Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-27 / 39. szám

1913.. szeptember 27.

5. oldal

Evangélikus Lap. 39. sz.

hogy az ismétlöiskolában tanultatok valamit“. A szász legények a magyar hadsereg intelligenciáját képezik és szégyennek tartják, hogyha legalább a káplársarzsit meg nem szerezték.

„Most azt kérdezem az Altknechttől, meg van e elégedve a legények viselkedésével? Meg? Kérdem a lelkésztől és a Bruderschaftsvatertől, hogy aláírják-e ők is ezt a véleményt?* Az egyik faluban ezek más véleményen voltak. „Mi a panasz? Hogy engedetlenek!! És ezek katonák voltak ? Ez már mégis sok! Akkor biztosan a vezetésben van a hiba! Miért nem zárjátok ki az engedetlenkedőket. Menjenek a cigányok közé vagy éljenek az erdőben a medvék' társaságában!“ A legszigorúbb büntetés a Bruderschaftból való kiközösítés. Ennek mindig megvan a hatása. Még a legerősebb is alig állja egy pár hétnél tovább. Hogyne, mikor nincs helye többé a legények között a templomban, nem vehet részt a táncokon, nincs hazája, nincs Istene, az egész világ ellene fordul. „Na akkor biztosan a tanulástok se valami sokat ért. Lássuk csak. Olvassátok csak a 278. számú éneket“. Minden legény elolvas egy pár sort s ezzel tesz bizonyságot a tudásáról. Egy pár tanács és intés után a püspök ezzel végzi: „Isten áldja a Bruderschaftot. Menjetek a helyetekre. Most lépjen elő a Schwesterschaft!“ Gyönyörű kép. Ezekkel már gyengédebben bánik a püspök. Azonban az olvasást nekik se engedi el, mert a lányok is tizennyolcéves korukig ismétlőiskolába járnak. Náluk azonban az olvasás jobban megy, mint a legényeknél. Engedetlenség sem fordul ‘közöttük elő. Őket a szép ruha kisérti meg. „Nem változtattatok a viseletén ?“

A. hosszú színes szalagok, mik a hajukban lógnak, néha nagyon díszeseknek látszanak. „Mi az ilyesmi ára ?“ A püspök megfog egy szalagot s megjegyzi, hogy azután túlsókat az ilyesmiért nem szabad adni. Az egyik leány ruháján hímzett díszt lát. Szegény leány. Az egész egyház előtt helyt kell állania azért a kis cifraságért. Talán a gazdag Bárcaságot akarják már utánozni? A püspök komolyan hangzó intéssel végzi: „Arra gondotok legyen, hogy a viseletetek a régi maradjon. Azon ne változtassatok. A ruha külső jele annak, hogy összetartoztok. Erről mindenki rátok ismer és tudja, hogy evangélikus szászok vagytok. Erre legyetek büszkék. Isten áldja a Schwesterschaftot! Menjetek a helyetekre“.

Az oltár mellé asztalt és széket állítanak. A püspök és a dékán leülnek. A püspök előszedi a papírjait és az egész gyülekezethez fordul. A legegyszerűbb dolgon, a népesség számán kezdi. A szaporodás felől kérdezős ködik. Előolvassa az egyháznak, hogy 1480-tól kezdve koronként mekkora volt a falu. Rendes körülmények között száz év alatt a népesedésnek még egyszer annyira kell fölszaporodnia. Ezzel rámutat, anélkül hogy megnevezné, arra a nyavalyára, amely némely vidéken elhatalmasodott, a kettős gyermekrendszerre és nyíltan szól egy általános bajról, az erős kivándorlásról, mely a népesség tíz százalékát viszi el s a szász egyházakra nézve a legnagyobb veszedelmet, a hihetetlenül szaporodó oláhok elhatalmasodását rejti magában. A püspök nem töpreng afölött, hogy ez az ö hatáskörébe tartozik-e, hanem megdicséri a népet, hogy a szászok szaprodását konstatálhatja, figyelmezteti

a tudás, humanitás és bátorság. Emellett azonban a confucianismus váltig sürgeti a régi szokások és szertartások betartását.

Mondottuk, hogy a confucianismus nem választható el szigorúan a taoismustól, ha mégis el akarnók különíteni, talán azt mondhatnák, hogy a mai taoismus a confucianismusnak a természetphilosophiája összekapcsolva rengeteg babonával és varázslattal (jóslás). A taoval egy canonikus könyvben, az I-kingben találkozunk. Jelentése = út, a világ vagy természet körforgása, mely két elvből áll. Yang = meleg, világosság, férfiasság és Yin = hideg, sötétség és nőiesség.) E két tényező összműködéséből keletkezett minden. Ezt a taot a szellemi spherába helyezte és egy mélységes philosophiai tan középpontává tette Konfucse kortársa: Laocze (604—?). Csak egy műve maradt ránk a Tao- te-king( „könyv a taoról“), de ép ez a chinai szellem legmélyebb alkotása. Tanának alapja mystikus monismus, melyből ethikai és socialis követelések származnak. A tao nála az örök egyetlen igazi lét, a világ principium, mindennek oka és ősalapja, melyben minden ellentét, megszűnik. Mint erkölcsi norma meghatározza az ember magatartását. Az embernek a taoval összhangban kell élni, a tao pedig hat anélkül, hogy cselekednék, igy kell az embernek is tenni. (Ez a „wuwei“ = semmitevés ethikája.) Aki a taot bírja, megvalósítja a békét és legyőzi a harcot. Vágytalanság és elégültség a legfőbb jó. Laocze socialis gondolatai egy ideális birodalmat festenek, melyben az emberek zavartalan harmóniában vannak a taoval. Életideálja nem a Confuciusé : egy jól rendezett társadalom, melyben a tekintély (kegyelet) és az illem uralkodnak, hanem oly állapot, melyben az emberiség a maga ősi ártatlanságában él. Azért hideg közönyt tanúsít a ritusok és conventionális formák iránt. Ha Konfucse ideálja a „nemes ember“, aki életét a jó szokás (li) szabványai szerint alakítja, akkor Laocze-é a bölcs vagy szent ember, aki a taot tette életének normájává és belső világát biztosította az érzéki jelenségek zavaró benyomásai ellen. Ez a nemes, fenséges tan, mely nem egy pontban a keresztyénségre emlékeztet (V. von Strauss azonban túloz, midőn a tao-t személyes istennek tekinti) bár voltak követői, nem válhatott közkinccsé, és a mai taoismusnak tulajdonkép semmi köze a Laocze tanához. A mai taoismus „érdeme“, hogy előmozdította a második létben való hitet, mellyel Konfucse mit sem törődött és