Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-16 / 33. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 33. sz. 1913. augusztus 16. Egyháztörténet — számokban. Irta: Zimányi Dániel. VII. A „sötét évtized“ eredményeiből mi evangélikusok két tanulságot meríthetünk. Az, hogy a nyomasztó idők súlyát eléggé elviseltük (hisz’ térveszteségünk csak 010 volt) azt mutatja, hogy van, illetve volt bennünk energia, anyagi és kulturális egyaránt, amellyel helyt állottunk, amennyire lehetett. A római katholikusoknak a viszonyokhoz mérten kedvező gyarapodása és előnyomulása pedig megérteti velünk, hogy ők rendelkeznek oly eszközökkel, amelyekkel nemcsak megtartják állásukat, hanem előre is hatolnak. Az önkényuralom nyomásának, a sötét évtized nyomorúságainak épen úgy ki voltak téve, mint mi: és ők mégis előre mentek, mi pedig hátra. Gondolkozni érdemes a dologról cselekedni azonban mindenesetre kell! Talán kelleténél többet foglalkoztam az első alkotmányos decenniummal,'de a korszak minden tekintetben rendkívüli volt: eseményekben elhatározásokban, lelkesedésben ; bent a hazában és kint, külföldön; nagy volt reményekben és kicsiny eredményekben, izgatott várakozásban telt el, csalódással végződött. De megnyugtató, hogy amiben nagyszerű volt, az az emberek lelkében gyökerezett, amiben kisszerű, az a véletlen, az elkerülhetetlen végzet munkája volt és a lesújtó hatás a tömeggyengeségekben bírta okát. Új mert ő a maga részéről kiirthatatlannak tartja a vallásos hajlamot. „Isten —mondja „Dialógusaiban“ a valóság végső egysége, mellyé a végső elemek a végső törvények szerint összezáródnak. Nem substanciális lény, hanem levő, fejlődő, személyfeletti óriási organismus és a mi feladatunk az ő céljait szent lelkesültséggel előbbre vinni." A vallás tehát csak kibővült erkölcsiség, mely fölötte áll a rendes erkölcsi értékeken, azokat betetőzi. Hogy azonban elfogadjuk-e vagy sem, az a személyes akarat elhatározásán múlik. (V. ö. Guyau: A vallás sociologiája című munkája hasonló alapgondolatával!) Máskép illeszti be a vallásos értéket, melyet Windelbanddal „szentségesnek“ (das Heilige) nevezhetnénk az értékek rendszerébe Münsterberg (Philosophie der Werte. Leipzig, 1908.). Ő a tiszta értékeknek zárt rendszerét állítja fel, szemben az értékek nélkül szűkölködő természettel. Szerinte az én egy rationálisan levezethe- tetlen aktussal maga fölé helyezi az én-felettit (Über- ich). Ez az énfeletti a hyperindividuális akarat, mely minden értékelés alapja. Benne, mely egész valóságunk alapja, egyenlítődnek ki az egyes értékelési területek ellentmondásai. Ez a hyperindividuális akarat magában foglal minden tapasztalatot, minden értéket, maga azonremény éledt a lelkekben: a bajok elmúltával, a betegség megszűntével az ország nemcsak helyrehozhatja a sötét évtizedben szenvedett veszteségeket, hanem gyors lépésekkel haladhat előre a kultúra országútján. Lássuk a következő évtized végén azt a bizonyítványt, amelyet az idő állított ki az intézményeknek, előmenetelük föltüntetésére. Érezzük, hogy a következő korszak az első. valóságos decennium, 1880—1890, nagy jelentőségű, mert az első békés évtized, amelyben hazánk ment volt a háború veszedelmétől. Amit ez mutat számokban számunkra, az elérhető fejlődés mértéke. Az intézmények súlyát mérjük meg; mérlegre kerülnek az egyházak is, vájjon melyik egyházra fogják kimondani: Mene, Mene, Tekel, Peres! Remény és kétség szállja meg lelkünket: hátha megszabadulunk a kemény ítélettől, de hátha felénk hangzik majd a legridegebben. Hogyan fogjuk elviselni azt a sebet, amelyet az ítélet üt rajtunk. És hogyan orvosolhatjuk sajgó sebünket később, ha a nyugalom óráiban nem gyógyultak be? Mit tudunk tenni azután, esetleges új harcok idején, ha a béke éveiben nem dolgoztunk eleget vagy épen restek voltunk? Bármilyen legyen is az ítélet, egyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk: minden körülmények közt dolgoznunk kell: a munka nemesít, erősít és gazdagít. Jöjjetek számok és beszéljetek azoknak, akik értik a ti nyelveteket! (Folyt, köv.) ban nem tapasztalható. Nem közelíthető meg a gondolkodás eszközeivel sem, nem azonos az ethikai, aesthetikai és vallási értékekkel, mivel ezek már nyilvánulatai. Az én tételezi az én felettit, mert ez absolut szükséges érték minden gondolkodó énre nézve, amennyiben az összes értékek egységét garantálja. Az értékek világa a maga lényege szerint változatlan marad, de az értékeknek a földön való megvalósulása folyton új impul- susokat szolgáltat a cselekvésre, mindig újabb értékeket (az értékvilág kisugárzásait) hozva napvilágra. Münsterberg ellen fordul Böhm K. Szerinte az önérték az emberi szellem, minden érték kútforrása pedig az én, az érték tehát subjectiv jelentőségű. Az ismertetett elméletek csak kísérletet tüntetnek fel és e téren még igen sok a tennivaló ép a vallástudomány szempontjából. Kétségtelen ugyanis, hogy minden dolog, amely létezik, bír bizonyos értékkel, ennek az értéknek becsét pedig lehetőleg általános érvényű mérővel kell megállapítanunk. Ennek az értékmérőnek önértéknek kell lenni. Már most lényeges különbség van a között, midőn az egyéni szellemet és a között, midőn az absolut szellemet (Istent) tekintjük önértéknek. Ez utóbbit tartozik a vallási értékelmélet elsősorban megalapozni, ami
