Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-01 / 9. szám

fl. oídaí.

Evangélikus Lap. 9. sz.

1§13. március í.

nem a keresztlevele, hanem tettei az irányadók. Amit egy prot. államtitkár nem tudott kivívni a prot. egyház javára talán éppen azért, mert prot. volt, azt elérheti egy kath. államtitkár, ha t. i. igazán a szabadelvüség vezérli cselekedeteit. Jankovich még mint államtitkár bemutatkozása alkalmával oly nyilatkozatot tett, amiket a protestánsok teljes megnyugvással fogadhatnak. S ha eddig azl848. évi XX. t.-cikket végrehajtani nem lehetett, mert a mindenkori kultusministerek szerint a törvény végrehajtása elviselhetetlen terheket jelent az államra, most, hogy a hírlapok közölték a kath. autonómiáról szóló előadói tervezetet ha ez a tervezet mely talán csak a közhangulat kipuhatolását célozta csakugyan törvénnyé válik, úgy ezzel, az 1848. évi XX. t.-c. kérdése is megoldást nyerhet. Ugyanis a tervezet 3. §-a kiadandónak véli a sok millióra rugó vallás és tanulmányi alapot a kath. egyháznak. Tessék csak alaposan megvizsgáltatni ezeknek az alapoknak eredetét, jogi természetét, hogy belőlük mi a katholikus s mi az állami fun- dátió, majd kitűnik, hogy milyen összeg illeti ezekből a kath. egyházat. A bőségen fenmaradó összegből könnyű lesz végrehajtani azt a sokat hánytorgatott, sok tintát és papirost elfogyasztott s már eddig is sok keserűséget okozott 1848. évi XX. t.-cikket. Ha ezt a kérdést Jankovich minister úrnak sikerül megoldani s ha protestánsok javára tett nyilatkozatainak embere marad, amiben kételkedni — ismerve tetőtől-talpig gaval - lér jellemét — nincs okunk, akkor bizonyára meg lesznek vele elégedve azok is, akik a minap harci riadót fújtak ellene. K. J.

A gyermekek vallása.

Amint ismeretes, az 1894. évi XXXII. t.-c. 1. § a kimondja, hogy na bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetekhez tartozó házasulok, házasságuk megkötése előtt egyszersmindenkorra megegyezhetnek arra nézve, hogy gyermekeik valamennyien az atya vagy az anya vallását kövessék, illetőleg abban neveltessenek.“ Ez a paragrafus az, amely megdöntötte a szabadelvű II. Lipótnak az 1791. évi XXVI. t. cikkben kimondott s a felekezetek között való súrlódásoknak gátat vetni szándékolt ama rendelkezését, hogy „a téritvények űrökre érvényteleneknek nyilváníttatnakS ez a paragrafus az, melynek romboló hatásáról Homola István kassai lelkésztárs oly szomorú és megszívlelésre méltó statisztikai adatokat közöl az egyházi lapok hasábjain. Hogy az ügy mily komoly, mutatja az is, hogy az 1910. évi egyetemes közgyűlés külön bizottságot küldött ki a kérdés tanulmányozására; az 1911. évi egyetemes közgyűlés pedig 62. jkönyvi pontjában részletes utasításokat ad a veszedelem meggátlására.

Egyházunk ismeretes alkotmánytisztelete annakidején nem demonstrált ezen törvény ellen, bár eleve

tudta azt a veszedelmet, mely ezzel a törvénnyel létalapját fenyegeti. A lefolyt tizenhét év szomorúan igazolja azt a nagy kárt s alig helyrehozható vesztességet, amit egyházunk ezen törvény folytán szenvedett. S ami legfájóbb, hogy éppen evang. egyházunk áll a vesztesek sorában legelsőnek. Mintha veszendőbe ment volna a régi ev. hithűség, az apák-anyák hitének szeretete, megbecsülése s a bizonytalan boldogságért, nem egyszer anyagi előnyért, a hitükben gyengéket ha másképp nem, a tervbe házasság felmondásának fenyegetésével bírják rá a gyóntatószékekben jól kioktatott rendszerint menyasz- szonyok — a térítvény adására. Az említett 1911. évi egyetemes közgyűlés ugyan elhatározta, hogy

1. összes iskoláinkban az elemiektől egészen a iheologiáig, az ev. szellem emeltessék',

2. hogy a nőnevelés fejlesztessék;

3. hogy a lelkészképzés nemcsak tudományos, hanem gyakorlati irányban is fejlesztessék:

4. hogy az ev. templomok köznapokon is hozzáférhetővé tétessenek;

5. hogy a szórványok kellő lelki gondozásban részesüljenek.

Végül, hogy az elkeresztelések és reversálisok folytonosan ellenőriztessenek s hogy az áttérések és reversálisadásokra részletes adatoknak az országos

statisztikai közleményekben való közzététele érdekében a kereskedelmi miniszterhez felterjesztés intéztessék. Nem célom az egyes pontok gyakorlati értékével foglalkozni, de mégis le kell szögeznem azt a tényt, hogy ezek a határozatok legalább egyelőre egy hajszálnyival sem fogják csökkenteni egyházunk pusztulásának veszedelmét. Itt egyedül a cura pastorális intensiv gyakorlásával lehet enyhíteni a veszedelmet valamennyire.

Ugyanis az idézett törvény 3. § a szerint: „a létrejött megegyezés később csak abban az esetben változtatható meg, ha a különböző vallású felek közül valamelyik fél, a másik házastárs vallására tér át, úgy, hogy a házasság egy vallásuak házasságává válik. “ Ez a törvény oly jogokat biztosít számunkra is, amelyeknek kihasználása lehetővé teszi, hogy némely elveszettnek hitt hívőnket s gyermekeit egyházunknak visszaszerezhetjük.

Nem egy eset fordul elő, hogy a reversálist adott fél később — felszabadulva a rendszerint rábeszélésből eredő lelki nyűg alól — megbánja, hogy reversálist adott és saját vallásában szeretné gyermekeit neveltetni. Megesik az is, hogy a reversálist vett fél, idővel az ev. vallásra térne át, de nem ismerve a törvényt, szándékát azért nem valósítja meg, mert abban a hitben él, hogy a már megkötött szerződést felbontani úgy sem lehet, gyermekeit sem nevelhetné vallása szerint. Pedig ilyen esetekre is intézkedik a vallás- és közoktatásügyi, igazságügyi és belügyminisztereknek a gyermekek vallására vonatkozó megegyezések szabályozása tárgyában 1674/1295 számú rendelete. Ennek 7. §-a azt mondja,