Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-04 / 27. szám

2. oldal.

Evangélikus Lap. 27. sz.'

lüiiíüni a leitezalapríl száío zsiiaií íéíísíéöz.*

Midőn a zsinat a lelkész fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslat elkészítésével a bizottságot megbízta, bizonyára nem a jeles javaslat tárgyát képező segély- nynjtás, hanem oly rendezés lebegett szemei előtt, a mellyel az állami segély elégtelensége folytán előállott szükségletnek legalább megközelítő kielégítéséről történt volna gondoskodás.

A bizottság munkája kezdetén szintén így fogta fel feladatát és nagy rokonszenvvel fogadta Gyürky Pál főesperes ismert javaslatát, mely a segélyezést a családi pótlékra fektette és emellett a nevelési pótlékot is, bár kisebb mértékben, fenntartani kívánta. Midőn azonban a bizottság a tárgyalás folyamán a fedezet kérdéséhez eljutott, a bizottság többsége arra a meggyőződésre jutott, hogy a községeknek az adócsökkentési alapból adott segélyeknek jelentékeny megvonása és ezenfelül uj adó kivetése nélkül a fedezetet előteremteni nem lehet, ezeket a jövedelmi forrásokat azonban a községeknek, már a kapott segélyre épített háztartásának jelentékeny megboiygaíása nélkül, igénybe venni nem lehet.

A bizottság ennek folytán Gyürky javaslatát el nem fogadta és az ellene szavazó bizottsági tagokat felkérte, e helyett valamely más, célszerűbb javaslatot nyújtsanak be. Beérkezett ezután Schleiffer Károly és Okolicsányi Gyula bizottsági tagok részéről egy-egy javaslat, mely Gyürky javaslatát módosította, ugyancsak Gyürky beadott javaslatához egy módosítást, amely javaslatok az adócsökkentési alap igénybevételét elejtvén, nagyjában a családi pótlék alapján állanak és a segélyezést kisebb mértékre redukálják. Ezen javaslatokkal szemben Vargha Gyula bizottsági tag indítványt adott be, hogy az anyagi erők elégtelensége miatt a jelenleg el nem érhető fizetésrendezés terve elejtessék, illetve jobb időkre elhalasztassék és egyelőre az egyetemes gyűlés által 1913-ban a 138. jkvi pont szerint megalkotott lelkészsegélyezési-alap fejlesztessék oly mértékben, hogy ezzel a lelkészeknek legégetőbb szükségletei kielégítést nyerjenek.

Vargha, Schleiffer és Mágyari bizottsági tagok egyszersmind azt indítványozták, hogy a segély általánosítása kedvéért és tekintettel arra, hogy a lelkészekre nehezedő irodai munka évről-évre szaporodik és annak díjazását a méltányosság is megkívánja, kö- teleztessenek az egyházközségek, még pedig azok, amelyeknek lélekszáma az ezeret meg nem haladja, évenként 100 koronát és azok, amelyeknek lélekszáma nagyobb, évenként 200 koronát a lelkészeknek irodai átalányul fizetni.

Ezen indítványok beérkezése után a bizottság elnöke a bizottságot újból összehívta és elsősorban

* Maga a törvényjavaslat Lapunk 24. számában olvasható.

1914. julius 4.

Gyürkyt kérte fel módosított indítványának előadására. Gyürky erre úgy nyilatkozóit, hogy a bizottságnak merev álláspontja mellett, amely a fedezet igénybevételének lehetőségét kizárta, még módosított indítványát sem tartja keresztülvihetőnek, miért is azt azzal a jelentéssel kívánja beterjeszteni a zsinathoz, hogy a bizottság megfelelt ugyan kötelességének és elkészítette a javaslatot, de ha a zsinat jövedelemforrásokról nem gondoskodik, nem tartja azt keresztülvihetőnek.

Ezzel szemben a bizottság többsége üdvös munkát vélt teljesíteni, ha az anyagi erők elégtelensége miatt el nem érhető helyett az elérhetőt hozza javaslatba, mert ezzel is egy lépéssel közelebb jutunk a cél megvalósításához.

Elfogadta tehát Vargha Gyula és társai közös indítványát, amelyet az elnök, hogy az mint javaslat tárgyalható legyen, már megelőzőleg írásba foglalt.

Ez a javaslat keletkezésének története.

A javaslat lényegében az 1913. évi egyetemes gyűlés által megalkotott lelkészsegélyezési-alap szabályait fogadta el. A cél ugyanaz, csakhogy ez a javaslat az egyetemes gyűlési szabályzatnál hatályosabban és fokozottabb mértékben kivánja előmozdítani a célt, amennyiben évi 70,000 korona helyett évi 250,000 koronát kíván a cél elérésére fordítani és a kamatok tőkésítésén kívül évenkint 40,000 koronát akar az alaptőke növelésére fordítani.

Ennek az összegnek a megszavazása föltételezi azt, hogy az egyetemes egyház és az azt képviselő zsinat belássa azt, hogy az evang. lelkészek anyagi helyzetének javítása és az evang. lelkészség jövőjének biztosítása nem annyira a lelkészeknek, mint magának a magyarhoni evang. egyháznak oly elsőrendű szükséglete, amelynek tekintetbe vételével minden más szükségletnek és legyen az bármilyen nagy jelentőségű, háttérbe kell szorulnia.

Máris látjuk, hogy a leikészi pályára jelentkezőknél évről-évre fokozódó hiány érezhető és hogy épen az azon való megélhetés nehézsége miatt a kiválóbb erők ezt a pályát kerülik és ennek folytán a leikészi kar selejtesebb elemekből vett pályázókkal kezd megtelni. Ez a sajnos körülmény a kar erkölcsi és szellemi nívójára is károsan hat ki, ami a műveltebb közönségnek az egyháztól való elfordulását, a vallás és egyház iránti közöny terjedését is okozza.

De még inkább aggaszt az az el nem tagadható tény, hogy a kor iránya az államnak az egyháztól való elválasztását mindinkább követeli. Az európai államoknak a haderő kifejtésére szükséges és óriási módon növekedő kiadásai és a szocialisztikus irányzatok terjedése folytán bizonyosra vehető, hogy talán már néhány évtized múltán Magyarországon is be fog következni az az állapot, hogy az állam akarva, nem akarva, kénytelen lesz beszüntetni azt a segélyezést, amelyet ezidőszerint az egyházaknak nyújt.