Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-28 / 39. szám

1912. szeptember 28.

Evangélikus Lap. 39. sz.

3. oldal

visszhangjáról, a tavasz és nyár folyamán tartott lelkészi értekezletek és egyházmegyei gyűlések a papi fizetés rendezés tárgyában hozott határozatainak tarkaságáról, melyek szerint egyik másik esperesség a 150 ek terve zetét, mások a fizetésnek hivatalos úton, mások az egyházi adó kivetésének útján való rendezését kívánják, mások a tanárokéhoz mért fizetést sürgették, mások az állami dotációt szabad rendelkezésre követelik s végül a 9. pont alatt ezeket mondja: „Vitéz Lajos indítványára a konccal is beéri a trencséni egyházmegye“.

Itt rólam a trencséni egyházmegyéről lévén szó, feljogosítottnak érzem magamat a t. szerkesztőség enge- delmével erre s egyébre nézve a kellő választ megadni.

Az egyházpolitikai törvények életbeléptetése után 1898-ban, mely évben a lelkészi kongrua is életbe lépett, még pádári (most Balogh-pádári) gömörmegyei pap voltam. Ha jól tudok emlékezni — az egy, immár Istenben boldogult Zelenka püspökön kívül, aki az ismert „Igénytelen Javaslati-ót nagy fáradsággal elkészítette, akkor még alig beszélt valaki az 1848. XX. törvénycikk végrehajtásáról — abban az évben az én indítványomra a pádári egyház volt az első, mely közgyűlési határozattal azt az indítványt terjesztette a gömöri esperességi gyűlés elé — ha jól tudok emlékezni a pozsonymegyei esperesség is ugyanakkor olyan határozatot hozott — tegyen lépéseket a tiszai kerületnél és ennek útján az együttes gyűlésen az 1848. évi XX. törvénycikk végrehajtása iránt. Nem a szekularizációt értettem, hanem csak a törvénynek szellemében való végrehajtását, bár közel állunk hozzá, hogyha így fogják csinálni a dolgot ahogy kezdik, t. i. a szegény prot egyházakat, lelkészeket, tanárokat és tanítókat törvénybe gyökerezett jogaik dacára nyomorban hagyva, püspökeinket mellőzve, a katholikus papokat és görögkeleti püspökségeket az állami pénztárból fogják dotálni, a szekularizáció elkerülhetetlen lesz.

A gömöri esperesség a tiszai kerület és az egyházi gyűlés elfogadván volt pádári egyházam indítványát, megmozdúlt a hivatalos egyház és tulajdonképen ez volt az 1848. évi XX törvénycikk végrehajtása iránti mozgalom történetének a kezdete. Azóta a nagyfontosságú kérdés sohasem került le napirendről, mindég volt szó róla alsóbb és felsőbb egyházgyüléseinken és egyházi lapjainkban. A nyomtatott beszédekből és cikkekből egész könyvtárt lehetne összeállítani, különösen a „Magyar Szó“ az „Evangélikus Őrálló“, legújabban az „Evangélikus Lap“ és református lapok voltak az ügynek lelkes harcosai s hála Istennek némi eredménnyel. Magam is azóta mindég lelkes szószólója voltam egyházunk és paptársaim érdekének.

A kongruatörvény életbelépése után akkor, amikor még olcsóbb világ volt s mi lelkészek nem éreztük annyira a nyomort mint most, néhány évig hallgattunk s nem kívántuk a fizetésjavítást, de a nagy drágaság beálltával az állami és megyei tisztviselők, tanárok és

tanítók fizetésének némi javításával az 1848. XX. törvénycikk végrehajtásának erélyesebb követelése mellett és a nagy paphiány miatt természetesen mi lelkészek is megmozdultunk, követeltük és követeljük a fizetésrendezést és javítást, sorsunk jobbra fordulását, már akár az egyháztól, akár az államtól.

Ott voltam és ott vagyok mindég lelkemmel-tes- temmel lelkésztársaim sorában nemcsak toliammal, szavaimmal, hanem cselekedeteimmel. Mindég az volt és lesz álláspontom és mindég következetesen azt sürgettem, hogy a papi fizetésrendezés problémáját olykép kell megoldani, amiképen megfelel egy egyetemi képzettségű fontos egyházi és hazafias munkát teljesítő protestáns papság kvalifikációjának, szükségleteinek és tekintélyének s mely alkalmas és módot ad arra, hogy mi papok mentesítve a lelket-testet gyötrő, erőt fogyasztó, elviselhetetlen anyagi gondoktól, tisztességesebben és nyugodtabban élhessünk, gyermekeinket állásunkhoz képest nevelhessük és magunkat hivatalunknak szentelhessük Ezt nemcsak az 1600 korona törzsfizetés kiegészítésével, hanem kórpótlék nyújtásával, sőt drágasági vagy családi pótlékkal is vélem elérhetőnek.

Természetes, hogy itt a legjogosultabbnak tartom a Veres-féle terv szerinti vagyis, a tanárokéhoz mért fizetést, bár ez nem valami fényes a mai drágaságban, legalább a kezdő tanároké nem, hiszen ez is csak 2400 koronával kezdődik; 2400 koronával ugyan mit kezdjen a gimnáziumi tanár, még ha nőtlen is, nősülni sem mer, mit kezdjen drágábbnál drágább városban ? teszem azt Selmeczbányán, hol a város fekvésénél fogva semmi sem terem, minden egyszer olyan drága. Én, ha miniszter lennék, elvennék pár ezer koronát az ágyúktól, hadihajóktól és repülőgépektől s megdupláznám a szegény tanárok a kultúra embereinek ftzetését, vagy legalább drágasági pótlékot adnék drága városokban. A Veres-féle terv azonban az állam szűkmarkúsága és ágyúk miatt keresztülvihetetlen.

A leghelyesebb volna természetesen a Sztehlo-féle fizetésrendezési terv. Én is szívesen elfogadnám, de nincs hozzá alap és forrás. Lehet, hogy — talán szekularizáció esetén — lenne idővel. De kérem, mi öregebb lelkészek nem várhatunk. Nem halhatunk meg éhen.

Helyes és legkönnyebben elérhető volna a 150-ek fizetésrendezési tervezete, mely nem is igényelne elviselhetetlen állami terhet s legközelebb áll a Sztehlo féle tervezethez és az én álláspontomhoz, mert mindég a törzsfizetés kiegészítését és a korpótlékot sürgettem és az én álláspontom is az, hogy a lelkészek az egyház tisztviselői lévén, róluk gondoskodni elsősorban az egyház kötelessége. Ezért csatlakoztam a 150-ek mozgalmához Mindjárt az elején legelsők közt voltam, aki Lombos testvéremnél jelentKeztem, s másodszor is kijelentettem, hogy a tervezetet elfogadom. Sajnálom, hogy miért, miért nem, a 150-ek névsorából kimaradtam. De ez mellékes. Bántó dolog az, hogy Lombos testvérem