Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-15 / 11. szám

1913. március 15

2. oldal. Evangélikus Lap. 11. sz.

A „katholíkus autonómia“ és az alapok.

Közli: Kiss Béla.

A legaktuálisabb kérdések egyikévé lett e fenti théma ama tervezet kapcsán, mely a kultuszminisztérium titokzatos rejtekhelyéből ismeretlen utón és módon napvilágot látott. Nem lesz talán felesleges, ha e kérdéssel kapcsolatosan ismertetünk egy olyan munkát, melyet már a feledés pora kezd megszállani, holott érdemes volna, hogy e mű minden ember kezében megforduljon.

Orbán József sárospataki tanárnak „Az alapok és alapítványok jogi természetéről“ szóló 1882-ben kiadott munkája ez, melyben hatalmas érvekkel polemizál az ez ügyben megválasztott albizottságok javaslataival, melyek e kérdést a róm. kath. egyház kizárólagos előnyére szeretnék eldönteni.

A felvetett kérdés ez: „Vájjon a vallás, tanulmányi és egyetemi alapok törzsvagyonai országos közalapot képeznek-e, melyek felett a rendelkezési jog Ő Felsége, a király főfelügyelete mellett az országgyűlést és a felelős minisztériumot illeti, vagy pedig kizárólag kath. felekezeti alapok, melyek egyenesen kath. vallási és tanügyi célokra szolgálnak s melyek felett a felügyelet és rendelkezési jog kizárólag a kath. egyházat illeti ?“ A szerző az előbbeni állásponton van, a mostani minisztérium által elkészített „autonómia" javaslat az utóbbi állítást teszi magáévá, miáltal az évtizedeken át vitás kérdést egyoldalúan kívánja megoldani a róm. kath. egyház kizárólagos előnyére.

Orbán József az 1872-ben megválasztott első, az 1874-ben megválasztott második albizottság, majd 1875-ben Hamar Pál közalapítványi kir. ügyia;azgató veteményes jelentéseit veszi kiindulási pontjául. Minthogy úgy ezek, mint az 1880-ban újólag kinevezett képviselőházi bizottság, melynek tagjai voltak dr. Apáthy István, gróf Apponyi Albert odanyilatkoztak,

TARC A.

Barátságos csevegés Í9J3 jan. í8-án a „Budai Mária Dorottya ev. jótékony nőegyíet“ estélyén.

Elkövette : Scholtz Gusztáv.

(Folytatás és vége.)

Nem sokáig örvendhetett a fenséges asszony budai alkotásának, az új templomnak, az 1848'49 í szabadságharc lezajlása után — időközben szomorú özvegységre is jutván — a kormánykörök Bécset rendelték állandó lakhelyéül, honnan csak nagyritkán, mindig azonban örömmel rándú hatott le Budára. így tavasszal, 1855 ben is, beteg leányához E látogatás után nemsokára súlyosan megbetegedvén, 1855 március 30-án az Úrban csendesen jobblétre szenderült.

Mély és vigasztalan gyász borúit e fenkölt lelkű nőnek halálával egyházunkra, itt Budán és egész hazánkban.

hogy a vallás és tanulmányi alapok törzsvagyonai nem országos, hanem kath. alapok, melyek kath. vallási és tanügyi célokra szolgálnak s azok feletti rendelkezési jog — ő felsége egyházpatronátusi jogából folyó főfelügyelet mellett, kizárólag a kath. egyházat illeti meg (ezt vallja a javaslat is!) szükségesnek tartja a kérdés teljes tárgyilagos megvilágosítását. Mindenekelőtt az alapok és alapítványok jogi természetéről szól. Megállapítja, hogy az I. István törvényeiben gyökerező s az I. Lajos 1351. decretumában határozottan megállapított azon sarkalatos alapelvet, hogy a korona minden birtok forrása vagy gyökere I. Mátyás és II. Ulászló törvényeikben gyakorlatilag érvényre emelték. I. Ulászló koronázásakor kimondatott, hogy a korona ereje és hatálya a rendek megegyezésében áll. Mikor a korona működése megszűnik, az állam területének tulajdonjoga visszaszáll a nemzet birtokába. A korona pedig nem jus patronátusi fenségi jogánál fogva ajándékozta az egyházn k a javakat, mert mielőtt e fogalom már meglett volna, hazánkban voltak már érsekségek. Az egyházi birtokok törzsvagyonának tulajdonjoga sohasem illette a kath. egyházat, mert soha senki az egyházra, mint konkrét alanyra birtokot nem adományozott, csak egyes érsekségekre, püspökségekre stb. Hiszen az egyház súlypontja nem az államban, hanem azon kívül esett. Az 1495 XXXI. t.-c. vízbefullasztással fenyegette azokat, kik egyházi javakat mástól, mint a királyi felségtől elvenni merészkedtek. I. Mátyásnak Arragoniai Jánoshoz intézett válasza pedig ismeretes. Nem illeti a kath. egyházat e vagyon azért sem, mert e birtokok a várbirtokokból hasítattak ki, ezeket pedig nem lehetett örök tulajdonjoggal eladományozni. I. István k. II. cap. 35-ben az öröktulajdoni birtokokat már megkülönbözteti a várbirtokoktól. Amazoknak ki-ki szabad ura volt, ezek állami fundumok voltak. Ezek az egyházi és várbirtokok nem voltak donatiok sem, mert a korona az egyházi javakkal míg szabadon rendelkezett, amazzal soha Ezért is az egyházi javak államjavak voltak kezdettől fogva az egyháznak valláserkölcsi vagy nevelési célzattal kiadva. A cél megszűnése után vissza kellett szállni e birtokoknak örök forrásukra : az államra.

Az 1548. és 1550-iki országgyűlések az elpusztult káptalanok vagyona felett rendelkeztek. 1773-ban az eltörölt jezsuita-rend vagyona az államra szállt vissza. II. József a zárdák vagyonainak egy részét világi egyéneknek, majd a

Nagy pártfogónk Mária Dorottya őfensége elvesztése miatt nem egyszer hangzott fel egyházunk körében a próféta siralma: „Vége van a mi örömünknek és siralomra fordult a mi örömünk, mert leesett a mi fejünknek koronája“ (Jer. sir.).

Különösen 18 évvel ezelőtt sirattuk meg, midőn szerény kis templomunkat, a papiak- és iskolával együtt a honvédelmi minisztérium, melynek a mi telkünkre szüksége volt, rövid rendelettel kisajátította. Igaz, a kisajátítási összeg (75.000 forint) jóval túlhaladta azon összeget, melybe 1846-ban ez nekünk került (6000 frt), de mégis elégtelen lett volna arra, hogy ebből bárhol is a városon belül felépülhetett volna az új templom. Kérelmeink, felszólalásaink sikertelenek voltak a hadi kormánynál. Ekkor megtettem, amit Péter apostol a meghalt Tabitha koporsójánál tett, én is „imádkoztam, amig halottaiból feltámadt a mi „hermelines Tabithánk“, újból megsegítvén minket, hűséges népét.

Egy bizonyos irattal kezemben jelentkeztem a honv. miniszter úrnál és a következő kérelemmel for-