Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-09-06 / 36. szám

1913. szeptember 6. 11. oldal. Evangélikus Lap. 36. sz. E felolvasások után következtek a kisebb jelentő­ségű ügyek megbeszélései. Bohus Pál elnök zárószavai­val a gyűlés berekesztetett. —s. Apatelek ünnepe. Az apateleki evangélikus egy­ház augusztus 31-én örömünnepet ült. Ekkor avatta ugyanis fel Csepregi György esperes a templom újonnan épített tornyát. Az egyház még a múlt ősszel kénytelen volt a roskadozó tornyot lebontani s most elkészülvén az új torony, egyúttal templomát is reno­válta, br. Solymosy Lajos felügyelő úr pedig azt ízlé­sesen és mégis az evangélikus egyházhoz méltóan egy­szerűen kifestettette. Az ünnepélyen megjelentek Frint Lajos aradi, Zsilinszky Endre medgycsegyházai lelkészek, kik a helyi lelkésszel együtt is a felavatás ünnepélyén közreműködtek. Az ünnepély fényét és az áhítatot emelte, hogy a báró úr egész családjával Aradról, Institórisz Kálmán kir. tanácsos egyházi felügyelő, Réthy Viktor gondnok, Kneffel Lajos egyházi jegyző. Apatelek egyközség apraja-nagyja, Apatelek egyházközséghez tartozó szór­vány evangélikusainak nagyrésze résztvett. Az esperes áhitatos s költői képekben gazdag beszéde Zsilinszky Endre liturgizálása, Frint Lajos úrvacsorái bünbánatra serkentő beszéde mindeneket meghatott s az ünnepélyen résztvevők sokáig emlé­kezetükben fogják azt őrizni. Ebédre a báró úr, mint az egyház idestova 25- éves felügyelője a vendégeket és az egyház vezetőit házánál vendégül látta. Eljegyzési hirek. Koller István, besztercei állami polgári iskolai tanár, lapunk munkatársa folyó évi augusztus 24-én eljegyezte Supper Károly pinkafői ev. tanító jeányát, Ottit. Hoffmann Károly gölnicbányai evang lelkész el­jegyezte Koller Erzsikét. A jegyeseknek szívből gratu- állunk. Halálozás. Id. Porkoláb Gyula a vasmegyei Battyánd óriási kiterjedésű gyülekezetének buzgó, fárad­Elismert legelsőrangú műremekek a világhírű ZIMMERMANN-féle zongorák, pianinok, harmoniumok. Egyedüli képviselője: HÖRL NÁNDOR BUDAPEST, II., TÖRÖK-U. 8. (Császár- és Lukácsfürdőnél.) Harmonium-árjegyzék, vagy zongora-javaslat ingyen. hatlan lelkésze folyó évi augusztus hó 28-án elhunyt, életének 42. évében. Nagy családja, ifj. özvegye és szétterjedt ároni rokonság gyászolja Temetése augusz­tus 30-án volt impozáns részvét mellett. Pályázat. A budapesti egyetemek és főiskolák protestáns hall­gatóinak Rethlen Gábor köre pályázatot hirdet az 1913/14 tanévben az egyesület által nyújtandó segélyezésekre: ingyenes lakás, ebéd, vacsora és pénzsegélyre. Pályázhat minden szegénysorsú protestáns egyetemi és főiskolai hallgató, aki a körnek tagja. A kérvények a Bethlen Gábor kör szünidei bizottságához intézendők. A kérvényeket szegénységi bizonyítvánnyal, index, (az egyetemre és főiskolába először beiratkozók részéről érettségi bizo­nyítvány) hitelesített másolattal és tagsági díj lefizetését igazoló nyugtával felszerelve folyó évi szeptember hó 10-ig kell posta útján a kör címére (VIII., Szentkirályi­utca 22) küldeni. A segélyek szeptember hó 15., illetve október hó 15-től számitandólag adatnak ki. Budapest, 1913 augusztus hó Dr. Villa Gyula a Bethlen Gábor kór elnök*». EV. HITTANKÖNYVEK. Bntizfalvy: Hlhllaisniertetés ..............................1.60 K H rreczky : Ószövetségi elet és jelcinképek * taní­tások. (A Bibliaisraertetés VI. kiadása, első része.)...........................................— .80 .. „ Jétus élete én tanítása. í A Bibliaismer­tetés VI. kiadása második része.) . . —.80 „ „ Hittan éa erkölcstan........................1,— P „ A keresztyén egyház rövid története —.80 „ „ Egyet, egyháztörténet I. (VT. o.) . . 2.40 w n ,11. (VII o ) és a magy. evang. egyház története . . 2.— „ Blatniczky : A keresztyén egyház rövid története — .60 „ Györy: Luther kis katéja...................................— .60 „ Hetvtínyi: Rövid egyháztörténet.........................1. . „ Vallástan.................................................1.— n K aczidn: Bibliai történetek............................—.70 „ „ Dr. Luther Marton kis kátéja . . . — 60 „ Klaar: Luther kis kátéja..................................— .60 „ * Luther kis kátéja.................................— .20 K ovncnict: A keresztyén egyház rövid története — .30 „ Pálfy: A keresztyén anyaszentegyház története 2. — „ liaffay: Népiskolai vallástanitás módszertana —.60 » Schmidt: Keresztyén vallástan ....... 1.— „ Dr. Strlenyi: Az evangéliumi keresztyénség világnézete.................................................1.60 „ Zt ilinazky: Hit- és erkölcstan..............................1.50 „ Kaphatók: KÚKAI LAJOSnál, Budapest, IV.. Károly-o. 1. Mutatványpéldány Ingyen I »r Mutatványpéldány Ingyen I

Next

/
Thumbnails
Contents