Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-18 / 29. szám

Evangélikus Lap. 29. sz.

1914. julius 18.

4. oldal

úgy a liberális körök. Azok előtt világos, hogy Seeberg olyan theológiát üz, mint a kritikai irányúak s annak dacára a positiv irány őt nem csak védelmezi, hanem bizalmával ki is tünteti,* sőt egyházpolitikailag vezérnek tekinti. Azért tűrhetetlennek, megütközést keltőnek találták azt az eljárást és helyzetet, hogy a német theológiában és egyházban sok minden elmehet positiv név alatt, ami azonban a néven kívül teljesen megegyezik a liberális irányzattal, hogy sok hajó liberális eszmékkel van megterhelve, de pozitív lobogó alatt célt ért, mig a melyeknél a liberális tartalmat megfelelő lobogó jelzi, az megfeneklik, vagy zátonyra jut.

Ez az alapgondolata annak a röpiratnak, amelyet I. Kübel a Chronik der Chr. Welt kiadója bocsájtott közre e címen: pozitív, vagy liberális e Seeberg?

Az a Seeberg, aki tudományos vizsgálatai eredményeiként a föntemlitett igazságokat hirdeti, aki a szentháromságot abban a formájában, a mint az egyház megalkotta, ma használhatatlannak tartja, aki az apostoli hitvallás több tételét kifogásolta, az ortho- doxoknál nagy tekintélyű férfiú, a belmissziói kongresszus (Kirchlich Socialer Kongress) elnöke, egyház- politikei tevékenységet fejt ki, természetesen pozitív irányban. Liberális tanárok és lelkészek működését áldatlannak és az egyházi életre nézve terméketlennek tartják a pozitív körök. Pedig sok mindenben megegyezik Seeberg a liberális theologia nézeteivel s némelykor azokat is felülmúlja. A kétféle mértékkel való mérés itt egész nyilvános és világos. 1911-ben Seeberg a liberális gondolkodású lelkésznek Heyn-nek Berlinben való megválasztatása ellen volt csupán azért, mert tudományos értekezésében a János evangéliuma autenticitását vitatta és hogy az első 3 evangélium nem szem és fültanuk tudósítása. Az a Seeberg pedig 1913-ban rigai előadásaiban a János evangéliumát egy „megfogalmazott“ evangéliumnak nevezi s a többi evangéliumokban is legendáris vonásokat lát. 1913-ban pedig Jülichernek a marburgi egyetem liberális theolo- gusának a röpiratát, — melyben a Seeberg-féle irányzatnak keserű igazságokat mondott meg — Seeberg mint a pozitív theologia képviselője a pozitív theologia meggyalázásaként utasította vissza. Az a Seeberg, aki történet-kritikai irány igazságainak a hirdetője az „Ursprung des Christusglaubens“ c. munkájában s akinek régebbi dolgozataiban is feltűnnek a liberális theológia igazságai.

Ellenkező felfogások, ellentétes vélemények küzdelme az igazság megismerése szempontjából csak kívánatos lehet. Itt egyik irány sem tehet engedményeket, hogy hatalmát megtartsa. Csak az igazság előtt hódolhat meg s azéit adja oda a netán kezében lévő hatalmat is. A Seeberg-féle esetben azt látjuk, hogy a pozitív irány sok koncessiót enged, sok min* A Kirchlich-socioler Kongresszus ez évi gyűlésén See- bergt lelje? bizalmáról biztosította

dent elnéz, ha egyházpolitikailag hatalmát kétségbe nem vonják. Az ember hirdethet liberális eszméket. Mig nem fordult hatalmuk ellen, addig velük lehet. Nem valami örvendetes dolog az igazságra nézve.

De van a Seeberg-féle esetnek egy fontos, érdekes tanúsága, amit M. Rade, a Christliche Welt 20-ik számában igy von le: Az orthodoxia régi fogalmának vége. A vallásos képzeteknek nem az egyházi tannal, a régi hit dogmájával való megegyezésen fordul meg a kérdés. Elégséges az a kisérlet, ha azokra a vallásos, vagy theologiai képzetekre nézve, melyeket az ember előad, valami fél összefüggést vagy fedezést talál a bibliai képzetekben, nélkülözzenek bár azok minden egyházi hitvallásszerü tekintélyt.

Örvendetes eredmény ez: Közeledés az igazság felé.

A protestantizmus és a társadalom.

Irta: ifj. Berzsenyi Jenő.

Ha az állami és társadalmi élet egyes jelenségeit és megnyilvánulásait vizsgáljuk, mindenek előtt kell figyelembe vennünk azt a mérvet, melyben azok a közéleti embernek energiáját igénybe veszik; vizsgálnunk kell azután azt, hogy az energia kifejtés nem jár-e erőpazarlással, hajt-e valami hasznot a társadalomnak. Mert gyakran kell észlelnünk azt, hogy egyes köztevékenységeknek alig van magjuk, hogy hasznos eredményt nem hajtanak, legfölebb a kielégített hiúságnak tarka, de illattalan virágait. A társadalmi életnek az a hajtása lehet tartós életű, mely a társadalom életében valódi szükségletet kíván is, tud is kielégíteni, — amely valódi és nem képzelt boldogsághoz képes az emberiséget vezetni.

Mióta az emberiség a kultúrába belépett, a hit, a tudomány és művészet fontos társadalmi tényezőkké váltak.

A hit, megnyugvást kell, hogy adjon, a tudomány boldogulást, a művészet gyönyört. Szóval mindhárom tényezőnek közre kell hatni az emberiség boldogságáért.

A hitnek s a belőle fakadó vallásnak a dolga magában véve csupán az egyes egyéneket érdekelheti. A hit a szellemi élet jelensége lévén, — nem is egyeztethető össze a szellemi szabadság eszméjével az, hogy a hitbeli dolgokba akár az állam, akár valamely társadalmi szervezet, vagy bármely hatalmi tényező bele avatkozzék. A társadalom érdeklődése a hit és vallás iránt csak akkor kezdődhetik, amikor azok külső szervezet, — egyház alakítás, — utján nyernek megnyilvánulást s érintkezésbe kerülnek — a társadalommal, az életviszonyokkal. A társadalomra nézve nem sok fontossággal bir a hit tartalma addig mig ez csupán a lelkekben él — de akkor,^amikor az egyének hitüket nem csak közlik embertársaikkal, hanem a hitbeli meggyőződés kialakulása céljából külső eszközöket, anyagi és szellemi befolyást gyakorolnak, akkor már kezd