Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-22 / 25. szám

6. oldal. Evangélikus Lap. 25. sz. 1912. junius 22. foglaltatik és Őszentsége egyenlő jóindulattal dicséri és buzdítja Németország különböző katholikus egyesü létéit. Ez a nyilatkozat a „Kölnische Volkszeitung“ szerint a keresztyén szakszervezetekben csoportosuló német ka­tholikus munkások százezreit némileg megnyugtatta, de az „Egyházi Közlöny“ szerint is, amely a kölniekkel szimpatizál, csak némileg és itt is, Németországban apellálnak a rosszul informált pápától a jól informált pápához. Főérvük az, hogy a berlini irány túlzásainak legjobban örülnek az „Evangelische Bund“ és a libe­rálisok, akik ettől a belviszálytól a Centrum bomlását féltik. Ebből az a tanulság, hogy jó lesz az örömet titkolni. * A müveit Anglia. Angliából május 30-án este ért Párisba a két különvonat, mely 900 angol zarándokot és 150 beteget vitt Lourdesbe. Ez az első eset, hogy a katholikus Anglia Lourdesbe nemzeti zarándoklatot ve­zet. A zarándoklatban résztvesznek a westminsteri bí­boros érsek, a cliftoni, leedsi, plymouthi és ports- mouthi püspökök s a norfolki herceg. (Egyházi Köz­löny ) A jó Isten tehát nemcsak egy Newton, egy Carlyle és egy Darwin lángeszéve), hanem a lourdesi csodában hivő jámbor keresztyénekkel is megáldotta Angliát. * Anatole Francénak a pinguinek szigete című szati­rikus munkájából: „nem lehet nagyon csodálkozni, hogy e hosszú korszak alatt, mig a vas pusztított, a hitet sértetlenül megőrizték a pinguinek. Az igazság fénye elvakitá a lelkeket, melyek nem valának sophiz- mák által megrontva. Ez magyarázza a hitek egységét. Az Egyháznak egy állandó gyakorlata ugyan kétségte­lenül hozzájárult a hívek e hitbeli egységéhez: meg­égettek rögtön minden pinguint, aki máskép gondolko­zott, mint a többiek“. ELŐFIZETŐINKNEK! Kérjük előfizetőink közül azokat, akik csak fél­évre fizettek elő, hogy az előfizetési dijat 7 koronával a második félévre július elején beküldeni szíveskedje­nek. Azon urakat, kik a lapot a múlt félévben kapták és az előfizetési dijat még meg nem fizették, egyszer­smind a hátralék megfizetésére és ahban az esetben, ha a lapot tovább járatni nem kívánják, arra kérjük, hogy a lapot ezen szándékuk kifejezése mellett vissza­küldjék. Az előfizetési dij „az Evangélikus Lap kiadóhiva­tala“ címére küldendő be, más címmel ellátott külde­mény után kézbesítői dijat kell fizetnünk. Budapest, 1912 június 22. Az Evang. Lap kiadóhivatala. HÍREK. Szatmárnémeti evangélikus templomalap javára nagy sikerű hangverseny volt június 8-án. Megnyitóul a szatmári zeneegyesület zenekara Fuchs Szerenádját adta elő Hermann L. zeneiskolai igazgató vezetésével. Radó Ilonka nagy hatást keltett Szabados Ede, ref. főgimn. tanárnak ez alkalomra irt „Templom épül“ c. gyönyörű költeményével Révész János nbányai 'ev. lel­kész havotta-, tatár- és kurucdalokat énekelt szokott temperamentumossággal, őszinte meleg hangulatot váltva ki a hallgatóságból, zongorán neje kisérte gondos művé­szetével. Zempléni Árpád nagy hatású, eddig ki nem adott müvét — A halál vőlegény —- olvasta fel. A nagynevű irót meleg ovációban részesítette nagyszámú, előkelő hallgatósága. Hermann L. zeneiskolai igazgató nagy sikerrel hegedűn jétszott el egy pár klasszikus darabot. Az est fénye, igazi értéke Szendy Árpádnak, az országos zeneakadémia világhírű tanárának zongora- játéka volt, mellyel hosszú varázslatba ejtette a közön­séget. A nagy művészt hosszan, melegen ünnepelte Szatmár város és vármegye közönsége. Igaz hálával regisztráljuk, hogy ez az országos zenei büszkeségünk nemcsak lekötelező szívességgel fogadta el a szerep­lésre való felkérést, hanem — tekintettel a szent célra — teljesen dijtanul mozdította elő a mérhetetlenül nagy erkölcsi és tekintélyes anyagi sikert. Schmiedt Konstancia operaénekes művésznő klasz- szikus darabokat énekelt csodásán szép csengésű hang­ján Világossy Gáspár, Szendy Árpád kíséretével Rákóczi Ferenc Rodostón c. melodrámát szavalta el nagy sikerrel. Az estét Duszik Lajos ev. lelkész záró­szavai rekesztették be. Ezzel a hangversennyel ismét egy jelentős lépés­sel indult előre a kis szatmári egyház. A siker, mellyel ez este gazdagította, ismét meghódította számára Szat­már város nagyközönségét. Még mindig érkeznek pénz­tárához újabb- és újabb jegymegváltások, adományok. Maga a hangverseny tiszta jövedelme hatszáz koronára rúg. A nagy célt, hogy 1917-ben nyíljon meg a szat­mári Luthertemplom — így el lehet érni. Áldás a segítőkre! D. A dunáninneni evang. egyházkerület 1912. évi aug. 29 én és 30-án tartja évi rendes közgyűlését Pozsony­ban. A közgyűlést megelőzik az augusztus 26. 27. és 28-ikán tartandó bizottsági ülések. A közgyűlés fonto­sabb tárgyai az elnöki jelentésen kívül: általános tiszt- újitás; államsegély elszámolás és utalványozás; az 1848:XX. t. c. végrehajtása keretében: sérelmek; lel- készi fizetések; theol. fakultás; a theologiák egyesíté­sének kérdése; zsinati előmunkálatok és költségek; középiskolai tanárok szolgálati pragmatikája ; a theol. tanügyi szervezet revíziója; a kerületi tanitóképezde szervezése; tanító választási szabályrendelet revíziója; a ref. 400 éves évfordulójának emlékünnepe; híveink számbeli csökkenésének okai az egyházkerületben stb. A bányai ev. egyházkerület aszódi leánynevelö- intózete folyó évi június hó 24-én tartja évzáró ünnep­ségét Aszódon. Az osztályvizsgálatokat június hó 21. és 22. napján, a hálaadó isteni tiszteletet június 3-án reggel 8 órakor tartják meg, az évzáró ünnepség 24-én délelőtt 9 órakor kezdődik. Az utóbbinak műsora 23 számból áll szavalatokból és énekből. Az Oeschger Adél igazgató kiváló vezetése alatt magas nívóra emel­kedett intézet megérdemli, hogy egyházunk minden tagja iránta melegen érdeklődjék.

Next

/
Thumbnails
Contents