Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-07-12 / 28. szám

Evangélikus Lap. 28 sz. 7. oldal Másnap a templomavató ünnepély fél tiz órakor kezdődött. Ott volt a kishonti egyházmegye minden egyes lelkésze, sót voltak lelkésztestvérek a szomszédos gömöri és nógrádi egyházmegyékből is Geduly püspök hatal­mas, magasan szárnyaló beszéddel, magával ragadó imádsággal avatta fel adta át rendeltetésének a templo­mot. Ezután az egyházmegye 16 lelkésze az oltárnál el­énekelte a „Confirma deus- kezdetű ősrégi avató éne­ket, mely szemmelláthatóan mély hatást gyakorolt az ünneplő gyülekezetre. A templomban Kemény Lajos egyházmegyei főjegyző magyarul, a templomteret meg­töltő sokaságnak Farkas József tótul prédikált, az úr­vacsorát Gyürky főesperes szolgáltatta ki a presbyterek- nek, Kolbenheyer József liturgizált, Kolbenheyer Lajos keresztelt, Zatykó János egyházkelő asszonyt avatott. Ünnepség-számba ment a templomi szertartást követő közebéd is, amelyen számos felköszöntőben ré­szesítették egyházi életünk vezérembereit s munkás köz­katonáit. Sok felköszöntő hangzott el Geduly Henrik püspökre, a távollevő kerületi felügyelőre Szentiványi Árpádra, aki szintén elindult Rimakokovára, de közbe jött váratlan körülmények miatt, mindnyájunk sajnálatára kénytelen volt, útját félbeszakítva, Rimaszombatból visszatérni Sajógömörre Meleg ünneplésben volt része az egyházmegyei elnökségnek: Medveczky Sándor egyházm. felügyelőnek és Gyürky Pál főesperesnek, különösen pedig Banczik Sámuel alesperes-lelkésznek, ki csodával határos tevékenységével a rimakokovai egy­házat valósággal ujiáteremtette. Örömünnepe volt e nap a rimakokovai egyháznak valláskülönbség nélkül. Velük örült az egész kishonti egyházmegye igazán, szívből, hogy a két évvel ezelőtt elveszettnek hitt egyház hamvaiból megifjodva. meg­erősödve támadt fel. Raráth Károly, ev. lelkész. A békési egyházmegye közgyűlése. Tótkom­lósra gyűltek a békési egyházmegye küldöttei, junius 27 én hogy megtartsák évi rendes közgyűlésüket. Már előző napon a bizottsági ülések és az előértekezlet nap­ján köztudomásúvá lett, hogy az egyházmegye érde­mekben gazdag felügyelője Haviár Dániel nem fog részt venni a gyűlésen, sőt hogy a felügyelői tisztét is leteszi. Az okát mindenki tudta, mert már nyilvános­ságra jutott, hogy a zsinati képviselők választásánál egyházalkotmányunk e kiváló tudósát az egyházközségek többsége elejtette s helyette Dr. Bikády Antal orosházi kerületi Justh-párti orsz. gyűl. képviselő kapta a meg­bízást. Ezt Haviár Dániel a bizalom alászállásának mondta s elbúcsúzott az egyházmegyétől. A közgyűlés így Veres József esperes és Torkos Kálmán hivatalszerint legidősebb egyházközségi felügyelő elnöklete alatt folyt le. A közgyűlésen felolvastatott Haviár Dániel lemondó levele. Megdöbbenést keltett s a felszólalók mind olyan értelemben nyilatkoztak, hogy a lemondást a közgyűlés I9l3. július 12. ne fogadja el, s a lemondott felügyelő megkérendő, hogy lemondását vegye vissza. Végül úgy határozott a közgyűlés hogy 7 tagú küldöttség tisztelegjen a felügyelő­nél s tolmácsolja a közgyűlés közóhaját. E küldöttség tagjai az elnökségen kívül Keviczky László főjegyző, Dr. Danes Szilárd egyházmegyei ügyész, Danko Soma tör­vényszéki bíró, Russ István lelkész és Nikelszky Zoltán szarvasi tanitóképezdei igazgató. A zsinati küldöttekre beadott szavazatok felbontat­ván kitűnt, hogy Veres József esperes 8 szavazatot kapott, Kellő Gusztáv szarvasi lelkész 6 szavazatot az egyháziak közül; Dr. Bikády Antal 8, Haviár Dániel 4, Zsilinszky Mihály 2 szavazatot nyert a világiak közül, így az egyházmegye Veres József és Bikády Antal által lesz képviselve a zsinaton. Az egyházmegye nagy szomorúságára, hosszas szenvedés után elhunyt Zvarinyi János lelkész helyét kellett betölteni többféle egyházmegyei állásban. A megüresedett törvényszéki birói állásra Keviczky László, az egyházmegyei pénztárosi állásra Kovács Andor lett megválasztva, a szarvasi főgymnasiumi felügyelő-bizott­ság tagjává Kellő Gusztáv, a nyugdi ügyi bizottság tag. jává Gajdács Pál választatott. Több kisebb jelentőségű tárgy elintézése után a jövő évi rendes közgyűlés helyéül Kondoros egyház- községet tűzte ki a közgyűlés. Zsinati képviselők. A Békési egyházmegye zsi­nati képviselőkul Veres József és Bikády Antalt válasz tóttá meg. Miután tudomásunk szerint Bikády nem a munkapárt hive, téves az az értesítés, hogy politikai okokból buktatták meg Haviár Dánielt. A pestmegyei esperesség Sárkány Bélát, Jankó Károlyt, Földváry Ele­mért és D. Szelényi Aladárt, a pozsonyvárosi egyház­megye lie. Schmidt Károly Jenőt és D. Samarjay Emilt, a mosoni egyházmegye Pröhle Henriket és Lepossa Dánielt, a soproni felső egyházmegye Scholtz Ödönt és D. Démy Lajost, a vasi középegyházmegye Kund Sá­muelt és D. László Kálmánt, a szepesi városi egyház­megye Kübecher Albertet, Szontagh Sándort, Münnich Kálmánt és D. Hricz Lajost választotta meg. A bácsi evang. egyházmegye évi rendes köz­gyűlését f. évi julius 22 én és következő napjain tartja meg Ujverbászon. Lelkésziktatás. Nagy egyházi ünnepséggel iktat­ták be Alsó Sajón jumus 22 én Moravcsik Jenőt, az ottani evang. egyház fiatal lelkészét Pályázat. A pesti evang. magyar egyházközség f. é. szep­temberre két segédlelkészt keres. Teendőjük a lelkész utasításai szerint a gyülekezeti szolgálatban segédkezni. Egyik azonban heti 12 órában vallástanítással is foglal­kozni fog. Fizetésük havi előleges részletekben az első évben 2000 korona, mely évenként 200 koronával 3000 koronáig emelkedhetik. Lakáspénz évi 400 korona, illetőleg bútorozott szoba takarítással és 50 korona fűtési átalánnyal. A felmondásra kölcsönösen három hónap köttetik ki. Jelentkezők a deáktéri lelkészi hivatal­ban (IV., Deák-tér 4. II.) részletes felvilágosítást kapnak. Az elnökség.

Next

/
Thumbnails
Contents