Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-24 / 21. szám

1913. május 24 Evangélikus Lap. 21. sz 5. oldal tói teljesen függetlenül különböző népek és vallások folytonosan fáradhatatlanul dolgoznak. Ezt az Isten megismerésére irányuló szent munkát csak akkor ismer­hetjük s becsülhetjük meg igazán, hogyha más vallá­sok forrásaiból is törekszünk meríteni s a mai vallásos és egyházi formákat, szokásokat a maguk eredetére igyekszünk visszavezetni. Ezt a célt szolgálják a felsorolt könyvek, melyek a mennyei birodalom ősrégi vallásának forrásait, Kung- futse (Konfuzius) és Laotse szent könyveit teszik hozzá­férhetőkké. Kungfutse a kinai népnek történetileg meg­testesült eszményképe, akinek imponáló egyénisége, benső függetlensége, igazságszeretete s szavaiban meg­nyilvánuló lelki harmóniája csak rokonszenves lehet mondásainak olvasói előtt Laotse pedig a kínaiak nagy misztikusa, kinek legendás személyéhez fűződik az ősi kinai filozófia összefoglalása a Taotekingben, mely kanonikus tekintéllyel bir s nemcsak metafizikai világnézetet, hanem praktikus és szociális követeléseket is foglal magában s mindezt a vallásos miszticizmus homályába burkolja. Liü Dsi két kinai, a taoizmus filo­zófiai iskolájába tartozó mester beszélgetéseit és vitat­kozásait foglalja magában. A szövegek fordításához még magyarázatokat és világos, a szükséges tudnivaló­kat összefoglaló, bevezetéseket is irt R. Wilhelm, aki különben az „Alig. evang.-prot. Missionsverein“ tsing- tani misszionáriusa s azt tartja feladatának, hogy a kinai és a keresztyén kultúra közt kapcsolatokat teremt­sen s a kinai vallás és irodalom klasszikus műveit magában foglaló 10 kötetre terjedő vállalatával a misszió légkörébe vezesse be honfitársait. A könyveket melegen ajánljuk vallástörténettel foglalkozó olvasóink figyelmébe. Mindazt, ami az embernek imponál, ami kedélyére külö­nös benyomást gyakorol, mindazt mint önálló lény objekti- válja. A vallás titka tehát az, hogyjaz ember tárgyiasitja a maga lényét és ezen személlyé változtatott lénynek tárgyává teszi. Az ember ennélfogva a vallásban saját titkos lényegét tárgyiasitja. Ez a lényeg mindenekelőtt az ész vagy értelem. Isten mint metafizikai lény, mint végtelen szel­lem nem egyéb, mint az individualitás korlátáitól meg­szabadított teljesen elvont intelligencia. Isten továbbá úgy jelenik meg, mint erkölcsi tökéletesség, vagyis semmi más, mint az erkölcsiség törvénye megszemélyesítve. Ezen megszemélyesített erkölcsi törvény bennünk a bűn­tudatot kelti fel, ennek következtében pedig a szeretet­teljes jó szívet is rávisszük az Istenre. Az inkarnációra az Istennek emberré vállására nézve maga a theologia beismeri, hogy Isten merőben emberi lény. A szeretet pedig a szenvedésben állja meg a próbát, azért kell az emberré lett Istennek szenvednie. A keresz- tyénség a szenvedés vallása, a szenvedés a megváltás forrása. De az Istennek az ember iránti szeretete csak akkor igazi, ha ősképét Isten hozzá való szeretetében bírja. Az Isten épp úgy mint az ember élete, csak Gottes Heimkehr. Die Geschichte eines Glau­bens. Von R. Kabisch. 2. kiadás. Göttingen, Vanden- hoeck és Ruprecht, 1912. Ara 3 80 Mk. = 4’56 kor. A naiv gyermekhitből idővel mindnyájan kinö­vünk s megérjük a legtöbben azt a pillanatot is, hogy megsiratjuk azt a boldog időt, mikor édesanyánk kulcsolta össze kezünket s ő mondta velünk az imád­ságot. A testi fejlődéssel együtt tágul a hit látköre s szaporodnak a problémái is. A gyermek nemcsak elképzeli, hiszi, hanem látja is az Istent, kiről édes­anyja beszélt . . . Amint nő, úgy halványodik el szívé­ben a mennyei Atya képe. Azután jön a szerelem, a boldogság korszaka, az érvényesülés és a férfiúi munka ideje, amikor sokan azt hiszik, hogy Isten nélkül is meglehetnek. Csak mikor nagy szenvedések és meg­próbáltatások környékezik őket, akkor tér megint vissza hozzájuk az Isten, hogy segítsen rajtuk I ... A vallásos világnézet eme változása s az élet szükségeihez való alkalmazkodása képezi ezen könyv tárgyát, melyet visszaemlékezések formájában ir meg a szerző. A könyv 2. kiadásban jelent meg, tehát nem kell felfedezni. Nagyon komoly, nagyon vallásos, néhol megrázó erő­vel ható vallomások vannak benne, egyszerűen s mégis, vagy talán ép azért nagyon szépen megírva. Nem izgató meseszövése, hanem nemes tartalma avatja igen értékes olvasmánnyá. Egy vallásos lélek fejlődésének s minden modern világnézeti problémával való megbir­kózásának az elbeszélése, keresetlen egyszerűséggel való megírása megérdemli a komoly figyelmet s megjutal­maz az olvasásra fordított időért s fáradságért. Aki Jörn Uhlban és Kai Jansban gyönyörködni tudott, az Timm kezét is hálásan fogja gondolatban megszorítani. Sz. L. mint közösségi élet tökéletes, igy az Isten szeretetének a képzete elvisz a trinitásról és Isten anyjáról való tanhoz. Az Atyaisten az én, Fiú a te, az én az értelem, a te a szeretet, a kettő együtt alkotja igazán az embert. A harmadik személy csak az atya és fiú szeretetét fejezi ki. Egészen természetes volt az apa és fiú szere- tetbeli kötelékét egy harmadik, m. p. egy női személy által kiegészíteni. Az érdeklődés azonban a fiúban koncentrálódik, mely az abstrakt észbeli lénnyel (atyá­val) szemben a fantázia objektivált lénye, a vallás közvet­len tárgya. A semmiből való teremtés a mindenhatóság legfőbb kifejezője. A teremtés pedig csak a gondviselés és csodával összefüggésben fogható fel. A gondviselés veszi ki az embert a világ egész összefüggéséből, a gondviselés az ember örök értékéről való meggyőződés. Az ember így különbözteti meg magát a természettől, ez az ő különbsége az ő istensége, az Isten megkülön­böztetése a természettől semmi egyéb, mint az ember megkülönböztetése a természettől. Minél inkább tuda­tára jut az ember annak, hogy személyisége az ő meg­különböztető vonása a természettel szemben, annál inkább törekszik az Istenben is a personalizmust ki-

Next

/
Thumbnails
Contents