Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-08 / 10. szám
1913. március 8. 3. oldal Evangélikus Lap. 10. sz. a felekezeti tanítóság színvonala nem fog sülyedni, mert nemcsak az marad meg nálunk, akit — az állam át nem vesz! . . . Az egyházak ebben a fizetésrendezési kérdésben, sajnos, nagyon szomorú szerepet játszanak. Egyedül az erdélyi szász egyház emberelte meg magát s egészíti ki saját erejéből a tanítók fizetését. A többiek — nézik és várják, mit ad az állam s legfeljebb az egyház befolyásának és „autonómiájának“ a megőrzését hangoztatják, de azt sem oly eréllyel, mint ahogy azt saját érdekök, vagy pl. a protestantizmus érdeke megkövetelné. A lapokban itt is ott is felbukkan a pozsonyi egyház emlékirata; eddig ez az egyetlen hang, mely aggályainak kifejezést adott. Ez szomorú tünet. A megnyugvás, a nembánomság nem egyházpolitika I És ha némelyek a mai viszonyok között az egyedül okos és lehetséges álláspontnak tartják, legalább ismerjék be azt, hogy ezzel az egyházat nem viszik előbbre s meglévő jogait sem bástyázzák körül, arról pedig ne is beszéljünk, hogy a jövendő fejlődésnek mennyire válnak hasznára vele. Az iskolafentartói minőségünkben nem nagyon tetszhetünk önmagunknak. Ha a kor kívánságaival, tanítóink létérdekével még annyira sem tudunk lépést tartani, hogy minimális alapfizetésüket biztosíthassuk s ezzel legalább a választásuk jogát megőrizzük gyülekezeteinkben, ha minden kötelességünk teljesítését — anyagi tehetetlenségünk miatt — az államtól kell várnunk, ha tanítóinkat, papjainkat az állammal kell fizettetnünk, akkor — — kurucok, jó éjszakát! . . . Autonómia, minősítés, választási jog és a többi mind nem sokat ér, mikor a mai világban anyagi fundamentum híján nem vagyunk képesek prosperálni. Azért nem ártana, hogy ha ezek a kérdések egyházunk igazán siralmas pénzügyeire és gazdálkodására, nem sok előrelátással dicsekvő pénzügyi politikájára terelnék a figyelmet, hogy ne osszunk — osszunk — osszunk, hanem az egyházak anyagi megerősödésre, tőkegyűjtésre való szorításával olyan helyzetbe hozzuk őket, hogy megfelelhessenek feladataiknak Iskolát, tanítót, templomot, papot pénz nélkül nem lehet tartani. Pedig a köröttünk zúgó tenger árjának ez a négy tud csak ellenállni. Az egyház anyagi létének a biztosítása az a feltétel, amelytől jogaink, autonómiánk, iskoláink megőrzése és léte függ. Azért ezen a téren kell reformokat követelni, irányítást adni az egyházaknak s vezetni őket. Akkor talán fordul a kocka s nekünk nem kell tehetetlenül néznünk, mit csinálnak egyházunkkal, hogyan intézkednek az ügyeiben, anélkül, hogy megkérdeznék s neki azokba beleszólása lenne. Szí. IRODALOM. Miért kell a pozitiveknek és liberálisoknak ugyanazon egyházban megmaradnlok ? E* a címe Koehler F. berlini lei- kési röpiratának, mellyel a porosz ev. egyházban folyó heves küzdelembe beleszól és az egymással szemben álló pozitív és liberális irányt közös, vállvetett munkára szólítja Jóllehet a magyar evangéliumi egyházat egészen más bajok marcangolják, mégis sok megs7ivlelésre valót találunk tci is Koehler szózatában. De nehogy nagyon eltérjek a tárgyamtól, mindenekelőtt ki kell mutatnom: mit akar ez a nőegyletünk s hogy ezt megtehessem, engedjék meg. hogy előbb néhány szót mondjak, ennek keletkezéséről. S itt szüneteljen kissé a tréfa, mert egész komolyan kell igazolnom, hogy a mi budai nőegyletünk tulajdonképpen Pesten született. Vagy m^J mondok, dehogy Pesten! Amerikában, sőt nem is ott, hanem Joppe városában, Péter apostol idejében. A dolog t. i. úgy volt: A múlt század 60-as éveinek elején Amerikából hazakerült felejthetetlen nagyunk- nak Kossuth Lajosnak testvére, Ruttkay úrnő. Egy napon beállít a pesti magyar egyház nagyhírű papjához, dr. Székács József superintendeshez azzal a meglepő kérdéssel, hogy tudja-e mi a „Dorkas-egylet ?u Boldogult főpapunk tudós ember lévén, rögtön azt felelte: „dorkasu görög szó s annyit jelent, mint vadkecske vagy őz; s igy a dorkas-egylet sem lehetne más, mint ezen igazán kedves és bájos teremtményeknek valami idyllikus erdei tisztáson enyelgő gyülekezete. Ruttkayné mosolyogva fogadta a főpap ezen nyelvészeti magyarázatát, de zsebéből rögtön kihúzván mindig magával hordott ujtestamentumát, azt felnyítá és abban egy helyet kikeresve, kéré Székácsot, olvassa el, mi van ap. cselp. 36—42 vkben írva! Székács a megjelölt helyen a következőt olvasta fel: Joppéban pedig: vala egy nőtanitvány, névszerint Tabitha, mely megmagyarázva Dorkásunk : azaz Zergéuek múmiánk]: az gazdag vala jócselekvdetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott Lón pedig azokban a napokban, hogy megbete- gedven, maghala: és miután megmosták ót, kiterítek a felházban. Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldenek két férfiút óhozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk. Felkelvén azért Péter, elmené azokkal. Mihelyt oda éré felvezeték ót a felházba és elébe állának néki az özvegyasz- szonyok . . . sírva mutogatva az . . . öltözeteket, melyeket Dorkás csinált . . . Péter pedig mindenkit kiküldvén . . . imád- kozék és . . . monda Tabitha kelj fel. Az pedig felnj’itá szemeit ... és felüle. ... És tudtára lön ez egész Joppenak és sokan hívének az Urban. .. „No látja, mondá Ruttkayné, Amerikában, ahol csak megfordúltam, minden ev. vagy más prot. vall. egyházközségben vannak ily u. n. Dorkás-nőegyesületek, melyeknek tagjai annak a joppei Tabithának példájára, Ínségbe jutott szegényeknek ruhát készítenek, őket egyéb, az élet fenntartásához szükségesekkel ellátják „ „Kérdés, — folytató a tiszteletreméltó matrona — nem lehetne ilyet Pesten is létesíteni, hol — úgy tudom — szintén vannak szegények, talán több, mint a gazdag Amerikának bármely városában ?“ A szót követé nyomban a tett. Székács nem volt az az ember,
