Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-22 / 8. szám

2. oldal.

1913. február 22.

Evangélikus Lap. 8. sz.

laikusok már most az egyházi beneficiumok dolgába beavatkozhatnának, hogy a papokat maguk választhatnák meg, hanem a vagyonkezelés dolgában is a püspököt fogja megilletni ezentúl is a döntő szó, mert a kath. egyház szervezeténél fogva minden hatalom a püspök kezében van.

A tervezett autonómia által tehát nem a katholikusok kapnak jogokat, hanem a lényege csupán az, hogy a magyar király által személyesített államhatalom lemond jogokról, amelyek eddig őt a róm. kath. egyház felett megillették.

Ez a lemondás sem teljes, mert a tervezet a főkegyúri jog sérthetetlenségét fentartja, a magyar királynak a nagyobb egyházi javak adományozására, a megüresedett főpapi állások betöltésére vonatkozó joga érintetlenül marad.

Az egyetlen dolog, amely a tervezetnek magva és lényege és amely miatt ez a tervezet egyáltalában készült az, hogy a vallásalap és a tanulmányi alap és azokból fentartott vagy segélyezett közép- és főiskolák a katholikus önkormányzatnak gondozásába bocsáttatnak.

Mi ezen alapok jogi természetével lapunk m. évi 33. számában már behatóan foglalkoztunk

TÁRCA.

Felolvasás a vallás, hit és tudomány egymáshoz való viszonyáról.

(Folytatás és vége.)

A modern gondolkozásu ember végre is ahhoz az általános elvhez fog elérkezni, hogy a hit csupán ott kezdődhetik, ahol a tudás végződik. A hit és tudás birodalma határos egymással, csakhogy két, egymástól tökéletesen különálló terület valójában. Az egyik folyvást gyarapodik a másik rovására, a másik szakadatlanul szükebbé válik az egyik javára. Amaz a tudásé, emez a hité. Ha elveszítünk emebből egy-egy töredéket, nyerünk helyette amabból megfelelő részletet.

Ám egészen soha el nem foglalja amaz ennek a helyét, mivel abszolút tudása sohasem lesz egy embernek sem. Összeütközés is csak akkor állhat elő köztük, mikor egymás határába kalandoznak át, ha t. i. egyfelől a tudomány megvető és ellenséges magatartást tanúsít a hitnek azokkal a tételeivel szemben is, amelyekre még ő sem tud határozott felvilágosítást adni s amelyeket nem képes még a saját hatáskörében pótolni;

és ezért csak röviden ismételjük azon nézetünket, hogy az alapok egy az állam által a róm. katholikus egyház céljaira adott célvagyont képeznek, melynek kezelését és jövedelmekről való rendelkezést az állam magának feniartotta.

Elvben nekünk protestánsoknak nem is lenne az ellen kifogásunk, ha a külömben is a kath. egyház céljaira szolgáló jövedelmekről ezentúl nem a vallásügyi miniszter hanem a kath. ön- kormányzati testület rendelkeznék, de a róm. kath. egyház szervezeti viszonyainál fogva és a magyar közjog szempontjából vannak kifogásaink a magyar államhatalom ezen joglemondása ellen.

Magyarországon az ultramontanizmus befolyását és tultengését régi időktől fogva az apostoli király hatalma korlátozta és ellensúlyozta. A magyar kath. egyház nem önálló szervezet, sőt nem is testület. Magyar katholikus egyház tulajdonképen nem is létezik, vannak katholikus püspökök, káptalanok és plébániák és vannak katholikus laikusok, de az amit magyar katholikus egyháznak neveznek a nagy egyetemes katholikus egyháznak csak egy provinciája. Ennek a provinciának egyházi ügyekben egy külhatalom, a római pápa abszolút hatalommal parancsol,

másfelől viszont a hit mereven és csökönyösen elzárkózik a tudomány megállapított eredményei elől, és sem a priori, sem a posteriori nem akar hozzájuk idomulni.

Mert ilyen hit is létezik, és ez bizony tényleg örökös harcban áll a tudománnyal. Ez pedig a szervezett egyházak hivatalos hite. Nemcsak a katholikus egyházé, melyet rendesen egyedüli ellenfelüknek tekintenek a tudomány hívei, hanem körülbelül az összes egyházaké, még a protestáns egyházaké is, melyeknek hitvallásaik többnyire a 16. században keletkezvén, nincs rajta csodálni való, hogy ugyancsak nagyban elmaradtak a 20. század világnézetétől és felvilágosodottságától. Változtatás, módosítás nem történt rajtuk és nem is fog történni. Nem, mert midőn a reactionarius irány kerekedik felül a Protestantismus kebelében, annak állandóan az a vesszőparipája, hogy ragaszkodni kell a hitvallásokhoz az utolsó betüjökig. Midőn pedig a türelmes orthodoxia s a szabadelvű irány van uralmon, szintén nem lehet szó átalakításukról. Amannak a hívei, bármennyire tért engednek is másoknál az amazoktól eltérő nézeteknek, maguk egyénileg ragaszkodnak hozzájuk, míg ez utóbbinak a követői úgy sem törődnek vele, akármit is foglaljanak magukban a hitvallások, melyeknek sem elavult, sem modernizált alakjához nem