Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-20 / 51. szám
1913 december 20. Evangélikus Lap. 51. sz 5. oldal Mi az életphilosophia V Az életphilosophia az embernek határozott, világos, rendszeres, mindig munkára kész, bizonyos maradandó elveknek és szabályoknak gazdagodó foglalatán alapuló és az élet helyes irányítását célzó gondolkodása, amely sohasem szakad el sem az elvektől és szabályoktól, sem az illető ember életétől. Ezek az elvek és szabályok indító okokként szerepelnek az egyén elhatározásaiban és cselekedeteiben ; útmutatásuk nyomán mindig könnyű az elhatározás, nyugodt a cselekvés, a habozás csekély, a fontolgatás tehát az elhatározás és cselekvés távolabbi következményeit is figyelembe veheti. Ezek az elvek és szabá- lyek tudatosak, sohasem homályosulnak el, míg a gondolkodás egészséges és oly intensitással bírnak hogy az akaratfolyamatok keletkezésében döntő jelentőségűek. A tőlük megindított folyamatok kellemetlen érzelemmel nem járnak, sőt a cselekvést rendszerint bizonyos kellemes hangulat követi, melynek forrása az elvek és tettek harmóniájában keresendő. Az ily gyakorlati értékű, az egyén életében gyökerező elveken és szabályokon épül föl az a rendszeres gondolkodás, amely határozottságánál és eredetiségénél, meg egyéb említett tulajdonságainál fogva uralkodó lesz az ember lelkében. Ha higgadtság és alkalmazkodó képesség, a világrenddel való összhang is jellemzik és ha az erkölcsi eszmékkel ellentétben nem áll. meg szerzi az egyénnek az elérhető igazi boldogságot, mert erőt vesz mindazon, ami a boldogság útjában áll. Vele és általa legyőzhető a mértéktelen vágyak és szenvedélyek uralma, tompítható a lemondással járó keserűség éle, csökkenthető a csapások okozta bánat romboló ereje. Boldog ember az, aki józan és derűs életphiloso- phiára tesz szert. Az ilyen ember ismeri az életet absolut és relativ mivoltában. Minthogy pedig csak arról mondhatunk bírálatot, akit vagy amit ismerünk, az életphilosophia képesíti az embert, hogy az életet, ennek örömeit és bajait, kedvességeit és terheit értékelhesse. A józan és derűs életphilosophia az apró örömöket nagyobbítja s ezáltal a velük járó kellemes hangulatot erősíti, a nagyok hatását mérsékli és így a szenvedélyek kifejlődését megakadályozza; a nagy bánat súlyát csökkenti, a kicsit eloszlatja és mind a kettőből okulást merít. Az életphilosophia az egyén lelkének hű tükre és photographiája, még pedig olyan, amely nem egy mozzanatát örökíti meg életének, hanem egész múltját beszéli el, jelenét rajzolja és jövőjét jósolja. A józan és derűs életphilosophia iránytű a határozatlanság tengerén az ingadozás hullámai fölött; fáklya, sőt ívlámpn a tájékozatlanság sötétjében; meleg tűzhely az elhagyatottság telében, orvosság a tépelődé- sek kínjai között; vigasztaló napsugár a szomorúság ködében és a fájdalmak viharában; bátorító szózat a csüggeteg visszavonulás küszöbén Pénz, dicsőség, hatalom mi hozzá képest! Az életphilosophia anyagi elemei gyanánt ismert elveket és szabályokat az ember részint közvetlen tapasztalás útján szerzi meg, részint közvetett tapasztalás által, melynek egyik formája például a tanítás. De akármelyik úton jut birtokába, a saját élete az, ami az elvekbe és szabályokba lelket lehel, azaz: amíg saját életével kapcsolatba nem tudja hozni őket, akár a múlt eseményei, akár a jelen szükségletei, akár a jövő elhatározása révén, csak elméleti ismeretek maradnak, a tudatban időnkint megjelennek, azután ismét eltávoznak, jelentős hatás és nyom nélkül. Igen természetes, hogy a vallásnak, melyre a lélek erős vágya vezette az embert, nemcsak szoros kapcsolatban kellett állnia az életphilosophiával, hanem ennek megteremtésében is igen nagy sőt gyakran kizárólagos szerepe volt (a külső okokat tekintve). Kezdetben, a művelődés első korszakában, amikor úgyszólván minden a vallásban bírta a gyökerét, maga a vallás volt az életphilosophia. Még az egyén subjectiv működésének is meg kellett hajolnia a vallás objectiv, helyesebben általános érvényű rendelkezései előtt. Ennél fogva ebben az időben egyéni életphilosophiáról nem lehetett szó, mivel az egyéni életviszonyok nagyon keléssé módosították a nép (vagy a törzs) körében az általános jellegű követelményeket. Kétségtelen azonban, hogy — különböző népeknél különböző korokban — eljött az az idő is, amikor az egyéni igények szembeszálltak az általános követelményekkel, minthogy ezek nem elégítették ki amazokat. A harc a kettő közt megindult, sokáig folyt. A vallás is, mint általános jellegű intézmény, belekeveredett a harcba, mely reá nézve itt teljes, máshol részleges vereséggel végződött. Csak ott és akkor állta meg a helyét és tartotta meg vezető és irányító hatalmát, ahol és amikor fölismerte igazi hivatását, az egyén és az összesség boldogítását. Magától értetődő dolog, hogy nem erről vagy arról a vallásról van szó, hanem a vallásról mint intézményről, amely különböző helyeken, a különböző körülmények hatása alatt, különböző formákban jelentkezett. Mikor az egyén rájött arra, hogy a vallás nem elégíti lelkének jogos vágyait, maga kezdett arról gondolkozni, ami őt közelebbről érdekelte s amivel élete hajóját irányíthatta (minderre azelőtt a vallás vezette rá) így született meg az egyén életphilosophiája, eleinte engedelmes alárendeltje az intézményeknek, később már bátor és öntudatos társuk az ember életének irányításában A vallás eszméi, elvei és szabályai egyrészt az emberi közösség boldogulását célozzák, az emberi együttélés lehetőségét mozdítják elő, másrészt figyelemmel vannak az egyén boldogulására is. S mert egyes vallásformák csakis az első cél szolgálatában állottak, a másodikkal mit sem törődtek, a műveltebb emberek a vallástól függetlenül, sokszor annak ellenére