Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-14 / 37. szám
6. oldal. Evangélikus Lap. 37. sz. 1912. szeptember 14. jelenben működésbe hozni? Hiszen a lelkészfizetési alapnak szánt szerepet nagyon szépen végezhetné az egyetemes adóalap, aminthogy Gyürky Pál is a zsinati nagybizottságban azt mondotta, hogy a célt meg lehet valósítani az adóalap keretében, csak annyival többet kell ebből az alapból az egyházközségeknek juttatni, amennyi a fizetésemeléshez szükséges. (Ev. Lap. 13.) Igen ám, de Sztehlo erre azt mondja: ,,hogy az egyházközség maga tartsa el lelkészét, oly magától értetődő és természetes követelmény, hogy csak Magyarországon, ahol mindent az államiól várunk ütközünk meg azon, ha valaki a lelkésztartást a gyülekezettől várja.“ (Ev. Lap 21.) De már ugyanott 12 sorral alább írja, hogy „a lelkészfizetési alap dotálását kell a kormánytól kérelmezni.“ Nos hát ha Sztehlo is a jövedelmi forrást nem kizárólag az egyház körében keresi, hanem szintén az államtól várja a támogatást, miért ne zörgessünk hát mi is ott az 1848. évi XX. t. c. jogán, hogy szabadrendelkezésre adandó államsegéllyel növeljük az egyetemes adóalap teherbírását? Sztehlo nagyon helyesen már most kívánja a zsinattól, hogy a fizetésminimumot megállapítsa, de a rendezés életbeléptetésére legfeljebb 3 évi határidőt kíván kitűzni s így ír tovább: ,,Ki kell továbbá mondani, hogy azok az egyházak, amelyek ezen törvény rendeletének s «ját erejükből eleget tenni nem képesek, a határidőn belül segélyt kérhetnek a lelkészalapból.“ (Ev. Lap 11.) Tehát volna az adóalap analógiájára egy másik állam által segített alapunk csak azért, hogy az állami dotáció, mely fizetésjavításként az adóalap kezelésén keresztül is eljuthatna az egyes lelkészekhez, másféle utat tegyen meg, sőt megtörténne, hogy az adóalap pénzeinek 10°/o-át csak azért utalná át a lelkészfizetési alapba, hogy azt fizetési segély címen ne önmaga fizesse ki az azt igénylő szegény egyház- községnek. Igaz, Sztehlo az egyházközségek megadóztatását is számításba veszi s mindenesetre az volna a legtermészetesebb eljárás, aminthogy nem csak ő, de már én is korábban egy 1908-ban kiadott fizetésrendezési tervezetemben ezt javasoltam,* Írván: „egymás terhét hordozzátok“, de nem vallom Sztehloval (Ev. Lap 24.), hogy így könnyű lesz tartalék alapot gyűjteni, mert bizony azóta láttam már több egyházközségnek hiványcsonkítási kísérletét s olvastam a zsinati nagybizottságnak Prónay Dezső báró szövegezésében elfogadott indítványát is (Ev. Lap 13.) s így nem tudok hinni az egyháziadók útján való megoldás sikerében. De ha Sztehlo a maga persvadeáló képességével ezt a megoldási módot tudná sikerre vezetni, határozottan elismerendő nagy munkát végezne. De akkor sem a lelkészfizetési alap, de az egyetemes adóalap volna táplálandó. Mert nézetem az, hogy Sztehlo lelkészfizetési alapja megbecsülhetetlen lehet a jövőben egy esetleges szeparációt megérő lelkészekre nézve; jelenleg azonban irtózatos módon növelné az úgyis nagygyá lett chaost. A kivezető út. Szóval minden téren látjuk a szétágazó álláspontokat, amelyek következtében a fizetésrendezés kérdése alaposan összegabalyodott. Hogy milyen mértékben volna a lelkészek fizetése javítandó, azt a lelkészek nagy többsége (490) meghatározta s kétséget sem szenved, hogy a 150-ek tervezete szerint való megoldás végtére is általános megnyugvást szülne; de tagadhatatlan, hogy a legnagyobb nehézséget a kivitel módja okozza. Sztehlo is koncedálja: „A célt már meglehetős (150-ek tervezete) precizitással megjelölték, az eszközökre nézve semmi mentő gondolatuk nincsen“. (Ev. Lap 24.) így hát röviden jelezni kívánom az eszközöket s ezzel megjelölni a kivitel módját is. 1. Mondja ki az egyház, hogy a lelkészi fizetések rendezését az egyes felekezetek bel- ügyének tekinti s éppen ezért óvást emel az ellen, hogy a kormány lelkészi fizetések rendezése címén a már túlon-túl dotált felekezeteket * Az Ev. Lap 32-ik számában „Őszinte szó“ cikk után irt szerkesztői megjegyzés ismét a lelkészfizetési alap megalkotását sürgetvén, az egyházi adókivetés experimentumát általa tervezettnek mondja ugyan, de vagyok oly szerénytelen, hogy e mód tervezésének elsőbbségét magamnak vindikáljam, mert már az 1908-ban kiadott javaslatom ajánlotta azt; de megállapítom ezt azért, hogy viszont szerényen bevallhassam ennek már akkoriban történt bukását.
