Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-06-20 / 25. szám
1914. junuis 20. Evangélikus Lap. 25. sz. 3. oldal. hogy a „prositiv“ orthodox hitfelfogás semmiképen sem dicsekedhet a „liberalis“ felfogással szemben azzal, mintha jobban megközelítené emennél a Jézus Krisztus tanítását. De talán jobban megközelíti másként? Úgy hogy Jézus módja szerint jobban átéli az Istent lelkében? „Aki közületek bűntelen, az vesse rá az első követ“ — mondja János evangélista, vagy mondjuk ki: Jézus. „Próbálja meg minden ember önmagát“ ... és úgy Ítéljen. Átéli-e mindenki az Istent, élő, ható eró-e az lelkében pusztán azért, mert „positiv“ theologus? S a bűn, a tisztátalanság, az „Antikrisztus“ utján jár-e mindenki, aki liberális theologus? Halljuk az őszinte Ítéletet! De hiszen már hallottuk is: alkossunk discretionalis jogot, hogy lehetetlenné tegyünk mindenkit, aki nem „prositiv“ hitű, aki liberális jathoista, stb* Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! De hát csakugyan olyan rák fene-e a liberalis- mus. A mi egyházunk kebelében, melyet ily radikálisan ki kell metszeni?! Lerombolója, negatívuma e a liberalizmus csakugyan mindannak, ami ékes, díszes, áldásos, ami positivum? Rombolt-e csupán egy Jatho, kiért több ezernyi hive tüzbe-vizbe ment volna s kit — saját szemtanúja voltam Kölnben — elitéltetése után valósággal ünnepeltek ? Az a Jatho, ki maga a pietista iskolából került ki?! Nem volt-e inkább zászlóvivő a világosság felé?! Mig az orthodoxismus járma alatti nyögést nem váltotta-e fel a pietismus? S nézzük csak az orthodox — positio hitű! — porosz egyházat! Ezer számra válnak ki hívei! Bizonyára azért, mert dogmái csak építeni tudnak?! S kérdezzük meg világi intelligens elemeinket, miért nem járnak a legtöbb helyen a templomokba? A lapok hasábjain már többször megpendítették a dolgot s a felelet közt ott volt az is: mert nem beszélünk az ő liberalis felfogásuknak megfelelően. Rombol-e csupán hát a liberalismus s ha igen nem éri-e ez a vád a „positiv" alapon állókat is. De hát hol is van voltakép a liberalis theologia rombolása ! Meg vagyok róla győződve, hogy minden lelkész társamban van annyi józan ész, hogy tudja mit hol lehet. Nem hiszem például, hogy egy liberális lelkész is akadjon, aki egyszerű falusi gyülekezetében — mely koncedálom túlnyomó részt, positiv, orthodox hitü emberekből áll — egyszerűen elkezdjen a dogmák stb. ellen dörgedezni, mert felteszem, hogy mindegyikünk ismeri Pál apostol azon intelmét: a hitben gyengéket könnyű étellel kell táplálni, nehogy meg- feküdje gyomrukat. Ha pedig tényleg azt tenné, akkor nem azért mert liberális, hanem mert küzbotránkozást okozott, tessék megindítani ellene a fegyelmi eljárást. De ugyanez álljon az olyan lelkészre nézve is, aki müveit közönségét elriasztja s távoltartja a templomtól olyan „positiv" nézeteivel, melyeknek hány- torgatása nem a szószékre való. Általában legyen szabály: nem dogmákat, életet vigyünk a szószékre! Az igaz nehéz egyszerre úgy az egyszerű embereket, mint a müveiteket is kielégíteni, de meg lehet cselekedni. Értsék ezt meg úgy a „positiv" hitűek, mint a liberálisok s ne akarjuk az egyiktől még a létjogosultságot is megtagadni, mikor mindig erős kérdés, vájjon van-e nekünk is létjogosultságunk. Legyen „positiv hitü“ vagy „liberális“ theologus valaki, mellékes — joga van az Isten országa építésében munka szerepet kérni magának; discretionalis joggal ettől bűn volna megfosztani, a fő, hogy mindkettő életet akarjon teremteni, amely Istennek tetsző s embertársai előtt elsősorban ő maga akarjon előljárni jó példával. Jeszenszky Károly S. A hajdú dorogi £Ör. kath. püspökség. (Rés/let a szerző: „Az ország 1912. évi egyházi és vallaserkölcsi kő/allapotai* címen megírt tanulmányából) Sok szó és írás esett s folyik még minduntalan az 1848. évi XX. t.-c. dicsőségere s a hazai felekezeti viszonyok közötti ellentétek az állam részéről való eklatánsabb feltüntetésére létesitett, úgynevezett hajdú- dorogi gör. kath. püspökséggel kapcsolatban. Egyik küldöttség a másik után adja át az ajtó kilincsét hol a kormánynál, hol az illető püspöknél ezen püspökség székhelyének kérdésében. Célszerűnek és szükségesnek tartom a hazai protestáns közönséget megismertetni e kérdésben a kormány hivatalos álláspontjával. Nagyon érdekes és tanulságos az mindnyájunkra nézve, melyet a m. kir. kormány 1912. évi hivatalos jelentéséből szószerint a következőkben közlöm: „Az 1900. évi népszámlálás az ország egész területén 240,028 gör. kath. vallású magyart talált. Ezen gör. kath. magyar anyanyelvűek közül 108,750 a munkácsi és eperjesi ruthén szertartású gör. kath. püspökök joghatósága alatt áll van, az ó-orosz liturgikus nyelvű istentiszteletekben volt kénytelen részi venni; 70,597 gör. kath. vallású magyar anyanyelvűre pedig, akik a balázsfalvi gör. kath. érsek, nagyváradi és szamosujvári gör. kath. püspökök joghatóságaihoz tartoztak, a román liturgikus nyelv volt kőtelező. E nagyszámú gör. kath. magyarság egyre jobban sérelmesnek érezte az ó-orosz, illetőleg a román liiurgikus nyelv használatát, mivel ezen liturgikus nyelvek miatt nem magyarnak, hanem ruthén va&y oláh nemzetiségűnek tartotta a közvélemény. Ilyen körülmények között a gör. kath. magyarság mindinkább elidegenedett isten- tiszteletéitől és oly helyzetbe jutott, hogy lelki szükségletei a saját gör. kath. rítusa szerint kielégítésre
