Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-25 / 30. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 30. sz. 1914. julius 25. méltán büszkék lehetünk s kiket példa gyanánt bátran odaállíthatunk mások szemei elé. De hogy többen is lehetnének az ilyenek, azt is fájdalmasan elsóhajthatjuk! Csupán ennyit akartam ezúttal megemliteni. Nógrád két lelkes egyházmegyei felügyelője Okolicsányi Gyula és Rákóczy István kibontották a zászlót, kiadták a jelszót: munkára fel. Hisszük, hogy e jelszó mind több és több lélekben visszhangra kel s a kicsiny, de lelkes csapat hatalmas sereggé növekszik majd s munkájuk nyomán siker, áldás fakad. Vajha fakadna is! Jeszenszky Károly S. Hara, japán belügyminiszter meghívására, Toko- nami belügyminiszterhelyettes vezetése alatt 1912. február 25-én Tokióban a shintoizmus, buddhizmus és a keresztyénség képviselői közös tanácskozást tartottak s azon tanakodtak, hogy minő eszközökkel mozdíthatná mindegyik vallás a leghathatósabban elő a japán nép erkölcsi haladását. A tanácskozásnak valami általános gyakorlati eredménye nem volt. A keresztyénségre nézve az a nagy haszon háramlóit ebből a kongresszusból, hogy a keresztyén papok meghívásával a japán kormány ez alkalommal először ismerte el hivatalosan azt, amit addig elismerni vonakodott, hogy a keresztyénség Japánban már üdvös hatalom és tényleg hatalom, amellyel számolni kell s amelynek az értékét nem szabad lebecsülni. Ha a konferenciának nem is volt nagyobb gyakorlati eredménye, maga a konferencia létrejötte is örvendetes esemény számba megy és a három vallás vezetőembereinek a személyes érintkezése is eredmény. Az egymással viaskodó vallások a személyes érintkezés révén egymás megértésére és megbecsülésére fognak törekedni, ami áldás lesz a keresztyénségre nézve is. Ezen az első vallásügyi kongresszuson a Japánban nagy befolyással biró Hongwanji-buddhista felekezet nem vett részt. Elmaradása azonban a tanácskozás jelentőségét nem kisebbítheti. A kormány annyira meg volt az eredménnyel elégedve, hogy 1913. júliusára ismét közös tanácskozásra hívta össze a három vallás képviselőit. Ez alkalommal azonban a buddhisták oly határozottan tiltakoztak a közösen való gyűlésezés ellen, hogy a kormány egyelőre lemondott a gyűlés megtartásáról. Nemsokára azonban mégis megtalálta annak a módját, hogy célját megvalósítsa. 1913. novemberében meghívta a három vallás képviselőit külön-külön való tanácskozásra. Célját igy is elérte, mert a hivatalos * E cikk a Zeitschrift für Missionskunde u. Reiligions- wissenschaft 1914. 2. számából való, A. szerző engedéiyével közöljük. külön-külön való tanácskozás után mégis csak voltak barátságos társas-összejövetelek, melyek közelebb hozták egymáshoz a képviselőket, épugy mint az első alkalommal, sőt azt lehet mondani, hogy ennek a második tanácskozásnak több eredménye lesz, mint az elsőnek. A buddhizmus maga is tulajdonképen csak a hivatalos jellegű közös tanácskozások ellen tiltakozott, mert attól félt, hogy követői ezt az engedékenységet az abszolutságra való jogigény elejtésének fogják tartani. Ezért Dr. Okuda japán közoktatásügyi miniszter és a helyettese, Fukuhara elnöklete alatt megbeszélések tartattak november 1-én a shintoizmus 11, november 3-án a buddhizmus 49, november 4-én pedig a japán keresztyénség 13 képviselőjével, melyek közös lakomával fejeződtek be. Az oktatásügyi miniszter mindahárom gyűlésen ugyanazt a beszédet mondta el, mely a „Deutsche Japanpost" (1913. 35. sz.) közlése szerint igy hangzott: „A múlt év júniusában készült közigazgatási reform következtében a vallásügyi hivatalt kivettük a belügyminisztérium hatásköréből s áthelyeztük a közoktatásügyi minisztériumba, úgy hogy az most az én felügyeletem alatt áll. Azért kérettem önöket ide, hogy megismerkedjem önökkel s hogy egyúttal a vallásos feladataik felől való véleményökről is tudomást szerezzek. A vallásügyi hivatalnak a közoktatásügyi minisztérium hatáskörébe való utalása mindenféle találgatásokra és aggodalmakra adott okot, pedig a változtatás egyedüli oka az adminisztrátió szempontjából való célszerűség volt. A hitre épült vallás természeténél fogva egész más, mint a nevelés, azonban a nép nevelése, erkölcsének megóvása szempontjából kívánatos az egyhiz és az iskola együttműködése. Természetesen a vallásos nevelés is a Mombusho hatáskörébe tartozik és ezért volt indokolt a vallásügyeknek a közoktatásügyi minisztérium felügyelete alá való helyezése. Ily körülmények között a változtatás nem jelenti a kormány vallásügyi politikájának a változását, még ha a vallásra vonatkozó törvények és rendeletek megállapítása vagy pedig az igazgatás terén bizonyos eltolódások szükségszerüek lesznek is. Ezekre vonatkozólag szeretném véleményüket hallani. Egy pontra különösen felhívom a figyelmüket. S ez az, hogy a vallásos tanítónak, aki a nép erkölcsi nevelését a kezében tartja, a nagy közönségnél műveltebbnek kell lennie. Az oktatásügy gépezete igen jól működik, a nép általános műveltsége tekintetében nagy haladás észlelhető! . . . A vallástanitóknak meg nagyoob műveltségre kell törekedniük, hogy a további fejlődésnek is urai maradhassanak. Ennek érdekében a vallástanitójelöltek vizsgáira különös figyelmet kell fordítani, hogy ezen a téren ne ismétlődjenek újra azok a hibák és tévedések, mel^k a múltban sajnos, előr fordultak. A jelölteknek, nemcsak a tudását kell érté
