Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-05 / 40. szám
1912. október 5. Evangélikus Lap. 40. sz. Igenis hisszük, valljuk és hirdetjük, amint annak dr. Prohászka Székesfehérvár tudós püspöke is, ott tartott szép beszédjében kifejezést adott, hogy: Jézus az út, az élet és igazság s aki az Úr halálának és a bűnök bocsánatjára rendelt úrvacsorának bűnbánó hittel való élvezése által a Krisztussal bensöleg egyesül, abban az egy új életnek s örök üdvösségnek forrása, vezérlő szelleme leszen, aki nem jár többé a sötétben, hanem a világosság, az igaz élet útján és éppen azért kétségbe vonjuk és tiltakozunk a transzubstanció tana és annak minden vonatkozásai ellen; az eucharisztikai tüntetések mellett is nyugodt önérzettel halad a maga útján tovább a protestantizmus, melyet az ily tüntetés nem hogy megszégyenítene vagy összetörne, de még meg sem riaszt, sőt megerősít és bátorít hogy végre is a protestáns hit szellemében, nemcsak az eucharisztikai kongresszusok kegyes hívői, hanem annak főfő rendezői, élükön a csalhatatlan római pápa és Van Rossum köve teivel egyetemben lélekben és igazságban imádni fogják az egy igaz Istent, ki a jézus Krisztusban az egész emberiség Atyjának jelentette ki magát. Ám ezeknek megállapítása után mulasztást követnénk el, ha a lefolyt kongresszus után nehány tanulságra nem mutatnánk reá, melyek különösen minket hazai protestánsokat és itt is közelebbről bennünket evangélikusokat nagyon érinthetnek és érdekelhetnek. íme láthattuk a hazai római katholicizmus agresz- sziv fellépését a maga hite, vallása és egyháza érdekében. Egy év óta a szószék, a társadalom a szolgálatában álló nagyszámú sajtó a legtevékenyebb működést fejti ki, hogy e fellépése, tüntető világkongresszusa a gondolatokat nyújt Böthlingk tanár az ismert nevű történettudós „Anglia és Németország vagyis az európai béke“ című tanulmányában. Úgy Anglia, mint Németország eminens és vitális kultúrérdeke az erős és biztos európai béke. E békének első és jelentékeny veszélye a kelet s annak élén közelebbről „a sárga veszedelem“. Ha sikerül a messze keletnek nemzetközivé tétele, akkor még esetleges japán—amerikai szerződés sem bonthatja meg az egységesített Európának zárt világhatalmát. Az európai népek szolidaritásai hajótörést szenved a keletnek minden forrongása, mely szolidaritás csakis egy egységes Európában lehetséges. A fehér fajnak a világuralomra predesztinált ez a kultúregysége magasabb synthezisét jelentené a különböző nemzeti, vallásos, politikai és gazdasági ellentéteknek Európában. A másik veszély, mely Stein szerint európai kultúr- rendszerünket fenyegeti az a benső individualisztikus mozgalom, amely a renaissance s a reformáció korával kezdődőleg politikai forradalmakra vezetett. Értjük alatta a világhistóriai küzdelmet tekintély és anarchia, faj és egyén, köz- és magánérdek, a katonailag szervezett nemzetállam s a Nietzsche—Stirner-féle vad egoismus 3. oldal legimpozánsabban folyjon le. Előkelő, vezetőférfiak, főurak, nagyrangú hölgyek, maga a dinasztia, az udvar teljes számban odaadja a maga fényét, hatalmát, tekintélyét, hogy a sikert mindjobban biztosítsa s a köztiszteletben álló ősz uralkodó, hideg, kellemetlen időben, esőben, hódolattal borul le a maga áldozatával emelt díszes oltáron kitett oltári szentség előtt. Nem imponáló, nem tanulságos-e ez?! Hol, mikor találunk ilyet a hazai pusztuló el- ernyedő, elhalványuló protestantizmus körében, hogy előkelő főurai, hölgyei ily lelkes közreműködést, áldozatot és hódolatot mutatnának saját hitük, vallásuk és egyházuk érdekében ? Ne értessünk félre, nem vallási tüntetést, mely a protestantizmus lényegével össze nem fér, hanem lelkes közreműködést, buzgó tevékenységet, az egyház valláserkölcsi, humanitárius szolgálatában, értünk, hogy a vezetők szép nemes példája, a népek, a tömegek ezreit, millióit vonja, hassa, vezesse maga után! Hol, mikor találunk, látunk ilyet...? Ah, régen volt, mikor lelkes főurak, hölgyek voltak, állottak legelső sorban a magyar protestantizmus szolgálatában... És ha nézzük az öt napig tartott kongresszus tárgysorozatának lefolyását hol a legkiválóbb, a hit, tudomány és ékesszólás minden fegyverével felövezett tudósok, lelkes férfiak szólották, előadást tartottak és útmutatást adtak, nemcsak az egyház, hanem a társadalom napi kérdéseihez, korunkat mozgató eszméihez, de tárgyalták példának okáért a gyermekek, az ifjúság, a felnőttek, a nagyvárosok, a betegek, az elesettek lelki gondozásának nagy egyházi fontos kérdéseit és ügyeit és bizonyára ezek a tartalmas előadások nemcsak a között, amelynek az utcára került jelszava: „Mir geht nichts über mich I“ Mai kultúrrendszeriinkben az egyén jó és rossz állami értelemben véve felszabadult s egy európai háború esetén ajtónk előtt tör ki „a nagy Kladderadatsch“ Szinte résen állanak az antimilitaristák, hogy európai kultúrrendszerünk gerincét: az állami hatalmat megtörjék. Mihelyt Európában megbomlanák a politikai egyensúly, akkor a „fekete és vörös veszély“ féktelensége határt nem ismerne. Ennek egyedüli óvó- és ellenszere Stein szerint az egészséges szociális egyensúly a tőke és a munka között. Végül a harmadik veszély, mely (nálunk Magyar- országon is) fejlettebb európai kultúrrendszerünket a keleti népekkel szemben fenyegeti, az új malthusianiz- mus, a kétgyermekrendszer veszedelme, mely főleg Franciaország legrégibb és legfinomabb kultúráját érinti. A születések arányának általánosan tapasztalható visszaesése természetes folyománya minden kapitalista gazdasági rendszernek. Példa rá Róma és Athene az ókorban, és Franciaország a mai korban. Franciaország gyermekszegény, most tőkében gazdag ország s ez a rendszer ott már két évszázad óta dívik s ebben a többi nemzetek is követik. Tegyük föl, hogy valamelyik zavaros