Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-04 / 14. szám
4. oldal Evangélikus Lap. 14. sz. 1914. április 4. Belfast azonban arról is nevezetes, hogy benne a vallási hovatartozandóság kérdése a legfontosabb kérdés. Az emberekről legelőbb azt lehet megtudni, hogy milyen vallásuak, a foglalkozásuk, állásuk csak azután jön. „Menjen el Mr. H-hoz, igen kiváló katho- kus ember, nagy szénkereskedése van.“ „Látta már Mr. I-t, gyarmatáru kereskedő en gros, befolyásos pres- byteriánus.“ A vezető szerep a protestánsoké. Vannak katholikus nagykereskedők is, a bankok, gyárak azonban protestáns kézben vannak. A protestánsok vagy az ir protestáns államegyházhoz, vagy pedig a pres- byteriánus egyházhoz tartoznak. Az ir prot. egyház az előkelők egyháza, megfelel az angol államegyháznak, csak a szervezete más. Az igazi tűzfészek a presbyteriánus egyház. Ez a skót kálvinista egyház egy ága. Az egész Ulster és Belfast sem más, mint ir területen levő skót tele- pitvény. A presbyteriánusok a 17. századbeli vallásháborúk hőseinek a kérlelhetetlenségét tisztán megőrizték. Vallásosságuk nem a benső érzésekből, hanem a gyűlöletből nyer impulzusokat. A főhittétel az, hogy a pápától óvakodni kell. Valamikor nem is nagyon régen volt Belfastban egy ügyvéd, aki azoknak a dühös presbyteriánusoknak a védelméből élt, akik kiálltak az utcára s ott kívánták a pápát oda, ahol ő is együtt főne a többiekkel. Húsz évvel ezelőtt 90—100 ilyen ügye volt évenként. Tavaly azonban már csak 19. Az erkölcsök Ulsterben is szelídülnek, az indulatok ellankadnek. A katholicizmus ellen való gyűlölet azonban most is nagy. A presbyteriánus lelkészek, kiknek hatvan templom áll rendelkezésükre, folyton ébren tartják a Róma-ellenes hangulatot. A katholikus egyházat nem katholikusnak, hanem rómainak nevezik, ezt se Roman-nak mondják, hanem „Romish-“nak. Ebben az archaisztikus szóban egyúttal az a kor is felelevenedik, mikor a kálvinistákból is szenteltvizzel akarták kiűzni a gonoszt s mikor még máglyákon sütögették az eretnekeket. De nemcsak a protestantizmus, hanem a katholicizmus is agresszív Írországban. Azokat a történeteket nem igen vagyunk hajlandók manapság elhinni, hogy az apa távollétében, hogyan csalják el a pápisták a vegyes házasságban élő anyától a leányát, hogy kolostorba dughassák, a következő történt azonban hiteles: Egy protestáns gyáros felügyelővé léptet elő egy katholikus munkást. A felügyelő hatásköróbe tartozik a munkások alkalmazása. Pár nap múlva a felügyelő oda áll a gyáros elé s arra kéri, hogy mentse fel öt a felügyelőségtől. Miért ? „Mert amióta^felügyelő vagyok, nincs otthon sem nekem, sem a családomnak a paptól egy nyugodt pillanata. Folyton azt követeli, hogy kath. munkásokat alkalmazzak. Már pedig ha ezt teszem, magamnak csinálok kárt, mert ezekkel nem tudok úgy dolgoztatni, ahogy kell. Inkább nem leszek felügyelő.“ Az egyház uralkodni akar. A protestánsok történeti tradíciói tele vannak élénk emlékezetben levő borzalmakkal, volt idő, amikor Írországban hátulról lövöldözték le egymást az emberek, egymás tehenének a tőgyét levágták, egymás lovainak a szemét kiszúrták. Ez a múlt áll most ki- sértetkép az ir katholikusok és az ulsteri protestánsok között. Ezért nem kell az ulsterieknek az ir önkormány-, zat. Inkább lázonganak s ugylehet a fegyveres hatalommal is szembeszállnak, de mégsem nyugszanak bele annak a liberálizmusnak az intézkedésébe, mely őket kiszolgáltatja a katholikus többség kényére. Két indítvány. Alakítsuk át az „Evangélikus Népiskolát“, „Ev. Tanügyi Folyóirattá“! Az evangélikus tanári és tanító közszellem hanyatlásáról panaszkodunk úton-útfélen, de ennek föl- élesztése érdekében vajmi keveset teszünk. Az egyetlen jelentős dolog, ami e tekintetben az utolsó években történt, az evangélikus tanárok, tanítók és tanítónőknek közös egyesületbe való tömörülése volt. Végtelenül örvendetes esemény az, mely sok reménnyel biztat a jövőt illetőleg, annál is inkább, mert a jelekből Ítélve egyesületünk az izmosodás és haladás utján van. Csak egy baja van, hogy évente csak 1—2-szer működik és hogy csak egy „Évkönyvet adhat ki — mindez pedig kevés az evangélikus tanerők összeforrasztására, kevés arra, hogy minden protestáns tanügyi kérdés szőnyegre kerülve alapos megvitatás tárgyát képezhesse. Állandó orgánumra van szükségünk nekünk is, hogy eszméinket kicserélve állandó kontaktusban legyünk egymással és ne csak iskoláink jelenével foglalkozzunk, de azok múltját is felelevenitsük. Mindezen feladatokra érdemes egyházi lapjaink nem alkalmasok, bármily szívesen felkarolják is egyébként ügyeinket. Uj folyóirat alapítására pedig szűkös agyagi helyzetünk miatt aligha gondolhatunk. Ezért a jelzett célok elérésére a leghelyesebb mód az volna, ha az évtizedes múltra visszatekintő derék Evangélikus Népiskolát alakítanók át Evang. Tanügyi Folyóirattá. Ez lehetne egyesületünk hivatalos közlönye, melyben aktuális ügyeinket megbeszélhet- nők és e mellett iskoláink történetét is megvilágithat- nók. Ez utóbbi feladat is sürgős, mert az adatok folyton fogynak. E mellett persz megmaradna az eddigi „Évkönyv“ is. A folyóirat szerkesztésén, kiadásán nem kellene változtatni, nagyon jó kezekbe van az letéve. De bizonyára gazdagodnék szellemileg és anyagilag, mikor hasábjait megnyitná az összes iskolafajok számára és mikor egyesületünk tagjai az előfizetők sorába lépnének. Nem tudom mi az Evang Népiskolának évi költségvetése, de úgy hiszem, hogy csak jelentéktelenül (1—2 koronával) kellene az egyesületi tagdijat emelni, hogy hetenkint jelenhessék meg és minden egyesületi tag illetmény gyanánt kaphassa a folyóiratot. Egyelőre ennyi is elég. Nyugodtan várom a hozzászólásokat, mert tudom, hogy jószándék vezet javaslatomnál és hogy semmiféle érzékenységet nem sértek.
