Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-17 / 7. szám
10. oldal. Evangélikus Lap. 7. sz. 1912. február 17. szesülünk a morzsáiban annak, amit ők kapnak, mert a kabátjuk szárnyába fogódzhatunk. Aztán itt az a szerencsétlen papi fizetésrendezés, amit most úgy akarnak (Krupecz-Lombos) megoldani, hogy az összes papi fizetéseket egyenlőkké teszik. A fizetés minimuma 2400 korona. Ez növekszik 500 koronás pótlékokkal ötévenként, de csak azoknál, akik a minimumon vannak. Akinek 2900 korona fizetése van, az első ötödéves korpótlékot nem kap, illetve az első „ötödéves“ korpótlékot 10 év múlva kapja. Akinek 3400 korona alapfizetése van, az csak 15 év múlva kap korpótlékot, a pesti pap, meg a rákospalotai — soha. Ez érdekes terv ! Rávall alkotóira. Kár, hogy a kongruás papok szó nélkül elfogják fogadni s ezzel önmaguk lesznek okai a nivelláló tendencia miatt való visszautasításnak, vagy kellemetlen diskusszió- nak. Pedig ők igazán nincsenek rászorulva arra, hogy — ellenségeket szerezzenek maguknak. A Luther-Társaság is szerzett egy kis örömet. Mikor Kapi Béla már 12 kötet könyvet ki is adott, a Luther-Társaság csak akkor ad ki kérdőíveket a lelkészi hivataloknak, hogy mely egyház fogja megrendelni a társaság „könyvtártípusait“. De hogy milyenek ezek a típusok, hány könyv lesz bennük, mennyi lesz az áruk, arról egy szó sem szól. Ez a bizalomnak túlságos próbáratevése. Hogy lehessen ígéretet tenni, mikor azt se lehet tudni: mit vesz az ember. A Kapi-könyvtára sem sikerült a legjobban. Két könyvet nem ismerek belőle, de 10 között selejtes akad. A pozsonyi vértörvényszék történetét reformátussal íratta meg, aki sorra elszámlálja az ő 50 és egynéhány atyafiát, honnan való, de hogy az ötször vagy hányszor annyi lutheránus papság honnan került össze, arról nem szól. Mintha azok a református szóvivők mellett csak statiszta szerepet játszottak volna!... Aztán az a „vallásos népiesség“ abból áll, hogy a tiszteletes és nagytiszteletű úr pataki és debreceni diákévei, szerelmei, talpraesett intézkedései íródnak meg, szintén kezd már unalmas lenni. Mintha nem léteznének a világon a nép számára vallásos és erkölcsi problémák (v. ö. Frenssen: Jörn Uhl-ja) a tiszteletes és nagytiszteletű úr és a „nagyfejű“ presbyterium intézkedései körül kijegecesedett pletykákon kívül. Én már szinte várom, mikor fog már egy népies füzet megjelenni paplégátus és harangszó viccekkel telve! . . . Egyedül Masznyik és Kapi füzete felel meg teljesen a céljának!... Azt hiszem, hogy az effajta elmefuttatások nem sokat használtak volna — azért nem is Írtam le őket. Őszinte tisztelettel köszönti Méltóságodat hálás híve Nagybörzsöny, 1912 február 4. Szimonides Lajos. HÍREK. Molnár Viktor Előkelő helyről a következő sorokat vettük és azoknak a legnagyobb készséggel helyt adunk: Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Az a véleménynyilvánítás, amely Molnár Viktor volt államtitkárról lapjának utolsó számában foglaltatik, nem felel meg a tényeknek. Az ő liberalizmusához és a protestáns egyházhoz való ragaszkodásához kétség nem fér és ha ebben az irányban nem tudott nagy eredményeket felmutaini, az csakis annak, a lapjában is méltatott helyzetnek tulajdonítható, amellyel nálunk minden vallásügyi államtitkárnak megküzdeni kell. Molnár Viktor érdemeit a hazai kultúra és a protestantizmus körül csak az tudja igazán méltatni, aki az általa a hivatal csendjében éveken át folytatott áldásos működésének tanúja volt. Kérem ezen helyreigazítást becses lapjában közölni. Kiváló tisztelettel N. N. Ugyancsak ez ügyben a következő levelet vettük : Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Fájdalmas megilletődéssel olvastam, hogy a protestáns egyház nagy emberét, a minisztériumban egyetlen oszlopát és az igaz liberalizmusnak ott már évek óta egyetlen képviselőjét nyugdíjba űzik. Vártam, hogy a protestánsok, mint egy ember felzúdulnak, helyt állnak. (Lásd Barkóczy mellett!) Különösen az elsősorban érdekeltek, az evangélikusok és hogy orgánumaik megmondják, hogy nagy és pótolhatatlan a mi veszteségünk. Nagy a miénk és nagy az igaz liberálizmusé, mert hű apostola az igaz érdekekért, a fejlődésért, műveltség és haladásért becsületes és méltányos eszközökkel küzdő Molnár Viktort leszorították működési teréről. Csalódtam kedves lapomban. Ezt érzem, amint leteszem az ,.Evangélikus Lap“-ot. Miért nem áll az igazság mellé? Miért vezetteti félre magát? Mások után'kell indulni, nem kell-e az igazságot a hazugság és ferdítés burkából kihámozni? Vagy háládatlanok vagyunk, vagy vakok, nem láttuk a lefolyt évek eseményeit, így lehet e kérdésről Írni. Vallásügyi dolgokból áll csupán a protestáns érdek, nincs-e tanügyi is? nincs e olyan tér ezen, melyen védte ? Nem-e fontos, talán fontosabb a protestáns tanügyi érdek? Molnár alkotásai, nemcsak működése, „Uránia“ tudományos egyesület, színház, munkásgimnázium stb. mindig szálka volt az ultramontaniz- mus szemében. Ezt tudta mindenki és sokkal többet Molnár végtelen emberszeretetéről, lelke jóságáról, mellyel segített szenvedőn ügyefogyotton. Nem tisztviselő volt ő csupán, de államférfi, aki nemzetét naggyá, faját műveltté, felekezetét erőssé fejleszteni óhajtotta. Az én munkám alárendelt munka volt, de alkalmat adott látni és figyelni és tudom, hogy Molnár Viktor ármány áldozata, komplott tört ellene és hogy nekünk evangélikusoknak és a liberalizmusnak gyásza van. Kiváló tisztelettel N. N.
