Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-10 / 32. szám
1912. augusztus 10. Evangélikus Lap. 32 sz. 5. oldal Tiszai egyházkerületünk nyíregyházai közgyűléséhez. Lapunk 30 számában érdemes szerkesztője által „erősen megnyirbált tudósítás“ jelent meg tiszai egyházkerületünk julius 8 — 11 -iki közgyűléséről. íróját jól ismerem, több kerületi tényezőnek felfogásával ellentétben, értékes embernek tartom s felekezeti statisztikai irodalmi munkásságát közhasznúnak ítélem. De még megnyirbált alakjában is, tudósítását egyoldalúnak, ke- vésbbé tárgyilagosnak, sőt kissé kesernyésnek kell minősítenem. Megteszem reája a következő megjegyzéseimet: Igaza van a tudósítónak abban, hogy Csók Gy. beszéde ,,nem volt gyámintézeti“ és csakugyan távollévő „szociáldemokratáknak“ szólott, de, hogy csak „körülbelül 20— 30 tagból álló közönségnek“ szólott volna, az túlzás Hogy kevesen voltak jelen, annak oka az, hogy a nyíregyházai — különben igen buzgó — egyházközségnek nem volt előre meghirdetve. Az egyik jegyzőségre való „szavazást“ én is sajnálom. Paulik /., ez az érdemes „nagy papunk“ nem érdemelte meg egyházkerületünk részéről azt a mellőzést, amiben részesítették. Némi elégtételt adtak neki lelkésztársai, amidőn a lelkészértekezlet egyik alelnö- kéül választották. Az csakugyan nekivaló munkatér Tudósítónk szerint „az ev. theol. fakultás és a theol. akadémiák egyesítése kérdésében a kerületi gyű lés megint csak régi szeparatisztikus álláspontját tartotta fönn“, sót tovább menve, „fakultást Eperjes részére követelt, a theol. akadémiák egyesítéséről és egyetemes tanítónőképzőintézet felállításáról tudni sem akart.“ Mi több, ,,a theol akadémiák egyesítése“ — alulírott, mint előadó szerint — ,,o theol. tudományok csődjét jelentenéÉrdemes szerkesztőnk e tudósításhoz azt a megjegyzést fűzte, hogy: „mitől tart Szlávik, attól-e, hogy a pozsonyi liberális theologusok (sic) egyesülve a vegyes irányú eperjesiekkel (sic), megeszik-e a soproni orthodoxokat (sic), vagy megfordítva? Vagy az lesz a theol. tudomány csődje, ha ezen két irány emberei egymással összekerülve, egymást tudományos érvekkel kapacitálni fogják akarni ?“ Nézzük csak sorra e vádakat. Nem „szeparatisztikus“ törekvés, hanem egyház- kerületünk részéről a viszonyoknak és körülményeknek, főleg pénzügyieknek és tanügyieknek okos és helyes mérlegelése az, ha „egyetemes tanítónőképzőintézet felállításáról tudni sem akar. ‘ Állami tanitónőképzőinté- zeteink helyesen oldják meg feladataikat s eléggé látják el ev. vallású tanítónőkkel a mi egyházközségeinket. Vallásos oktatásuk jó kezekben van, annak ellenőrzésére egyházkerületeink nagy gondot fordítanak s növendékeink már is oly nagy számmal vannak, hogy azokat sem tudjuk elhelyezni. Azoknak külön ev. tanítónőképzőben való oktatása oly luxus-kiadás volna, amelyet egyházegyetemünk meg nem bírna. Égetőbb szükségleteink is vannak nagy számmal s ne forgácsoljuk el erőinket. Az egység hiányából nem mindig erőtlenség fakad. E szempontokat e kérdésnél Gerhard B. eperjesi tanitóképzőintézeti igazgató és Korbély G. főjegyző meggyőzően kidomborította. Meglévő intézményeinket erősítsük és fejlesszük és ne állítsunk fel újakat, kevésbé szükségeseket. Ami pedig a theol akadémiák egyesítését illeti, tiszakerüJeti közgyűlésünk alúlirottnak, mint főisk. tanvágyak után. Élvezni tudni minden gyönyört, amit az élet nyújt. S igy igyekezni teljessé tenni a lelkünket. Ez az igazi élet s aki ezen átment, az élt. Nietzsche értelmében, ahogy Müller Izidor mondja : a bűn is még érdem; a teljes érzéstelenség az, ami elvetendő. A szláv, magyar és francia fajt e szenvedélyes természet jellemzi. * Fejtegetéseinket folytatva a szaktudományok terén a német vezet, a találmányok terén ismét Amerika. Általában mondható tehát, hogy az angol s francia reálisabb, a német spekulatívabb, rendszeresebb. Az előbbi gyakorlatibb s az uralkodó' szellem jelenleg pedig ez a reálisabb, gyakorlatibb. A magyar szellem igaz, európai általános hatású egyéneket még nem igen szült, de ennek oka a sok harcban rejlik, amely évszázadokon át a kulturnevelést elnyomta. A zseni fejlődése azonban nincs fajhoz kötve; volt számos nagy emberünk pl.: Bólyai. * Élvezni kell tudni az élet minden adományait. Nietzsche is — fájdalmai dacára — szerette az életet. A boldogság a megelégedettségtől függ. Ne azt nézzük, kinek többje van, mint nekünk, de arra tekintsünk kinek annyija sincs. Igényeinket fokozzuk le. (L. Dr. Molnár István „A kedély nevelése.“) Törekednünk kell, hogy a külföldhöz hasonló kulturnevelést honosítsunk meg: megfelelő miljőt teremleni. Szabad líceumi előadásokkal, munkásgimnáziumokkal stb. Az iskolában pedig önálló gondol odásra és cselekvésre való neveléssel lehet ezt elérni s a képzelet nevelésével. Pártolni kell továbbá a magyar termékeket, akkor idővel fejlettebb termékeink lesznek. Magyarosítással biztosítani kell nyelvünk súlyát. Ha e nemzet minden zúga magyarrá lesz nyelvben, érzelemben, akkor a nyelvünk a külföld előtt is nagyobb hatalommá válik. A magyar faj a legkulturszomjasabbak egyike s a legélesebb eszü, legöszintébb, legnemesebb érzelmű népfajok körébe tartozik. Ezek tények. S ezzel szerény kis elmefuttatásunkat befejezzük, megjegyezve még, hogy mi a modern művészeti, irodalmi iránnyal elfoglalt álláspontunkat össze tudjuk egyeztetni azzal, amelyet a vallással s a metafizikai eszmékkel szemben elfoglalunk, a modern liberális protestáns theologiával. A modern irodalom dekadens irányát tehát nem ítéljük el, sőt szélsőségeiben is jogosultnak tartjuk, amíg a művészetet szolgálja.
