Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-13 / 28. szám
1912. julius 13. 3. oldal Evangélikus Lap. 28. sz gyúlésezési joggal bírjon. A pénzügyi szakosztálynak pl. volna elnöksége a mostani lelkészfizetés rendezésére megválasztott ad hoc bizottság vezetősége stb. A szakosztályok annyiszor gyűlnének össze, ahányszor arra szükség van. Az egyetemes közgyűlés alkalmával tartatnék a díszközgyűlés, melyen ének, ima, irásmagyarázat és a szakosztályok működéséről szóló jelentések s végül az összes lelkészértekezletek működéséről szóló jelentések terjesztetnének elő. Ez volna a rendszer a működésben, mely nélkül eredmény nem várható. Mert ezen a fokon már nem az egyes lelkészek privát érdekeiről, hanem inkább a lelkészegyesületek által proponált, a szakosztályok által feldolgozott közérdekek ist ápolásáról van szó. Ezzel kapcsolatosan az egyetemes lelkészegyesületnek elengedhetlen szükégessége. amit a brassómegyei lelkészértekezlet is elfogadott s magáévá tett indítványom alapján: az ú. n. „Irodalmi évkönyv Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy minden központi intézmény akkor biztosítja legjobban fejlődését, ha a közérdeklődést a legtávolabbi részekben is fentarthatja, valamint az sem felejtendő el, hogy a lelkészek legnagyobb része csak váltakozva vehet részt a központi működésben, vagyis csak akkor, ha a kiküldetés esetleg reá esik. Kell tehát gondoskodni egy olyan szervről, mely az egyes értekezletek közérdekű működéseit a központhoz s amely a központ működését az egyes lelkészek és lelkészértekezletek elé juttathatja s ezt pedig csak egy irodalmi színvonalon álló évkönyvvel lehet elérni. A szabálytervezetben, mint cél, az ev. irodalom pártolása és népszerűsítése is fel van véve. Ez pedig teljesen felesleges, mert ennek a célnak már sokkal erősebb szerve van a Luther-társaságban. Ehelyett arról kell gondoskodni, hogy egyetemes egyházunk lelkészértekezletein elhangzó értékes dolgozatok összegyűjtessenek, egy évkönyvben kinyomattattassanak és pediglen kapcsolatosan a szakosztályok működésének, díszgyülés tárgyainak, a jelentéseknek részletes feltüntetésével. Ezáltal a közérdeklődés általánosságban és folytonosan fentartható még azon lelkészek előtt is, kik több éven nem vehetnek részt aktive a szakosztályok vagy gyűlések ülésein. Mennyi eszmecserének, nemes munkálkodásnak, szellemi versenynek volna kútforrása egy ilyen évkönyv. Csakis ezzel lehetne megvalósítani a tervezet 2. §. b) pontjában foglalt ezen kitételt, mint célt: „a lelkészek egyöntetű működése által azoknak szorosabb kapcsolatba hozásáM. A kinyomatásra pedig fordítandó volna a tagdíj egy része. könyvek kellenek. Nos: a tanítóképzők irányítása s így a tanítók lelkesítése a hitoktatás modern reformjáért, amit a vezércikkel magam is oly hőn óhajtok, a mai tanitó- képzöintézetek egész nevelése rendszerevei homlokegyenest ellenkezik. Még a gimnáziumban előbb lehetne célt érni; ott több a filozófikus szempont. így a felsőbb mathezis elemei, a lélektan magasabb nívón, ugyancsak a fizikában magasabb szempontok dominálnak már itten. Amig a tanitóképezde oktatás iránya változást nem szenved, addig — sajnos — a hittanitás sem fog magasabb nívóra emelkedni. Sajnos, a hittanárok is nagyrészt orthodox alapon állanak. A mai tanítóképzés célja orthodox alapon álló tanítók nevelése s ha nem áll ezen alapon a tanító, talán fegyelmit is kap. S a többség igaz meggyőződésből vallja az othodox tanokat. Ezért sajnáltam annak idején magam is, hogy az „Evangélikus Népiskoládban egyáltalán szóba hoztam a vallástanitás kérdését, mert azzal — legalább ez volt a nyert válaszokból az általános benyomásom — sértettem a többség vallásos meggyőződését. Ezt pedig bántanunk nem szabad, de lassú, fokozatos neveléssel felemelni az embertársaikat a modern ember vallásosságára. Az emberiség valid*közönyét megtörni csak a modem pratestantizmuz elveivel lehet. Hogy tehát tanítóink körében a vallásreform iránt érdeklődést kelthessünk, meg kell változtatni az egész mai tanítóképzés rendszerét. S ez égető szükséglet. A másik, amire Méltóságod kitér: a theologiai akadémiák irányítása. Hála Isten, vannak már liberális protestáns alapon álló theologiai tanárok külföldön és hazánkban is. Ámde vannak theologiai tanárok s lelkészek, akik valakire alaposan képesek haragudni azért, ha eltér az orthodox iránytól s még most is azt a hangot alkalmazzák az ilyen emberekkel szemben, amelyet az egyház oly gyakran használt: a ledorongolást. Magától értedődik, hogy azon theologiai tanárok s lelkészek, akik csak tudományos fegyverrel harcolnak s ilyen alapon védik az orthodox, illetve pozitív álláspontot, csak tiszteletet érdemelnek. Ámde az előbbi fegyver, igazán nem korszerű s szerintem csak árt az egyháznak, mert átlátszik a fanatizmus s rendszerint gyenge a tudományos argumentáció. Már most: ha a theologiai
