Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-13 / 2. szám

1912.

Evangélikus Lap. 2. sz.

január 13.

Az egyes — habár még oly magas egyének által elkövetett — sérelmet ez okból nem tulajdonítom a hazai társegyházaknak, és kerülendönek tartom, hogy egyének hibáik és túlkapásaival társegyházakat vádolják.

Különösen édes hazánkban, ahol a szabadelvü- ség minden egyház tagjainak számottevő többségét áthatja, — és ahol a kisebbségek reakcionárius irányzatával szemben magukban az egyházakban talált a szabadelvüség mindig öntudatos támogatókat: az ezekkel való együttes működést helyesebbnek tartom, mint az ellentétek kiélesítését, amely könnyen vezet az egyházak közötti béke megzavarásához.

Amennyire híve vagyok a szabadelvüségnek és annak aegise alatt történő fejlődésnek, — beleértve a szellemi és kézi munkások sorsának javítását célzó békés törekvéseket: éppannyira ellensége vagyok a modernizmus ama kinövéseinek, amelyek a társadalmi rétegek közti természetes, és folytonosan szükségképpen megújuló különbségeket ellentétekké, gyűlölet forrásaivá élesítik, — az életszükségleteket és azok árait felfokozzák, — az együttműködésre hivatott elemeket szétválasztják, — az emberek erkölcsi alapját, vallását és hitét megtámadják — és végeredményben az örökbecsű eszmények lerombolásához vezetnek.

Ezekkel az áramlatokkal szemben — nézetem szerint — az egyházaknak és lelkészeknek fontos feladatuk van, Eszményi rendeltetésüknél fogva meg kell óvniok a gondozásukra bízott híveket a romboló hatástól, de előmozdítaniok, — a hói szükséges, meg is indítaniok kell azokat a hatósági és társadalmi intézkedéseket, amelyek a szegényebb sors enyhítésére, a megélhetési mód könnyítésére, a munka- és keresetképesség fokozására alkalmasak.

Ezekben és nem a munkaadó és munkás közötti ellentétek szításában áll az a nemes szocializmus, amelynek legnagyobb apostola Megváltónk volt.

Egyetemes egyházunknak és az egyes egyház- községeknek nagy gondol okoz a megélhetési viszonyok megnehezülése és u szellemi munkásoknak is összes rétegeit uraló fizetésjavítási törekvések folytán az a kérdés, miképpen legyen lelkészeinknek tanítóinknak, tisztviselőinknek oly megélhetési mód biztosítható, amely hivatásuk magasztosságának és méltóságának megfelel.

Az a sok nehézség, amely az államsegély iránti igények érvényesítésével és megtartásával jár — és a megállapított államsegélyeknek gyorsan bekövetkezett elégtelensége arra látszik mutatni, hogy nem volt szerencsés az a koncepció, amely anyagi eszközeink elégtelenségének mikénti pótlása körül irányadó volt.

Határozottan kívánatosnak tartom, hogy egyetemes egyházunk minden erejével oda törekedjék, hogy az állami támogatás nyújtásának rendszere gyökeresen megváltoztassók, hogy az államsegély törvényhozásilag és pedig oly módon biztosíttassák, hogy az ne egyes egyéneknek vagy egyes célokra, hanem egyházunk autonom rendelkezésére bocsáttassák — és ezzel arra is módot találjunk, hogy szellemi

munkásaink méltóbb díjazásáról magunk gondoskodjunk.

Ily törekvés sikerességének egyik előfeltétele, hogy megszűnjék az a nagyfokú bizalmatlanság, amely német és tót anyanyelvű egyházaink működése ellen — gyakran alaptalanul vagy túlzott mértékben — fennforog és abból a feltevésből származik, hogy ily egyházak vezetői az anyanyelv szeretetóvel hazai állami nyelvünk szeretetét nem bírják összeegyeztetni és az egyházi autonómiát a magyar állam nemzeti megerősödésének megakadályozására vagy legalább megnehezítéséro használják.

Azt hiszem t. közgyűlés, hogy e bizalmatlanságot meg kell és meg lehet szüntetni.

Erre iskoláink tekintetében módot keresett az egyetemes tanügyi bizottság; arról kellett azonban meggyőződnünk, hogy a kerületek többsége nem helyesli, hogy az egyházkerületok adminisztrációjába az egyetemes közgyűlés institutive belenyúljon.

Reményiem, hogy egyházkerületeink meg fogják tenni a célravezető intézkedéseket ahhoz, hogy mindenütt egyesítsük — a hol nem magyar az anyanyelv — az anyanyelv szeretetét a nemzeti államnyelv szeretetóvel, — hogy fejlesszük minden iskolánkban és egyházunkban a hazafias szellemet, az erények egyik legmagasztosabbját, — hogy mindenütt kövessük azon elődeink példáját, akik egyházunknak és magyar hazánknak egyaránt voltak támaszai és hősei, — és azon külföldi hitrokonaink példáját, a kik mindenütt azon állam aspirációinak erős támaszai, amelynek polgárai, — hogy kizárjuk ugyan egyházi életünkből mindenütt a pártpolitikát — nemzetiségi politikát is — de ne zárjuk ki a hazafiasságot — a hazaszeretetei — hazánk nemzeti megerősödésének előmozdítását.

Tisztelt elnöktárjam említette, hogy hivatásunk körébe tartozik az iskolák felügyelete is és reámutatott annak fontosságára, hogy különösen fővárosi iskoláink az egyházi élet erősítésében, evangélikus egyházunk jövőjének biztosításában buzgó munkatársaink legyenek.

Visszaemlékezem arra az időre, amidőn mint első iskolai felügyelő megkezdtem működésemet, és örömmel kell elismernem, hogy e tekintetben úgy e minőségbeni működésem alatt mint azóta lényegesen javultak a viszonyok. Teljes bizalmam van úgy mostani első iskolafelügyelőnk és kitűnő igazgatóink hitbuzgóságában és meg vagyok győződve, hogy hogy teljesen átérzik iskoláink azon hivatását, hogy hazánkhoz rendületlenül ragaszkodó képzett ifjakat, de egyúttal egyházunkhoz ragaszkodó és annak egykori vezetésére hivatott támaszokat kell nevelniük.

Ennek előmozdítására magam részéről is őszintén fogok törekedni.

Sok kérdésre kellene és szeretnék még nyilatkozni. Tekintettel az idő előhaladására, és arra, hogy elnöktársammal együtt előterjesztendő javaslataink alkalmával erre módom lesz: befejezem előterjesztésemet azzal a kérelemmel, hogy működésemhez szíves bizalmukat előlegezni méltóztassanak, melyet kiérdemelni őszinte törekvésem lesz.