyámintézeti istentisztelet szept. 23-án d. u. 5 órakör tartatik meg. — A dunántúli ev. egy- házkeriileti gyűlési is bizonytalan időre elhalasztotta az elnökség. A gyűlés megtartására kitűzendő napot a püspök ur annak idején közölni fogja. Elmaradnak a közgyűléssel együtt a bizottsági gyűlések is.

A pápa velünk tart. A lapokban legutóbb felbukkant az a hir, hogy a pápa helyesli Ausztria-Ma- gyarországnak Szerbia ellen indított büntető háborúját. Pár héttel ezelőtt a Vatikánból más szelek fujdogáltak, akkor a Szerbiával megkötött konkordátum érdekében mintha a pápa Szerbiáért egy pár jó szót is hajlandó lett volna ejteni ... A szerb konkordátum Ausztria- Magyarország kikerülésével jött létre és a szerb és albán róm. katholikusokat elvonta Ausztria-Magyar- ország protektorátusa alól. A pápa a róm. kath. egyház érdekében örömmel belement Ausztria-Magyar- ország eme mellőzésébe. Ez volt a hálája Ausztria- Magyarország azon buzgóságáért, mellyel Albániában a római katholikus érdekeket propagáltuk. Most azonban, úgy látszik, változik a kurzus. A háború nem tréfa s a jelekből látható, hogy a Narodna Obrana tagjaira és pártfogóira nem jó világ jár. A Szerbiával még nem rég konkordátumot kötő pápa szükségét érzi annak, hogy távolodjék legújabb szerződéses viszonyba került társától. Azért hangsúlyozzák a napilapok, hogy a pápa velünk tart. Ez az állásfoglalás nagy áldozat a pápától, aki az egymással hadakozó ellenfelek valamennyi katolikusának a földi feje s mint ilyen bizonyára a legjobban szeretne minden hívének kedvére tenni. Ennek a törekvésnek érdekes és ékesenszóló bizonysága az a felhívás, amit X. Pius pápa legutóbb a háború alkalmából a katholikus keresztyénséghez intézett. A felhívás igy hangzik:

„Mialatt egész Európa egy borzasztó háború örvényébe keveredik, melynek pusztító következményeit elgondolni is nehéz, anélkül hogy fájdalom és rémület ne töltené el az ember szivét, mi sem térhetünk ki azon feladat elől, hogy a háborúval foglalkozzunk s sajgó fájdalommal ne gondoljunk annak a polgárnak és népnek javára és életére, kinek sorsa annyira szivünkön fekszik. Ebben a nyomorúságban érezzük és tudjuk, hogy atyai szeretetünk és apostoli hivatalunk azt teszi kötelességünkké, hogy a sziveket ahhoz irányítsuk, akitől egyedül várhatunk segítséget, Krisztushoz, a béke fejedelméhez és az embereknek Istennél leghathatósabb közbenjárójához. Ezért intjük az egész világ kathclikusait, hogy bizalommal boruljanak le az ő trónusa előtt és forduljanak az ő kegyelméhez. A klérus mutasson mindenkinek példát a püspöki rendeletre elmondandó imák és ájtatosságok megtartásával, hogy igy elérjük, hogy Isten részvétre gerjed irántunk és a népek sorsa intézőit a béke» nem pedig a boszu gondolatával tölti el.“

A róm. kath. egyház egyetemes jellegének a megóvása ebben a felhívásban kitünően sikerült. Másik állásfoglalása azonban — ha igaz — ezzel az egyetemes jelleggel nem fér össze, bárha teljesen érthető és méltánylandó, hiszen a Balkánon a mi monarchiánk támogatásának a katholicizmus ha nem is mindent* de nagyon sokat köszönhet s igy egészen indokolt, hogy egy pár érdekeinkkel éllentétes kísérlet után mégis mi mellettünk foglal állást. Mi ugyan meg vagyunk az ő támogatása nélkül is, hiszen a háború sorsát a pápa svájci alabárdosai aligha fogják eldönteni. Erre a támogatásra nem is mi, hanem azok helyeznek nagy súlyt, akik az ilyen távirati értesítéseket a lapokban elhelyezik. Mi, mint érdekes jelenségről szintén hirt adunk róla.

X. Pius pápa és Wernz páter a jezsuitarend

generálisa meghaltak. A véletlen különös játéka, hogy a „fehér pápa“ a „fekete pápával“ egy napon hagyta el ezt a lángbaboruit világot. X. Pius pápa „uralkodása“ örökre emlékezetes lesz azon intézkedései miatt, melyekkel a kathoiieizmust és a modern kultúrát felvilágosodást és haladást összekötő minden szálat elvágni igyekezett. Ezek között legfontosabb ténye a modernisták ellen indított irtóháboru, melynak — a mi szempontunkból — legpyrrhusibb győzelme a modernista eskü kivétele volt. Sokáig nem fogja a protestantizmus a Borromaeus Károly emlékezetére kibocsátott, a reformátorok babérait letépő enciklikát elfelejteni. A katholikus papság „függetlenségét“ derékban törte ketté az az intézkedés, mely lehetővé teszi a plébánosok áthelyezését stb. A püspöki hatalom növelése, a centralizáció hálójának szorosabbra való összehúzása s a katholikus kegyesség előmozdítása volt az a két nagy gondolat» mely a pápa egyház- politikáját irányította. A „mindennapi áldozás“ ajánlása (hétéves gyermekek számára is!) és a kongregációk hatalmasan való megnövekedése szintén jellemzik azt az irányt, mely egészen az ultramontanizmus karjaiba akarta hajtani a kathoiieizmust. Lapunk 31—32. számában irtunk egy pár sort arról is, mennyi ebben a restaurációban a jezsuitarend szerepe. Ha egyénileg talán nem lehet is megállapítani, hogy mennyiben inspirálták ők ezeket az intézkedéseket, — az bizonyos, hogy a „fehér pápa“ helyében a „fekete“ sem lehetett volna rigorozusabb és buzgóbb egy uj középkor megteremtésének a munkájában.

A modernista eskü következményekép a müncheni rektorválasztásnál is zavarok voltak. A tanárok egy része nem akarja betartani a rendes turnust s nem akarja, hogy a kisebb (értsd kath. theol.) fakultás is ugyanannyiszor adjon rektort, mint a nagyobbak. Ne a turnus szerint igazodjék a választás, hanem a szerint,