Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-26 / 17. szám
8. oldal. Evangélikus Lap. 17. sz. 1913. április 26. meghalt. Temetése 17-én volt nagy részvét mellett. A temetésen az állami tanító képző énekkara működött közre. — Ihász László kisbabothi (Győrvm.) ev. lelkészt súlyos csapás érte. Fiatal felesége, Süvegh Vilma, házasságuk első évében rövid szenvedés után meghalt. — Ráth Arnold budapesti ev. főgymnasiumi tanár nővére Dobsinán míghalt. A gyászolóknak igaz részvétünket nyilvánítjuk. Lelkészválasztások. Gölniczbányára Hoffmann Károly szepesolaszii lelkészt választották meg egyhangúlag. A Tátraaljára szintén egyhangúlag megválasztott Reich Sándor bikácsi lelkész a választást nem fogadja el. Tarczay András sóskuli lelkészt e hó hatodikán iktatták be hivatalába. A zólyomi ev. egyházmegye lelkészi karának 1913. évi március 26-án tartott értekezlete egyebek közt elhatározta, hogy a zsinat elhalasztását ellenzi, s hogy azon esetben, ha az egyetemes felügyelő a rendes egyetemes közgyűlésen lemondásához ragaszkodnék, az egyházmegye által indítvány teendő, hogy a lemondás elfogadtassék. Véleményezi továbbá, hogy az egyet, közgyűlés által javasolt a theologusok ingyenes kiképeztetésére szolgáló alap nem alkalmas az egyházunkban jelentkező theologushiány megszüntetésére és egy produktiv, de csak a jubiláns esztendőben meghatározandó egyházbelmissziói cél szolgálatában álló intézmény létesítését tűzi ki a jubiláns gyűjtés céljául. Az egyetemes nyugdijintézeti bizottság f. hó 25-én tartott ülésében tárgyalta s fogadta el Zvarinyi János szarvasi lelkész kérvényét, ki julius 1-étől kezdő- dőleg nyugdíjba akar vonulni. A bizottság megállapította továbbá Vályi Gusztáv sajógömöri lelkész nyugdíjigényét, Stoll Ferenc mlinskai (Horvátország) levitakántortanítót felvette kötelékébe. Posch Gusztáv és Poputh Viktor dobsinai lelkészek kérvényét pótlás végett visszaadta a bizottság. Feiler Ernő gyomai lelkész kérvényét pedig nem találta figyelembe vehetőnek. Özvegyi nyugdíjat Holly József és Bodnár Sámuel lelkészek özvegyeinek szavazott meg. Ébredés. Az „Evang. Közérdek“ tudvalévőén a lelkészi és tanítói fizetésrendezési mozgalmak közlönye. Azt lehetne gondolni, hogy mint szaklap, a maga tulajdon szakmájában otthon van s a fizetésrendezés kérdésében nemcsak vezet és mozgat, hanem maga is tájékozott. Egy cikke azonban éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Mintha a „Közérdek“ elfeledkezett volna a maga specialitásáról s mintha elbóbiskolt volna. Ez ugyan a jó öreg Homéroszon is megesett, de azért mégis... a jó öreg Homérosz nem volt szaklap . . . A dolog úgy esett, hogy Krahulecz Aladár lelkész írt a „Közérdek“ 7. számába egy cikket „Prot. lelkész- fizetésrendezésu címen. Ebben arra lyukad ki, hogy itt volna az ideje annak, hogy az egyházak maguk gondoskodjanak a lelkészeik fizetéséről s ha másképp nem megy, csináljon a közegyház egyetemes lelkészfizetési alapot. Szomorú, hogy a „Közérdek“ és Krahulecz Aladár ezt még most is követelik, amikor a lelkészfizetési alap már megvan. Az önsegély gondolatának erőszakolása s a lelkészfizetésrendezési alap megteremtésének az érdeme Sztehlo Kornél nevéhez fűződik. Aludt a „Közérdek“ és cikkírója s most kezd ébredezni, hogy ilyen bámulatos tájékozatlanságon kapatja rajta magát s olyan dolgot követel, ami már megvan, sőt már kimulóban is van, mert a lelkészfizetésrendezési alaphoz elsősorban szükséges pénz előteremtésétől vagy más céloktól való elvonásától éppen a legilletékesebbek húzódoznak. Nem teremteni kell tehát ilyen alapot, hanem a meglevőt kell talpra állítani s arról kell gondoskodni ! Ezért az egy dologért nem keveredtünk volna polémiába a „Közérdekkel“ s nem tartottuk volna szükségesnek útbaigazítani. Azonban ugyanennek a lapnak ugyanezen cikkében van egy olyan szerencsétlen idea, amit végkép nem lehet elhallgatni. Nem kutatom, hogy kié az eszme s nincs kedvem utánajárni, hogy hol merült fel először, azonban azt szükségesnek tartom, hogy tiltakozzam ellene. Ez az eszme abból áll, hogy a gyengébb egyházakban alkalmazzon az egyház négy középiskolát végzett s evangélistákká nevelt alpapságot s rendes lelkészek csak népesebb, módosabb vagy „társult-közelfekvő-összevonandó“ gyülekezetekbe jussanak. Ez egy olyan torzszülött gondolat, hogy nem érdemli meg a napvilágot és a nyomdafestéket s igazán érthetetlen, hogyan csinálhatta meg azt a karriért, hogy Krupec Istvántól átvette Krahulec Aladár, Krahulec tálalásában pedig leközölte a — „Közérdek“. Nem megfelelő képzettségű papjai nálunk a görög egyházaknak és az orthodox zsidóságnak vannak. Azt tartják egyházunk közérdekének, hogy mi, protestánsok, evangélikusok, a felvilágosodás, haladás egyháza a visszafejlődés útjára lépjünk ? Az az ideál, hogy egyházi páriákat neveljünk s sakter, sámesz, pópa és hasonló nívójú lelkigondozók kezére adjuk a híveinket? Az a bajunk, hogy a papjaink túlságosan sokat tudnak? Azt panaszolják orbi et urbi, hogy a papjaink nagyon műveltek s nagyon megfelelnek a velők szemben támasztott igényeknek ? . . . Ugye hogy nem ! Éppen ennek az ellenkezője miatt kritizálnak bennünket s restelkednek sokan miattunk ... De hát akkor miért akarják éppen azok alpapság nívójára sülyeszteni a papságunk egy részét, akik éppen az egyház és a papság speciális érdekeinek a védelmezőinek tartják magukat? A külföldi példa ebben az esetben nem bizonyít. Németországban, ahol a laikus „segítők“ intézménye napról-napra terjed, az akadémiai képzettségű papok száma aránylag nagyobb mint nálunk s ott nem a papokat akarják feleslegesekké tenni általuk, hanem a
