Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-29 / 48. szám
2. oldal. 1913. november 29. Evangélikus Lap. 48. sz. Az Egyh. Alkotm. 329 §-ában ugyan meg vannak határozva azok a vitás ügyek, amelyek az egyházi törvénykezési eljárásra tartoznak, de ennek a szakasznak a végrehajtásáról senki sem gondoskodik és így például dacára annak, hogy annak a) pontja szerint: „egyházak vagy egyházmegyéknek elválását és szövetkezését illető vitás kérdések“ kifejezetten törvénykezési útra tartoznak, per longum et latum éveken keresztül tárgyaljuk gyűléseinken a kardoskúti, budaméri és ezekhez hasonló eseteket. Hogy ennek egyszer eleje vétessék szükség van egy forum cassatoriumra, amelyhez már az egyházmegye határozata ellen egyenesen lehessen semmiségi panasszal élni, a kerületi fórum elkerülésével. Mennyi kerületi és egyetemes gyűlési meddő vitának lenne ezzel eleje véve! Törvénykezési útra kell továbbá utasítani minden ügyet, amelyben az alapítványi oklevelek értelmezése, az alapítványoknak hováfordí- tása, átváltoztatása vagy megváltása körül viták merülnek fel. A 329. § (a javaslatban 379. §.) alkalmazását és végrehajtását biztosítani kell azzal, hogy a kerületi és egyházmegyei elnökségek kötelességévé teendő, hogy minden egyes esetben, ahol észlelik, hogy a közgyűléshez a 379 §. szerint törvénykezési útra tartozó ügyek köz- igazgatási útra tereltetnek, ezen ügyeket ott tárgyalni ne engedjék, a 379. §. ellenére hozott határozatokat pedig a hatáskör kérdésének eldöntése végett nyomban az egyetemes egyháztanácshoz terjesszék fel. Az észrevételek II. szakaszában az az irányzat nyilatkozik meg, amelyet a tiszai kerület részéről már megszoktunk a particularismus, a kerületi omnipotencia irányzata. Abból indul ki az észrevételező kerület, hogy a helyes modern közigazgatás mindenütt a decentralisatio felé törekszik és utal az állami közigazgatásra, sőt még Franciaországra is. Hát ami a decentralisatiót illeti, mi is hívei vagyunk annak már a demokratikus önkormányzat elvéből kifolyólag, de amit a tiszai kerület akar, az nem decentralisatio, hanem centralisatiöja az ügyeknek a kerületben. Egy centrum helyett négy centrumot akar. Ez tehát nem decentralisatio, hanem az egyetemes egyház hatásköreinek megnyirbálása más centrumok javára. Nem egyéb, mint az egyetemes egyház erejének gyön- gítése a particularismus érdekében. Ez a mi magyar evangélikus egyházunk sajnos nem nagy testület. Szegények is vagyunk és minden erőnket össze kell fognunk, hogy egy- egy nagy célt, amely az egyetemes egyház érdeke, megvalósítsunk. A kerületi omnipoten- tiára irányuló törekvés ezzel nem törődik. Az egyetemes célokat kisebb körben, a kerületben akarja megvalósítani. Külön főiskolákat, külön theologiai akadémiákat, tanító- és tanítónőképzőket, leánynevelő-intézeteket, árvaházakat, diako- nissa házakat stb. akar létesíteni és fentartani négy részre osztott erővel. Az erőeszközöket azonban az egyetemtől várja, amely az alólról jövő nyomásnak engedve kénytelen erejét négyfelé elforgácsolni. Hogy ezen rendszer mellett azután egyes kiválóan egyetemes célok, mint amilyen a lelkészek fizetésének rendezése nem találnak fedezetet, az természetes. A gyakorlati eredmény az, hogy az egyetemes pénzforrásból a kerületeknek évenkint- közigazgatási célokra máris 4 x 75000 = 300000 koronát és ezenfelül a különböző főiskoláknak, középiskoláknak, tanítóképzőknek, leányiskoláknak segélyezésére 120.730 koronát, összesen tehát 420.730 koronát fizetünk. Ha mindezek a célok egységesen kezeltetnének, kétségtelen, hogy nagyobb eredményt érnénk el kevesebb költséggel. Abban igaza van a tiszai kerületnek, hogy nem kell minden apró-cseprő ügyet az egyetemes gyűlésre felvinni. Szükség van arra, hogy szabatosan megjelöltessenek azok az ügyek, amelyekben az egyházmegye és amelyekben az egyetemes egyházi tanács, mint utolsó forum dönt. Azt is meg lehetne állapítani, hogy két egyező határozat ellen csak akkor van helye fellebvitelnek, ha az alsófokú határozat hozatalánál a törvényben előírt alakszerűsége meg nem tartattak vagz a törvény megsértetett. Nem fogadhatjuk azonban el azt az eszméjét, hogy az egyetemes gyűlésnek egyáltalában ne legyen joga az ügyeket érdemben felülbírálni, hanem csakis quasi, mint sem-
