Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-31 / 35. szám
1912. augusztus 31. Evangélikus Lap. 35. sz. 3. oldal évről-évre járnak oda, hogy jogos igényeinket követeljék, a stereotyp válasz pedig mindig az: Elismerem a protestánsok igényeinek jogosságát, készségesen segítek. Sokszor ha nagyon sürgős követelésekkel állnak elő, a Miniszter úr már a pénzösszegeket is megszeretne előre nevezni, de hát előbb mégis csak a pénzügy- miniszterrel szeretne tárgyalni, azután majd mindent megtesz, a bajokat véglegesen rendezni fogja, úgy amint azt a bizottság óhajtja stb. Sajnos azonban, ezen sokszor félre nem érthető határozott kijelentések dacára — semmi sem történik! Az embernek önkéntelenül eszébe jut az a német definíció: ,,Was ist das: ein Minister? Ein Minister ist ein Philister, das heisst viel ist er, allein was er verspricht vergisst er.“ Úgy látszik ép úgy haladunk ebben az ügyben is. A Minister úr citál az állami men- helyekről szóló törvényből, mondván: „ Minden gyermeket lehetőleg vele egyvallásu nevelőszülőknél kell elhelyezniSajnos azonban azt a szép és messzeható törvényt egyetlen egy szó, a,,lehetőleg“ teljes n illuzóriussá teszi. Megszoktuk már, hogy velünk szemben rendesen a legtágabb fogalmakat alkalmazzák. S mi aztán mint mindenütt, úgy itt is a rövidet húzzuk. Elszomorodva kell látnunk évről-évre való mindnagyobb számbeli csökkenésünket s hogy bomlik szét lassan-lassan, de biztosan, szeretett egyházunk. Közgyűléseinken sok ,,nagyröptü“ beszéd hangzik el, sok a szó, hiányzik azonban a kellő komolyság és ami a fő: a tett! Egyszerű lapáliákkal vesztegetjük a drága időt, ahelyett, hogy komolyan tanácskoznánk afelett, hogy miként állítsuk meg a gördülő lavinát, mely elsöpréssel fenyeget bennünket. Kérdem most már: jól és helyesen van-e imigyen? Nem indúl meg szívünk? Hagyjuk ezt a kis ezredet, 4000 gyermeket, szemünk előtt elpusztulni? Evangélikus belmisszió, hol van a te országod! Nem kell-e mindent elkövetnünk, hogy ezen gyermekek megmentessenek és evang. egyházunknak megtartassanak? Felkérem ezennel egyházunk vezérférfiait, minden hű fiát, minden Lutheránust: ne nézzük csak egykedvűen e gyermekek szomorú helyzetét, hanem mentsük meg őket szeretett egyházunk javára. De hogy és mily úton lenne ez elérhető? Ennek a nagyfontosságu kérdésnek adminisztratív megoldására csak egy mód kínálkozik, t. i. az: ha mi ezen gyermekeket vallási oktatás alkata, ami az „Ezt a kerek erdőt járom én“ népdalé. Csupán a rövid sorok toldása következik ölelkező rímekkel, ilyképen : Dr. Luther Márton 46. zsoltára: Eine feste Burg ist unser Gott. Dallam: Saját (magyar dallam). Erős várunk nekünk az Isten, Hogy ellenség ellen segítsen; Minden veszedelmet megszüntet, Mely körülvett most is bennünket. Ősi ellenfél íme hadra kél Nagy hatalmassággal, Gonosz csalárdsággal Minket tönkre verni — ez a cél. Nincsen nekünk semmi hatalmunk, Hogy ellene bizton megálljunk; De Isten egy vitézt külde le, Aki viaskodik ő vele. Kérded-e, ki ő? Krisztus, a dicső, Kit az egész világ Magasztal és imád: Nála van a vigasz és erő. Ha e világ mind ördög volna, S hogy felfaljon reánk rohanna; Tőle mégis semmit se félünk, A Krisztusban csak jót remélünk. E világ feje S minden ereje Nem árt, bár akarna, Oda a hatalma: Urunk Jézus Krisztus verte le. Megáll az Istennek Igéje, És nem állhat senki ellene; A nagy Isten népe harcol itt, Mert szent lelke bennünk lakozik. Ha a harc alatt Éltünk megszakad, S elvész hírünk, nevünk, Él nőnk és gyermekünk: A mennyország nekünk megmarad. Váradi é. k. 1566.
