Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-27 / 26. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 26. sz. 1914. junius 27. a ritualizmus és a szakramentarizmus ellen is s az u. n. „magasabb“ erkölcsiség ellen, amely szerint Istennek tetsző életet élünk, ha a teremtésbe vetett erőket s adományokat nem használjuk: böjtölünk, magunkat sanyargatjuk, cölibátusban élünk stb. Sajnos azonban, hogy a protestantizmusban is egyházi tanok alakultak ki s mindazok, akik azokat nem vallották, üldözésnek voltak kitéve. Itt is előtérbe lépett az a téves felfogás, hogy mindegyik egyház azt vallotta, hogy az „igazi tanokat“ hirdeti, mig a másik nem. így válik a protestantizmus is katholicizmussá s sajnos az állam ezt a processzust elősegíti az által, hogy minden konzervatív mozgalmat támogat. Mindezzel szemben azon reményünknek adhatunk kifejezést, hogy mégis a keresztyén ember szabadsága győzedelmeskedni fog e törekvések felett. A jövő tehát a szabad protestantizmusé! A tanrendszer ma akárhány embert eltávolít az egyháztól, akit a szabad protestantizmus vezethet csak vissza. Lelkünk pedig örülhet és büszkék lehetünk, hogy a prot. egyház tagjai vagyunk, amely nem tanrendszer, hanem elv; büszkék lehetünk, hogy oly egyház kebelében élünk, amely nem követeli meggyőződésünk feláldozását, amely szerint a vallás nem „Opfer der Vernunft“ és amelynek kebelében a modern tudomány kritikai eredményeit bátran vallhatjuk, mert csak egyet követel tőlünk: Istenben való életet, a benne való bizalmat. így a haladó protestantizmus képviseli egyúttal a keresztyénség lényeges elvét! A protestantizmus nem ismer indexet, inquizicót, nem követel alávetést, hanem törekvése összhangba hozni a vallásos felfogást a kor tudományos eredményeivel. S éppen ezért legyen nekünk a mi protestáns egyházunk igazi kincsünk, kövessük az ősök nyomait, akik előljártak nekünk egyházunk iránti szeretetükkel és az egyházukért való áldozatkészségükkel! A protestáns egyház megérdemli, meri szabadságot adott és szabadságot hirdet! ügy gondolom, hogy a szabad oktatás korában nem kell részletesen megindokolnom a teológiai főiskoláinkon tartandó továbbképző tanfolyamok célszerűségét. A modern társadalmi élet szövevényes volta, a gazdasági és szellemi kultúra nagyarányú fejlődése, de főleg az összes tudományok folytonos haladása, az úgyszólván nap-nap mellett feltűnő uj módszerek, felfedezések, vivmányok könnyen megértethetik mindenkivel, hogy nem elégedhetik meg egy egész életen át a főiskoláról magával hozott ismeret készlettel melynek nagy része úgyis gyorsan elhalványúl és elavul, hanem kénytelen időnként ismereteit feleleveníteni, kiegészíteni és fokozni. Ennek pedig alig van célszerűbb * Részlet az Ev. tanári tanítóegyesület főiskolai szakosztályában f. é. junius 2-án tartott előadásból. eszközlője, mint a szünidei továbbképző tanfolyam a nagyobb vidéki városokban. Angliában, Franciaországban és Németországban ez intézmény fényesen bevált és egyes tanfolyamok (Génévé, Camibridge, Jena, Marburg, Greifsvald) valósággal elhiresedtek és nemzetközi gyülőhelyekké lettek. E helyekre a nyári vakáció folyamán a legkülönbözőbb nemzetek fiai sereglenek össze egyfelől, hogy az illető országok nyelvét megtanulják, másfelől, hogy megismerkedjenek azokkal a közgazdas ági, filozófiai, szociológiái, művészeti és közművelődési eszmeáramlatokkal, melyek együttesen a modern műveltségű ember eszmevilágát alkotják. A külföldi tanfolyamok rendesen úgy vannak rendezve, hogy nemcsak a társadalom főiskolai képzettségű rétegeire számítanak, hanem általában a tudományok iránt érdeklődő művelt közönséget tartják szem előtt. A résztvevők tehát válogathatnak a különböző előadások köréből és alkalmat találnak úgy arra, hogy saját szaktudományuk haladásáról tájékozódjanak, mind pedig arra, hogy más szakok vívmányaival megismerkedjenek. Ehhez járul az előadó tanárokkal és hallgató társakkal való közvetlen, személyes, fesztelen érintkezés, amikor egymás tapasztalatait kicserélve, egymástól is roppant sokat tanulhatnak és nép és ember ismeretüket is kibővítik. Ily körülmények között bizonyára nincsen senki, aki legalább valami indítást ne hozna haza ilyen tanfolyamról, akár szaktudományának a művelésére, akár pedig a modern eszme- áramlatokkal való behatóbb foglalkozásra. És e tekintetben nemcsak másoknak a tanúságára hivatkozom, hanem a saját egyéni tapasztalatomra is. Szerencsésnek vallom magamat, hogy 3 nyári (2 külföldi és 1 magyarországi) tanfolyamon vehettem részt és mindháromra, de különösen a jénaira a legkellemesebb érzésekkel gondolok vissza. Ezért bátorkodtam a teológiai kurzusok eszméjét propagálni (elsőben 1911-ben az „Evang. Őrállóban“) és örömmel láttam, hogy mások tőlem függetlenül hasonló nézetre jutottak. De lássuk csak mi lehetne a teológiai tanfolyamoknak a hivatása? Magától értetődik, hogy ezeknek sokkal szükebb körben kellene mozogniok, mint az említett külföldi tanfolyamoknak. Elsősorban ev. egyházunk és a prot. teológia tudomány igényeit és érdekeit kellene kielégíteniük. Ha — mint láttuk előbb- utóbb mindenki rászorúl ismereteinek fölelevenítésére a szakmájának tárgyi és módszerbeli haladásával való megismerkedésre, amennyivel jobban rászorúl az ev. lelkész és hitoktató, hisz épp róluk mondja a magyar közmondás, hogy: „a jó pap holtig tanúi.“ Amilyen dicsősége a mai teológiának annak állandó fejlődése, olyan szégyen minden teológiát végzett egyénnek, ha nem törekszik e haladásról valamiképen tudomást szerezni és magát a tudományok e legszebbi- kében állandóan továbbképezni és tökéletesíteni. De nemcsak ez volna a teológiai tanfolyam célja, hanem
