Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-24 / 8. szám

1912. február 24.

3. oldal

Evangélikus Lap. 8. sz.

A jelen korban ismét szembe került a vallás a kor eszméivel, tudományos felfogásával. Ismét reformációra, új Lutherekre, új Kálvinokra van szükségünk, hiszen a protestantizmus jelszava: folytonos reformáció s ép azért korunk természettudományi és valláskutatási eredményekkel szemben nem állhat ellenséges indulattal; nem úgy a katholicizmus, amelynek kebelében igazi fejlődés ki van zárva, amit az indexre tett temérdek a tudomány által minden kétséget kizártan elfogadott tételeket tartalmazó művek eléggé bizonyítanak.

Lássuk mindenekelőtt a protestáns és a természettudományi eredmények közötti viszonyt.

Már a XVI. században szembekerült a tormé-* szettudomány és a hit. Kopernikus világfelfogása teljesen ellentétben ali a biblia geocentrikus nézetével, amely szerint a mi földünk a Mindenség középpontja, korunkban pedig a fajok eredetének kérdése az a pont, amelyben a világnézet ellentmond a természettudománynak. Amig ugyanis a biblia azt tanítja, hogy az állat- és növényfajokat Isten hat nap alatt teremtette, addig a természettudomány Lamarck és Darvin alapján azt hirdeti, hogy a fajok sok százezeréves fokozatos fejlődés utján egymásból származtak.

A származást a következő tapasztalatok tanúsítják: 1. A paleontologia mutatja, hogy a mélyebb földrétegekben alsóbbrangú lények maradványai lelhetők és csak később lépnek fel magasabb szerve- zetűek. A paleontologiai objectumok közt felette érpásztorok és szellemhősök melleit akadnak természetesen gyenge vagy telhetetlen papok is, olyanok, akik a földieket helyezték az égiek elébe. A modern irodalom tehát nem vádolható elfogultsággal, ha a Brandok mellett kevósbbé fényes lelkészeket is fest, aminőket találni a modern életben is. Ott van például Manders lelkész Ibsen „AriseVtetefc“-jeiben. Senki- sem mondhatja róla, hogy rosszakaratú ember, erkölcstelen jellem, de a gyengeség vádja alól bizony nem menthetni fel. Az elpalástolás, leplezgetós, ken- dőzós az ő legnagyobb hibája, mellyel jó szándéka ellenére minden igaz ügy sírját ássa meg. Ő volt az, aki Alwingnét mindenképp arra biztatta, hogy elhunyt férjé bűneinek expiálására monedékházat építsen, de a tűzkár elleni biztosítást már ellenzi, mert ez szerinte bizalmatlanság volna az isteni gondviselés ellen, ő volt az, aki tudta, hogy micsoda erkölcstelenségre épült fel az Alwingék házassága, mégis a látszat kedvéért visszakényszeriti urához, a hozzámenekült nőt. Nem jobb lett volna e lerántani a leplet e bűnben fogant házasságról, mint tűrni, hogy a szegény asszony élete egy nagy hazugság legyen? De gyengesége már egész visszatetsző színben tűnik fel, midőn a részeges Engstrand ráfogja, hogy ő

dekes például a ló. Szépen demonstrálható a ló végtagjainak alakulása. Az eocenkorbeli hiracotherium- nak elővégtagja négy újjból állt, a hátsó háromból; a középső újjon kívül a többiek fokozatosan visszafejlődtek és csak csökevény maradványok maradtak meg. 2. Az összehasonlító bonctan a szervezet alapszerkezete alapján a származás gondolatát önkéntelenül felkelti. A szervezetnek anatómiai alapszerkezete a rokonfajoknál hasonló, igy a végtagok csontozata a gerinces állatoknál. Az azonos alapot az öröklés, mig az életműködéshez alkalmazott formát az alkalmazkodás magyarázza. A denevérnél a végtag repüléshez van alkalmazva, a vakondé feladatának megfelelően lapátforma; a delfinnél úszáshoz alkalmaztatott. A cápák porcos lapátforma végtagjából vezeti le Gegenbauer a végtag kifejlődését. Érdekes jelenség, hogy a majmok hátsó végtagja is fogóláb, az embernél ellenben nem, hanem az egyenes járáshoz alkalmazva, visszafejlődött. 3. Az összehasonlító élettan és kórtan a szövetek egyneműségére tanít. Vannak továbbá úgynevezett rudimentaris vagy korcsszervek, amelyek a nemhasználat következteben fejlődtek vissza. E szervek létezését csakis úgy lehet megmagyarázni, hogy oly őstől örököltettek, amelynél e szervek még épek voltak és funkciót teljesítettek. 4. A rokonságot s származást végre az összehasonlító embryologia vagy ontogénia is tanúsítja. Az embryó fejlődése alatt oly szervek lépnek fel ideiglenesen, gyakran elmosódva, amelyek a teljesen kifejlett alsóbbrangú állatnál feltalálhatók, pélokozta a tűzvészt, tudniillik a menedékház leégését. Erre a lelkész annyira megijed, hogy mindenféle ígérettel hallgatásra birja a gonosztevőt. Bizony Mandersben vannak tiszteletreméltó vonások, de mégsem való arra a helyre, melyet elfoglal. Nem vezet, nem irányit, hanem „vitetik“ — egy nagy gyermek ő — mint Alwingné mondja. A modern lelkésztől pedig ma megkívánjuk, hogy ne ingó-bingó nádszál, hanem férfias akaratú legyen.

Érdekesebbek ránk nézve az oly művek, melyek az evangélikus lelkészt korunk legégetőbb kérdésében való állásfoglalásban a szociális harcok porondján szerepeltetik. Ilyen például a német naturalizmus legnagyobb remekműve, Hauptmann „Takácsok“ cimű drámája. A lelkész neve itt Kittelhaus, ő a hatalmon lévők pártján van, tehát Dreisziger parket- gyárosnak ad igazat a sztrájkolókkal szemben. Azt vallja, hogy a papoknak nem szabad ilyen kérdésekkel törődnie, „ő a lólekről gondoskodik, nem pedig a bendőről“. Feladata hirdetni az Úr tiszta igéjét, a többiről gondoskodjék az, aki a madaraknak készít ágyat és nyújt eledelt és aki nem hagyja elpusztulni a mezők liliomát. Ezért rosszalja Kittelhaus a sztrájkolok eljárását, akik szerinte lábbal ta-