Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-07 / 36. szám
1912. szeptember 7. 2. oldal. Evangélikus Lap. 36. sz. Ez a hálaadó ima, mely a liturgiában nálunk is megmaradt a kereszténység közös szokása, a rom. katholikus egyház azonban ezt a fogalmat kiterjesztette az oltári szentség imádására és miután a felszentelt ostya a Krisztus valóságos testét képezi a distingválni nem szokott tömeg összetéveszti az istenimádást az Isten testét magában foglaló ostya imádásával. Nekünk persze nem lehet feladatunk ezen vallási felfogással kikezdeni, mert hiszen minket a róm. katholikus egyház dogmatikus subtilidásai kevésbé érdekelnek. De ami bennünket is érdekel, az a forma, amelyben a róm. katholikus egyház ezen dogmáját kifejezésre juttatja. Saját hitbeli meggyőződését mindenki szabadon követheti és ahhoz sincs semmi közünk, ha a tömeg ezrei értelem és belső meggyőződés nélkül megszokásból valamely vallási cselekvényt végeznek, csak arra nézve bátorkodunk tiszteletteljes megjegyzést tenni, hogy a tüntetésnek az a módja, amellyel a klerikalizmus a vallásos cselekvénye- ket az utcára viszi és amely legújabban Ausztria fővárosában oly óriási méretekben föllépni készül, átlépi a vallás gyakorlatának határait és bizonyos tekintetben politikai tüntetés színében tűnik fel. Nyilvánvaló ugyanis, hogy most a XX. század elején, midőn a pápaság a nyugateurópai latin államokban annyira letört, midőn Németországban a Centrum a protestantizmus ellen élet-halálra szóló harcba indult, midőn Oroszországban a róm. kath. egyházat hivatalosan elnyomják, Ausztria és vele Magyarország azok az államok, ahol a pápaság azt a talpkövet reményli feltalálhatni, amelyre lábát megvetve Anteusként újra felemelkedni és az „eretnekek“ felett újból győzedelmeskedni fog. Miután az „Eucharistia“ ily fokozott mértékben való gyakorlásának a tridenti zsinat idézett fejezete szerint is ez a valódi célja, nem hagyhat bennünket ez a legújabb bécsi tüntetés hidegen. Hát mi protestánsok is meg fogjuk bámulni azt a fényt és pompát, amelyet a róm. kath. egyház a legközelebbi napokban Ausztria fővárosában kifejteni fog, de nem fogunk „sem meggyöngülve és összetörve megsemmisülni, sem szégyentől eltelve észretérni:11 Nékünk ez a tüntető ünneplés csak arra szolgáljon, hogy megerősítse bennünk azt a protestáns öntudatot, amely nem tüntet ugyan, de ezerféle alakulásában és érvényesülésében végre is meghódítja a világot. Sztehlo Kornél. A dunántúli felügyelőt beiktató kér. közgyűlés. A dunántúli ev. egyházkerület ez évi közgyűlése augusztus hó 28—29. napjain Győrött folyt le díszes ünnepélyességgel. Ünnepélyessége a felügyelő-beiktatás eseményének írandó javára, de mégis főkép azon körülménynek, hogy a beiktatás oly férfiú egyéniségével állott a legszorosabb kapcsolatban, aki a kerület összes egyházi tényezőinek őszinte köztiszteletének birtokosa és Dunántúl társadalmi életének egyik legrokonszenvesebb vezér- férfia. Képviselve volt a közgyűlésen az egyetemes ev. egyház, a ref. convent, a tiszai ev. egyházkerület, a dunántúli és a dunamelléki ref. egyházkerületek, a győri izr. hitközség; Vasvármegye, Győrmegye és Győr szab. kir. város törvényhatósága. Általános feltűnést és lelkes örömet okozott, hogy a beiktatási ünnepélyen magát képviseltette a Győrött székelő r. kath. megyés püspök és a győri róm. kath. hitközség is. Jelen voltak: Báró Prónay Dezső egyet. egyh. felügyelő, Dr. Antal Gábor ref. püspök, Ruschek Antal apátkanonok, pápai praelá- tus, Mohi Antal tinini püspök, Materny Lajos debreceni főesperes, Lévay József ref. főesperes, Petri Elek ref. egyházker. főjegyző, Czike Lajos kir. tan., Beöthy Zsolt ref. főisk. főgondnokok, Szűcs Dezső ref. egyhker. tanácsos, Csizmadia Lajos és Faragó János ref. főisk. igazgatók; Dr. Schwarz Mór főrabbi; Goda Béla, Dr. Békássy István főispánok; több országgyűlési képviselő ; Wennes Jenő polgármester, Jalsovitzky Lajos táblai elnök; Dr. Fischer Gyula kir. főügyész, Dr. Szauter Ferenc főkapitány és a dunántúli kerületből világi urak, lelkészek, tanítók és a tanintézetek képviselői nagy számban. A székfoglaló beszéd, mellyel az új felügyelő, Dr. Berzsenyi Jenő elnöki székét elfoglalta, bizonyságot tett arról, hogy a bölcs és áldozatkész Véssey Sándor örökébe vallásos buzgóságban és egyházias érzületben méltó utód került. A bibliai idézetekkel ékeskedő, nem hosszú beszédben a felügyelő utalt arra, hogy érdemei nincsenek. Ő nem kezdeményezett semmit, nem alkotott semmit.
