Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-20 / 51. szám
1913. december 20 3. oldal Evangélikus Lap. 51. sz. nyilvánult ez az érzés azáltal, hogy a jelenlevők titkos szavazás mellett egyhangúlag br. Prónay Dezsőt választották meg zsinati elnöknek. Most megnyugodhatik az egyetemes felügyelő abban, hogy ez a bizalomnyilvánítás teljesen mentes attól a byzantinismustól, amellyel neki pályáján gyakran találkoznia kellett, mert ez valóban őszinte kifejezése volt a szavazók bizalmának. Nem akarjuk ezen örvendetes hangulatváltozás indokait kutatni, de vegye azt az egyetemes felügyelő úgy, mint egyrészt méltó elösmerést a múltért, de másrészt úgy, mint annak a reménynek kifejezését, hogy a jövőben az egyház érdekeit politikai álláspontjával összeegyeztetni fogja tudni. A kegyeletnek kedves kifejezését adta a zsinat azáltal, hogy Szentiványi Árpádot az evang. egyház ezen általánosan tisztelt ősz bajnokát — és Gyurátz Ferenc püspököt, a költői gondolatokkal ékeskedő főpásztort, alel- nökőkül választotta meg. A zsinat tanácskozási tárgyait előkészítő bizottságok választásával általában meg lehetünk elégedve Azt ugyan nem értjük, miért kellett a belmissiói bizottságnak azt a színezetet adni, mintha a belmissió munkája par excellence a positiv irányúak részére volna fenntartva, de miután ezen bizottság spiritus rectorai a püspökük sorából fognak kikerülni, bízzunk abban, hogy a belmissiói munkát nem kizárólag pie- tistikus lelki gyakorlatok szervezésére fogják irányítani. Nehéz feladat vár az alkotmányi és jogügyi bizottságra, ha gyökeres reformokat akar létesíteni. Itt a régi, megszokott formákat kell összetörni, ha ezt nem tesszük, megmarad a régi schlendrian. A bizottság elnöke, Zsigmo idy, a fontolgató haladás embere. Szereti a kom- promissumokat és meg is találja azokat. Kéler Zoltán, aki ezt a thémát a zsinati bizottságban is előadta, erősen boncoló kritikus ész, de nagyon is a formák embere. Lesznek-e új eszméi, meg fogjuk látni. A pénzügyi bizottságban dr. Flórián Károly tanártól, mint szakembertől, sokat várunk. Gyürky Pál pedig, aki a nyugdíjas lelkészek sorsáról már oly szépen gondoskodott, a teg- hivatottabb arra, hogy a működő lelkész anyagi jólétét biztosító forrásokról is gondoskodjék. A tanügyi bizottságnak azt az óhajtást szeretnők figyelmébe ajánlani, hogy kevés legyen az iskola, de jó, és mert jó iskolához pénz kell, azon kell t^hát lennünk, hogy e téren is az erőket concentráljuk és a közép- és főiskolákat a kerületi fennhatóság alól kivonjuk és a gyengébb tanintézeteket egyesítsük. sem vigasztalhat, feltekintenénk ama hegyekre, honnan egyedül jöhet a segítség, s ahhoz fordulnánk, ki magához hívta a megfáradtakat és megterhelteket, hogy megnyugosztalja őket. És ehelyett mégis mit látunk ? Karácsony szent ünnepén, mikor a zsongó-bongó harangok ujjongva hirdetik, hogy megszületett a világ Megváltója, egyik-másik helyen templomaink padjai konganak az ürességtől, lelkészeink alig néhány lélek előtt kénytelenek hirdetni a szent Igét, a boldogító, életadó evangéliomot! Míg a kath. templomok nap-nap mellett megtelnek, ünnepnapokon pedig alig bírják befogadni a hívők sokaságát Karácsony éjjelén sokszor száz meg száz ember lábdobogását hallottam ablakom alatt, amint hosszú, tömött sorokban sietett öreg és fiatal, gazdag és szegény a misztikusan kivilágított templomba az éjféli misére. Láttam őket karácsony reggelén tömegesen tódulni a templomba Husvétkor Genovában a templomba siető és oda be nem férő tömeg a széles Via Venti Settembrén megakasztotta a kocsiforgalmat, Rómában ezrével töltötték meg a templomokat, Kiakőban egy közönséges vasárnapon 8 kath templomban voltam és mindegyikben százakra menő tömeg ájtatoskodott, pedig Krakónak 43 kath. temploma van. S nálunk általános a panasz, hogy gyenge, na- gyon gyenge a templomlátogatás. Mi lehet ennek az oka? Talán otthon, titkos házunkban, az ajtót bezárolva imádjuk a mi Atyánkat ? Alig hiszem. Vagy talán meglátogatjuk az özvegyeket és árvákat az ő nyomorúságukban ? De hiszen akkor nem lenne annyi szomorkodó özvegy, elhagyatott árva, kínlódó nyomorék! Érettük manapság legfeljebb szavalni, énekelni, zongorázni, de főkép táncolni szoktunk De hát ankor hol és miben keressük az okot? Talán abban, hogy vallásunk túlsók egyéni szabadságot enged nekünk és azért mi még azt a keveset sem teljesítsük, amit tőlünk megkövetel ? Vagy a családi nevelésben ? Mert a szülők maguk nem vágyódnak Isten éltető Igéje után, a gyermekekben sem keltik fel a vágyakozást Isten háza után. Vagy az iskolákban, hittanárokban, lelkészekben, kik nem kényszerítik eléggé a gyermeket a templomba és nem osztogattak vallás- tanból (Hőseket, ha a tanuló egyszer elmulasztja az istentiszteletet Vagy korunk irányzatában, melynek nem
