Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-22 / 12. szám
8. oldal. Evangélikus Lap. 12. sz. 1913. március 22. és osztrák klerikusoktól nem vették ki (ez ugyan nem áll, mert bizony azt ezek is letették!), Hanem azért azóta már egy párat mégis megrendszabályozták s ők (Prohászkaként) kénytelenek voltak a „dicséretreméltó“ visszavonás terére lépni! . . . Az állam és az egyház között örökös a súrlódás és a kölcsönös kellemetlenkedés. A hadügyminiszter megtiltja a katonáknak, hogy felekezeti ifjúsági egyleteket, a katholikus Patronaget, vagy az evang. Unions chrétiennest látogassák. Nancyban egy altiszt harmincnapi szobafogságot kapott azért, mert egy klerikális tüntetésen résztvevővel kezet fogott. Egy katholikus papot aki egy autobus szerencsétlenség alkalmával hat embert ment ki a vízből, nem tüntetnek ki a becsület- rendbe való felvétellel, egy özvegytől elvonják a szegénysegélyt, mert a lányát katholikus pappal temettette el. A templomokat elhanyagolja az állam, a kórházakból az apácák egy részét eltávolítják, az állam a halottimisékre szolgáló alapítványokat el akarja kobozni, a párisi igazságügyi palotán levő alakokat megcsonkítják, hogy azok vallásos vonatkozásaikat elveszítsék, az új oceanográfiai intézetet díszítő monacói fejedelmi címerből a barátokat eltávolítják, a párisi és montaubani evang. fakultásokat nemcsak attól a joguktól fosztják meg, hogy tudományos kitünteséket osztogathassanak, hanem attól is, hogy pedellust tarthassanak A tankönyvekből mindent eltávolítanak, ami vallásos vonatkozású, így pl. ezt a mondatot: „az Isten nagy“, ezzel helyettesítették: „Páris nagy“. Ezek az intézkedések talán kicsinyesek s nevetségesek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az állam valósággal védekezésre van kényszerítve a klerikalizmus által. A ploérmeli főügyész kénytelen körrendeletben megparancsolni a békebiráknak, hogy a szószéken az állam ellen izgató papok ellen a büntető eljárást indítsák meg. Egy püspökhelyettes mindezek ellenére nyilvánosan arra hívja fel a híveket, hogy egy rendőri intézkedésnek ne engedelmeskedjenek. Merry del Val tisztán gyakorlati tekintetből tanácsolta az annecy-i püspöknek, hogy a királypártiakkal ne tartson. Ha t. i. a királypártiak győznének is, a győzelmük — lehet — hogy nem volna hosszú életű; ebben az esetben az egyháznak kárára válnék, hogy ha túlságos szoros kapcsok fűznék az elbukó félhez! .... Azért a royalisták — materialista voltuk és epikurens életmódjuk dacára sem tudnak eltelni a római egyház csodálatával, mely az abszolút királyság leghatalmasabb támasza leend. Az egyházi férfiak pedig, még proletárok is, szívesen támogatják őket! A pápa pedig siet a francia egyházat megfosztani mindentől, ami annak legtávolabbról is nemzeti jelleget alkalmas adni s a latin nyelv olaszos kiejtését sürgeti a liturgia egysége érdekében. A legelkeseredettebb a harc az oktátásügy terén. A párisi érsek azt mondotta: a katholicizmus inkább lemondhat a templomairól, mint az iskolákról! Azért az iskolákból kiszorított hittan tanítására hat évre terjedő hittankurzusokat tartanak. A laikus iskolákból minden eszközzel igyekeznek a gyerekeket elcsábítani. Sok iskolát emiatt be kellett csukni! A magán (kath.) iskolák száma pedig szaporodik. 1911-ben 71,269 állami iskolába 4.064,559 gyermek járt. 1912-ben pedig 71,491 iskolába 4 135,886 gyermek vagyis az iskolák száma 31, a tanulóké pedig 9 ezrelékkel emelkedett. Ugyanez alatt az idő alatt a kath. iskolák 14,298 ról 14,428-ra, a tanulók 933,749-ről 960,011-re vagyis 1726 illetve 28 ezrelékkel szaporodtak. Roppant feltűnő a szaporodás katholikus vidékeken. Vendée tart.-ban 1907-ben 707, 1908- ban 890, 1909-ben 1243, 1910/11-ben pedig 5940 gyermekkel kevesebb járt állami iskolákba, ugyanez alatt az idő alatt a magániskolák tanulói 25 ezerről 33 ezerre szaporodtak 1 Ez a változás nem csupán egyes tanítók türelmetlenségére vezethető vissza. Ezért orvosságul most köztárs. körökben az összes iskolák államosítását követelik. Mivel pedig ez a pénzügyi nehézségek miatt meg nem valósítható, egyelőre az állami felügyeletet akarják elrendelni. így folyik és hullámzik a harc. Cc. W. Az alkoholizmus kérdése egyik legfontosabb problémája nemcsak a társadalomnak s népjóléttel foglalkozóknak, hanem az egyháznak is. Az ivás veszélyeit és szomorú következményeit egy szóval sem kell vázolni; elég, ha rájok mutat az ember. Az egyház nem is tér ki a kérdéssel való foglalkozás elől, azonban elvi álláspontról, általánosan kötelező gyakorlat behozatalának a célzatával nem igen foglalkozott még vele. Éppen e tekintetben figyelemreméltó lépés az, amit a „Deutsch Evangelische Kirchenkonferenz“ tett a tavalyi Eisenachban tartott gyűlésén, mikor nemcsak tanácskozott az alkoholizmus leküzdésére irányuló akcióról, hanem elvi határozatot is hozott benne. Ez a fontos határozat így hangzik: AJ „Az alkoholveszély leküzdésére irányuló mozgalomban az egyház elvi álláspontja a szentírásban gyökerező evangélikus erkölcs alapelveiből folyik s a következő pontokban foglalható össze: a) Minden teremtett dolog Isten adománya s ezt a tulajdonságát el nem veszíti azért, mert az emberi kulturmunka annak átváltoztatására törekszik; ez mind azonban a mi Istenhez a Jézus Krisztusban való viszonyunkat nem befolyásolhatja. Nem a teremtett dolgokban, hanem az ember istentelen érzéseiben és akaratában rejlik a gonosz, amely azokkal való visszaélésre csábít. (Róm. 14,6.17.20; 1 kor. 8,8; 10, 26; 1 Tim. 3, 3—5) Ezért b) a szeszes italok előállítása és élvezete magában véve még nem bűn, csak a vele visszaélő élvezethajhászás az, melynek kinövése, az iszákosság bűne nemcsak pathologiai, hanem erkölcsi szempontból is elítélendő. (Mát. 11, 19; 26, 29; Ján. 2, 1 — 11; 1 kor. 6,
