Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-09 / 45. szám
2'. oldal. Evangélikus Lap. 45. sz. 1912. november 9 egyeztethető, a vallásosságnak ártalmára van, mert a vallás iránt közönyt támaszt. Ha az emberre ráparancsoljuk, hogy valamit el kell hinnie, amit nem tud elhinni, vagy hypokrita lesz, vagy közömbös a vallás iránt. Mi ezen hypokritizmus és ezen közöny ellen küzdünk; a vallási érzelem és annak akár a rajongásig való fokozása ellen nincs kifogásunk, de károsnak és elvetendőnek tartjuk, ha a vallási érzelmek produktumait mint megdönthetien igazságokat akarják statuálni és az azokban való hitet kényszer útján kötelezővé tenni. Ebből kifolyólag a mi alapelvünk vallás dolgában a határt nem ösmerő türelmesség. Nem ítélünk el senkit sem vallásos nézetéért, csak egyben vagyunk türelmetlenek Nem türjük el a kényszert a vallás dolgában. E mellett nemcsak protestánsoknak, hanem evangélikusoknak is valljuk magunkat. Szerintünk a reformáció alkalmából keletkezett hitvallásokkal, — amelyek különben az akkori viszonyok hatása alatt létrejött kompromisszumok jellegét hordják magukon — nemakartak a refor- ámtorok egy oly ketrecet alkotni, amelyből a protestánsok soha semmiképp ki nem bújhatnak. Ellenkezik ez a feltevés Luther alapelvével, amely TÁRCA. A római klérus. D. Ernesto Rutili ismert olasz modernista író tollából a fenti cím alatt a müncheni „Das neue Jahrhundert“ egy közleményt hoz, melyet különösen arra való tekintettel, hogy a cikkíró maga is római klerikus és így az ottani viszonyokat legjobban ismeri, érdekes tartalmánál fogva olvasóinknak figyelmébe ajánlunk. Világi papok és szerzetesek — mondaj Rutili — Rómában együttvéve vagy kétezerén vannak. Ha a vallásos élet mértéke a papok száma után igazodna, akkor Rómának a szentek városának kellene lennie, valami utólérhetetlennek, a tökéletesség tükrének. Még a levegőt is szent életnek kellene betölteni. De, úgy látszik, hogy a szentnek nyomait csak a régi legendákban lehet megtalálni, mert a vallásos élet Rómában valóban oly nyomorúságos, hogy az ember szánalomra gerjed. Vallás^ mint az élet vezérfonala, mint lélek- emelés. mint segédeszköz a tökéletességhez, a buzgó és cselekvő katholicizmus, amely annyira jellemző azokban az országokban, ahol az egyes keresztyén felekezetek szerint vallás dolgában a lelkiösmeretre kényszert gyakorolni nem szabad. Mi tehát evangélikusok vagyunk és azok maradunk is, ha nézeteink némi részben a hitvallások dogmatikus tételeitől eltérnek is.' Megvagyunk győződve arról is, hogyjcéljaink bármely protestáns egyház keretében elérhetők. Ez irányban köztünk és a többi protestáns felekezetek hasonló gondolkozású hívei között máris megvan a szellemi unió.* Az egyetemes gyűlés. A november hó 5-én este tartott előértekezleten a deáktéri diszterem zsúfolásig megtelt. Báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő üdvözölvén a megjelenteket ismertette azon fontosabb tárgyakat, amelyekkel az egyetemes gyűlés foglalkozni fog. Ezek a megüresedett főjegyzői és Korbélyi lemondása folytán egy egyházi aljegyzői állás betöltése, a zsinat megtartásának kérdése, az 1848: XX. törvénycikk végrehajtása és az ezzel kapcsolatos kérdések, a lelkészi alapra vonatkozó közgyűlési határozat végrehajtása, a theologiai egyetemi fakultás létesítése és a nagygerezsdi egyezség revíziója. Dr. Szelényi Aladár ismertette a zsinati bizottság működésének eredményét. Az előmunkálatok befejeztettek, a javaslatok kinyomattak és a kerületeknek megküldettek, 200 példány a Luther-társaság könyvkereskedésé* Az estély további lefolyásáról a legközelebbi számban. egymással versenyre kelnek, ott nem létezik. A vallásnak csak a héja marad meg, a felfuvalkodott külső burok, amely pompás körmenetekben, amelyek idő- közönkint még néhány embert a csodás bazilikákba gyűjtenek, nyilvánul meg. A klérust azonban nem tiszteli senki sem, sőt gyűlölik és megvetik. Ezen mély sülyedésnek különféle és sok oka van. A főok azonban kétségkívül az. hogy a klérus hivatását már nem tudja méltóan betölteni. Vannak talán igen tiszteletreméltó kivételek, de ezek a bűnben leledző töb- ség nagy tengerében eltűnnek. Ha a római klérusról van szó, különbséget kelltenni „a magas klérus“ a Curia monsignorjei, a kanonokok, a kegyencek, szóval mindazok között, akik cselszövés és mindenféle protekció által, az egyház asztalán a legjobb helyeket tudták maguknak biztosítani és az „alacsony klérus“ között. Ez utóbbiak a boldogulásból kitaszítottak, akik a mise mindennapi elmondásáért járó szégyenletes alamizsnából élnek és akik visszataszító és nyomorult helyzetben tengődnek, éhezve, rongyosan, mint árnyékemberek. Ezt az óriási különbséget mindenki észreveheti. Csak szemeinket kell kinyitni, csak tudni kell, hogy