Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-03 / 5. szám

1912. február 3.

Evangélikus Lap. 5. sz

5. oldal

reformját kifejtettük.) A liberális theológia alapján álló egyházalakulás tehát az összes protestáns egyházak egyesítésére kell hogy vezessen. Protestáns egyház, amelyben minden meggyőződés érvényesülhet. Ez különben csak a nagyon távoli jövő zenéje lehetne. De lehetséges e egyház ily alapon? Bár az eszme szép. Nem hisszük továbbá, hogy a liberális tbeológiai irány mint külön egyház fog kikerülni a lutheri egyházból, mert vele nagyon összeforrt s a kebelében működnek a lib. theologia lelkipásztorai is. Az eredeti alap sem szűnhet meg, mert kétséget kizáró biztos alapon a megváltást, szentháromságot, feltámadást nem lehet tagadni.

S igy o két irány egymás mellett áll fönn és ezért békés egyetértés, krisztusi szeretet s belmisz- sziói tevékenység kösse össze mindkettőt. Hogy a jövőben igy maradhat-e ez dacára annak, hogy Luther egyházával ellentétes ezen új irány, azt nem tudni. Bocsássa meg a tisztelt olvasó e kis kitérést. Ámde az apostol szellemében, meg kell vizsgálnunk mindent és a jót megtartani.

A dr. Szelényi könyve az ifjúságnak és a művelt nagy közönségnek van szánva s erősen hiszem, hogy a tanuló iegbecsesebb könyve leszen ez, amelyről csak azt sajnáljuk, hogy nincs kiterjesztve tanítóképzők számára is. A munka 3 részre oszlik : I. A vallásról általában és a kér. hit jelentősége, II. hittan,

III. erkölcstan. Az előrésznek nagy előnye, hogy a főbb történeti vallások áttekintését is nyújtja s az oktatás középpontjába Krisztus személyét teszi. Szépen fejti ki a szerző a vallás lényegét lélektani alapon. A mű teljesen érvényesíti a modern theol. elveket s e szempontból kül. kiemelendők a bibliáról, a dogmákról s a szimbolikus iratokról irt szakaszok. Szép fejezetek. A keresztyénség mint világnézet. A vallás és a tudomány. A vallás és a művészet. Sok újítást találunk tehát, amellyel e munka sablonos tankönyveinktől nagyon eltér s amely igazán értékes és becses munkává teszi Előnye, hogy e modern s mégis mély vallásos tárgyalással az ifjúban a vallás és bölcsészet nagy problémái iránt érdeklődést és és lelkesedést szül. Úgy ezt, mint a többi fejezetet is csattanós összefoglalás fejezi be, továbbá minden szakasz nyújt bibliaolvasásra megjelölt részeket és épülés s tanulmányozás céljára irodalmi útmutatót. A II—III. fejezetben is megvan a törekvés a modern felfogásoknak eleget tenni. E szempont különösen érvényesül az első szakaszban és ugyancsak az Isten teremtő és kormányzó működéséről szóló kifejtésekben. Talán nem mondható egészen szerencsésnek a szentháromságról szóló fejezet. Itt szerintem csak két dolog lehetséges: vagy elvetjük (lib. theol.) vagy elfogadjuk, mint háromszemélyü egy Istent azon alapon, hogy igazsága eszünkön túl esik. Azon nagy tisztelet, amelyet a tudós szerző iránt órezünk, nem

akadályoz meg abban, hogy egy-kót szerény észrevételt ne tegyünk s kérjük őt is, hogy azokat zokon tőlünk ne vegye. Dr. Szelényi szerint csupán Jézus büntelensógébon kell megegyezni minden theol. iránynak és történeti és lélektani alapon Jézus lelke nem elemezhető. Döntő az egyéni felfogás, a személyes tapasztalat, tehát a hit Krisztusát vallani nem feltétlenül kötelező. Ám a II. fejezetben nagyon közel áll az orthodox megváltás fogalomhoz (pl. a 6. és 13. szakasz) Orthodox a szentiélekre vonatkozó felfogásában is. (7. §.) Magam is vallom, hogy nem minden kér. dogmára állhat a módosítás elve, mindamellett a jelzettek megemlítésénél talán lehetett volna megemlíteni a II. fejben is, hogy prot. szempontból itt személyes vallásos tapasztalat dönt. Áz angyal és ördög meghatározását a spiriiizmushoz lehetne kötni. Igaz dr. Szelényi elveti a spiritizmust és azért nőm tette. Nem tudjuk összeegyeztetni azt, amit a 9. §-ban az ember oredeti állapotáról mond a származástannal. Legfeljebb annyiban élhetett az ősember gyermeki ártatlanságban, mint az állat, amely öntudatlanul cselekszi a rosszat, mint a vadember is. A bűn fogalma — a morál — későbbi fejlődmény s csak amidőn a jó s rossz közötti különbség tudatos volt — ami nagyon késői jelenség — lehetett szó bűnről, bűnös hajlamokról (eredendő bűn I), lelkiismeretről.

Már most érdekes probléma, hogy a megváltás a vademberekre s az emberősre hogyan értelmezhető, ha bűnről még szólni nem lehet, továbbá lelkiismeretről és bűnös hajlamokról sem? A megváltás az összes emberekre vonatkozik. Ámde különbséget teszünk objektiv s szubjektív értelemben vett bűnfogalom között. Ugyanis a vadember öntudatlan bűne is ebben az értelemben bűn.

Nehézséget okoz azonban, hogy ezen alapon az állatokra is lehetne a bűn fogalmát kiterjeszteni! Itt lehetne felemlíteni: csakhogy a vadembernél is már kell, hogy meglegyen a szellem, ami az embert az állattól megkülönbözteti és igy ép ezért már nála is lehet szólni bűnről, lelkiismeretről. Ez ellen ismét a tények beszélnek; a vadaknál ugyanis lelkiismeret morál — ami értelmünkön — nincs. Az bizonyos, hogy e kérdés: — ha nem ebben — hát miben nyilvánult a szellem az ősemberben, nem oldható meg. De a szellemet sem lehet tagadni, mert ezt is tények bizonyítják.

Az említett kérdésből azonban nem lehet fogy- vort kovácsolni a megváltás ellen, amint abból, hogy a szellem, eredetét s lényegének eredeti nyilvánítását nem tudom, nem lehet a szellem létét tagadni. Persze a megváltásban is a személyes vallásos tapasztalat a döntő. Gyermeki ártatlanság tehát szerény nézetem szerint az ősemberben nem lehetett, hanem a faj- és önfentartás ösztöne irányította a cselekvéseit.