Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-11 / 2. szám
1913. január 11 Evangélikus Lap. 2. sz. 5. oldal elfogásukat azonban egyházunk és a vallástanárok és segédlelkészek szempontjából határozottan aggályosnak tartom. Nem hiszem, hogy a lelkészek többsége a fizetésrendezési ügynek ilyetén elintézésével meg lehetne elégedve; de ha már a miniszter úr mindenképen /cm- pótlékot akar adni, egyházunk legfőbb őreinek oda kellene hatniok, hogy minden lelkész, tekintet nélkül alkalmaztatásának minőségére, ha meg van a megkívánt szolgálati kora, megkapja a kilátásba helyezett korpótlékot s ezért a vallástanárok és segédlelkészek ebbe a jegyzékbe okvetlenül felveendők volnának. Egyházunknak minden alkalmat meg kellene ragadnia, hogy lelkészei anyagi megélhetését minél köny- nyebbé és biztosabbá tegye, mert ezzel fokozza azoknak munkaerejét és munkakedvét. A segédlelkészek és vallástanárok az egyháznak épp úgy teljesítenek lelkészt szolgálatokat, mint a parochus lelkészek, megélhetési viszonyaik ép oly súlyosak, mint azokéi s igy tehát a korpótlék megadásánál sem mellőzhetők. A segédlelkészek és vallástanárok helyzetét az egyházban a legközelebbi zsinat lesz hivatva szabatosan meghatározni. A zsinati bizottság munkálatában nem találom sehol sem annak nyomát, hogy a bizottság észrevette volna azt, hogy az utolsó 20 évben egyházunkban az egyházi tisztviselőknek két kategóriája keletkezett vagy helyesebben mondva : erősödött meg annyira, hogy azoknak egyházjogi helyzetét okvetlenül törvényben kell biztosítani. Mert a segédlelkészek és vallástanárok helyzete ma teljesen rendezetlen. Akadt olyan előkelő egyházi férfiú is (egy főesperes), aki szerint vitás, vájjon a segédlelkész egyáltalában egyházi tisztviselőnek tekinthető e ? Némely helyen teljesen mellőzik őket még olyanok is, akiknek pedig a saját jól felfogott érdekükben mindenképen támogatni kellene őket és társadalmi helyzetüket emelni és javítani! Például csak egy esetet akarok felhozni. A budapesti egyházmegye lelkészt kara mintegy öt év óta évenkint tartott egy-két értekezletet. Az értekezletről az egyházi lapokban tudósítások jelentek meg, hirdetvén, hogy a lelkészi kar miről tanácskozott és mit határozott, holott a segédlelkészek és vallástanárok, akik pedig szintén felavatott lelkészek és számuk Budapesten állandóan mintegy 17—18 főt tesz ki, egyetlen egy meghívást sem kaptak egy értekezletre sem. Bezzeg, ha lelkészi munkának elvégzéséről van szó, senkinek sincs kétsége aziránt, vájjon a segédlelkész és vallástanár lelkész-e, a munkából kivehetik bőven részüket, az állást és a megélhetési viszonyukat tekintve, valóban csekély ellenszolgáltatás fejében. Hogy milyen e tekintetben Budapesten kívül a segédlelkészek és vallástanárok helyzete azt nem tudom, de aligha lesz sokkal kedvezőbb. Azt gondolom, mindenki be fogja látni, hogy ez nem egészséges állapot, ez nem maradhat így tovább. A helyzetnek ez a rendezetlensége nemcsak az illetők személyes érdekeit sérti, hanem hivatalos müködésök sikerét is károsan korlátozza. Talán ez a belátás bírta rá a budapesti református egyházat néhány évvel ezelőtt arra, hogyha nem is tudott hitoktatóinak a parochus lelkészekével teljesen egyenlő fizetést biztosítani, legalább erkölcsi téren teljesen egyenlő jogúakká tette őket. És ezt méltán tette. Észrevette ugyanis, hogy a városi lelkész munkásságának eredménye igen sokszor meddő, akármily lelkesen és buzgón jár is el tisztében. Hiába mondja el a leglelkesebb beszédeket, ha üres a templom, vajmi csekély sikert ér el. Az egyházi szertartásokat — sajnos — igen sok helyen már csak annyira becsülik és értékelik, mint a társadalmi megszokott formákat, amelyeket — másokra való tekintettel — be kell tartani. Ellenben a vallástanár munkája, ha ugyanolyan szaktudással és buzgalomm.il Jár el hivatásában, mint a lelkész a maga munkaterén, az egyháznak sokkal több erkölcsi eredményt biztosit. Igaz, hogy sokkal több türelem és odaadás is szükséges ehhez, mint a szoros értelemben vett lelkészkedéshez. Az ügyes vallástanár feltétlenül úrrá lehet növendékei felett és huzamosabb munkásságával állandóbb valláserkölcsi hatásokat válthat ki azokból, mint a lelkész a maga hallgatóiból. Éppen azé.t a nagyobb városokban levő egyházak jövője ma azon fordul meg, hogy kik és hogyan végzik a serdülő ifjúság közt a hitoktatást és igy a hitoktató állásának anyagi és erkölcsi biztosítása az egyház elsőrangú érdeke. A lelkipásztori gondozás fontos kérdésének helyes megoldásában is jelentős szerepük van vagy lesz a hitoktató lelkészeknek A segédlelkész ugyanazon képzettséggel majdnem ugyanazt a munkát végzi, mint a rendes lelkész. Ha méltányos az, hogy a rendes lelkész munkásságáért — tekintettel korára, családi állapotára és az egyházat kifelé képviselő mivoltára — 2—6-szor akkora anyagi ellenszolgáltatást élvez, mint a segédlelkész, méllányos bizonyára az is, hogy legalább erkölcsi és egyházjogi téren kapja meg a segédlelkész is a teljes ellenszolgáltatást. Ezt abban látnám, hogy a zsinat olyformán biztosítja a segédlelkészek és a vallástanárok egyház - jogi helyzetét, hogy felruházza őket a rendes lelkész minden jogával, leszámítva természetesen az egyház- községi lelkész-elnökség jogkörét, amelyre ezek nem tarthatnak számot. Különös súlyt helyeznék arra, hogy hivatalból tagjai legyenek az egyháztanácsnak és az egyházmegyei közgyűlésnek. Ennek az egyház szempontjából is igen nagy jelentősége volna. Ugyanis a lelkészválasztási szabályrendeletek előírják, hogy rendes lelkészi hivatalra csak az jelölhető, aki legalább egy évet szolgált, mint segédlelkész. Ennek a rendelkezésnek kétségen kívül az a célzata, hogy ezen esztendő alatt a fiatal Timotheus, aki az akadémián a lelkészkedésnek inkábl) csak elméleti részével ismerkedett meg, tanulja meg jól a gyakorlati dolgokat is és ismerkedjék meg az egyházközség belső életével is. Mint rendes lelkész
