Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-22 / 47. szám
1913. november 22. Evangélikus Lap. 47. sz. 3. oldal ismeret szavának hatása alatt egyesek és népek lelki életének egére felhozza a szabadság napját. Természetesen ez nem történhetik gyakorlótéren taktusban és vezényszóra, hanem harcközben, hol az ember ellenfeleit keztyűs kézzel nem kezelheti. Azért a Protestantismus nemcsak építő, de pusztító erő, emésztő tűz is volt. Az is marad mindig. Ez az erő lakozott Lutherben, amikor szembe mert helyezkedni az egész pápás egyházzal. Pedig abban az időben az egyház egy isteni, az állam által is szentnek és változhatatlannak elismert jog tulajdonosa volt. 1520 december 10-én Wittenbergben az Elster-kapu előtt tűzbe dobta az egyház összes dekrétumait a pápa átokbullájával együtt. Ezt meg kellett tennie, mert lelkiismerete, az isteni lélek követelte ezt tőle. A lelkiismeretére hivatkozva nem hajolt meg Wormsban sem az állam, sem az egyház tekintélye előtt. Az igazi protestáns szellem a későbbi században is megnyilatkozott az egyházi alkotmánynak, az egyház hitvallásainak s visszaéléseinek való bírálatában, kritikájában. Idők múltával ugyanis felmerülhet annak a szüksége, hogy az egyház szervezetét, alkotmányát módosítani kell; új kérdések, új problémák is felmerülnek, melyek felett nem lehet csak úgy egyszerűen napirendre térni. Mert ha az egyház ezt teszi, úgy csak árkot ás a való élet és a maga meggyőződése, a fejlődés és önmaga között. De ha az egyházat protestáns szellem hatja át, akkor mindig megérti és elismeri az fődolog az Ahurával való életközösség) a tisztaság életében és bizonyos előirt lithurgiai és erkölcsi kötelességek teljesítésében áll. így az áldozati (Haoma) és tűz- cultus megmaradt. Ahura mellett van hat, illetőleg hét felsőbb lény (angyalok, géniuszok), akik voltakép csak akaratának functioi és végrehajtói. Mindezzel megvolt adva az út, amelyen a perzsa vallás tovább fejlődhetett. Mindenelőtt Ahura Mazda és az ő hét kísérője az úgynevezett Ameshas Spentas ( halhatatlan szentek) érzékibb, concrétebb alakban képzelteinek. Még mindig Ormuzd a főisten, de jelentkeznek más istenek is; igy Artaxerxes Mnemon, Auramazdon kívül Mithra és Anahitáról tesz említést, ez utóbbi sémi istennő. Mithra a szövetség, a hűség istene, napisten és a holtak bírája. Ez utóbbi functiójában társai: Rashnu Razista és Sraosha. Sraosha eredetileg az „Ameshas Spentas“ körébe tartozott, de idővel különböző istenekkel olvadt össze (a tavaszi fény istene, a lelkek vezetője). Feltűnik Ardvisura folyamistensége, mely összeolvadt Anahitával és így bejutott Perzsiába a Mylitta- vagy Astarte-cultus egy formája, ennek nyomán pedig az a szokás, hogy tiszteletére fiatal lányok prostituálták magukat az istennő templomában. Felemlítendő még a védőszellemek (Fravashis) cultusa, mely a nép történeti herosainak új eszmékben rejlő igazságot s ezekkel együtt önmagát is diadalra segíti. S ha Luthernek [joga, sőt kötelessége volt, hogy felemelje szavát az igazságért, noha azzal múlt idők gondolkodását és megdönthetetlennek vélt tekintélyt is ostromolt, az új időkben a protestantismusnak az a joga és kötelessége, hogy a megváltozott körülmények közt még akkor is az igazsághoz szegődjék, hogy ha azzal hitvallása s a bibliája kritikája is jár. Az új időkkel ugyanis tágabb és nagyobb lett az ember megismerésének a köre. Nyugtalan keresés, kér- dezősködés fogta el a gondolkodni kezdő emberiséget. A reformáció után a különböző vallásfelekezetek folytattak erős küzdelmet: katholikusok, protestánsok karddal a kezükben azt hirdették, hogy az ő vallásuk az igazi. Eközben új földrészek lesznek ismeretesekké, más vallásokkal, idegen népek gondolkodásával is megismerkednek az emberek, új világrendszerek bontakoznak ki előttük, melyek az eddigi geocentrikus világfelfogást lehetetlenné teszik, a történetkritika világánál kezdik tanulmányozni a szent könyveket is. Önkéntelenül, egész természetesen vetődik fel a kérdés, hogy mennyi a vallásban az igazság, mit higy- jünk, mihez ragaszkodhatunk? S bár az új világképet, a kopermkusi rendszert maga Melanchton is elítélte, mint istentelen dolgot elvetette és a lutheri orthodoxia nagy alakja, Hollaz „Examen acroamaticum“ ában hevesen polemizál az új felfogás ellen, mindez azonban nem akadályozhatta meg az új világnézetnek, Newton a világmechanismusáról való felfogásnak mindcultusává lett. Idővel szokássá lett olyankor, ha a kegyes holtak leikeihez fohászkodtak, Zarathustra géniusá- hoz is imádkozni. Másrészt Ahriman kísérői is szaporodnak, úgy, hogy a világ megtelik ördögökkel, boszorkányokkal szörnyetegekkel (dévs és drujs). Lassanként pedig a perzsák minden ellenségüket e táborba sorozták, nemcsak a turániakat, de a görögöket, rómaiakat, majd pedig a törököket és arabokat is. Részletesen kiszínezik ez utolsó korban az eschatolo- giát is. A legfelsőbb légrétegben emelkedik a fénylő Cinvat-hid, oda viszi Sraosha azokat a lelkeket, amelyek elegendő jó tettet vittek végbe és igy a rájuk leselkedő dümonoknak ellentállhattak. A híd elején Mithra kél társával törvényt lát és mérlegeli a jelentkezők lelkeit. Az igazságosnak a Ilid oly széles, mint egy út, az elítéltnek pedig oly keskeny, mint a hajszál, úgy hogy beleesik a pokolba, mely a híd alatt tátong. Az igazságost ellenben, az ég kapuja előtt egy sugárzó hajadon fogadja és bevezeti^boldogok országába. De nemcsak a jók győzelméről regél az Aveszta és a későbbi emlékek (például Bundehesh), hanem az egész világ megújulásáról is. E mythos szerint az utolsó három évezredben nagyon megnő a gonosz hatalma, de az utolsónak végén megszületik Zarathustra magvából
