Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-25 / 21. szám
Evangélikus Lap. 21. sz. 3. oldal 1912. május 25. nem képesek. Hát ez sok gyülekezetről áll, de nem mindegyikről. Sok gyülekezet egy kis jóakarat és helyesebb beosztás mellett elbírná azt a pár száz koronát, amelyet az államtól várunk. De mi történjék azokkal a gyülekezetekkel, amelyek nem képesek lelkészük fizetését a megállapított minimumra felemelni? Erre való a lelkészi alap, amelyet már múlt évi egyetemes gyűlésünk elvben megteremtett és amelybe az állami segély 10°/o-át beutalta. Ezen alap dotálását kell a ko mánytól kérelmezni. Ha erre kapunk pénzt, megválogathatjuk azt, hogy mely gyülekezetei kell segélyezni és milyen mértékben és a mi dolgunk lesz ott, de csak ott segíteni, ahol okvetetlenül szükséges. Azt mondja gróf Tisza István, hogy a lelkészek a kongruának jelenleg 16(X) koronában történt megállapításával meg lehetnek elégedve, mert ha a jelenlegi magas terményárak szerint állapítanák meg a kongruát 2400 koronával, a lelkészek az új becslésnél rosszabbul járnának, mert kitűnne, hogy igazi jövedelmük átlag most már a 3000 koronát megüti. Ez az érvelés nem sokat ér, mert habár az 1898. évi ' 14. t.-c. nyitva hagyja azt a kérdést, mikor van joga a miniszternek újabb jövedelem-megállapítást követelni, a miniszter tényleg már eszközölt kongrualeszállítást azon az alapon, hogy a terménybeli szolgáltatások a község által magasabb összegben lettek megváltva, amint azok a megállapításkor értékeltettek és a törvény 13. §-a tág teret nyújt a miniszternek, kivált ha besúgó akad, a kongruát bármikor redukálni, sőt beszüntetni. A tény az, hogy még a 3000 korona lelkészi jövedelem is oly csekély, hogy ez sem elég mai nap egy a társadalomban mégis csak nem a legutolsó helyet elfoglaló papi család tisztességes fentartására. Az a segítség tehát, amelyet az állam a kongruának csak 2400 koronával való felemelésével adna, szintén csak azon feltevés mellett érne valamit, hogy az állam a nem készpénzből álló lelkészi jövedelmek megállapításánál elnéző lesz. Ilyen ingatag és mondjuk ki őszintén, nem egészen korrekt alapra a lelkészek fizetésének rendezését fektetni, sem nem célszerű, sem nem erkölcsös. Még egy szavunk van a vallásügyi miniszter űrhoz. Az 1848: XX. törvénycikk végrehajtására vonatkozó kérdések tárgyalására a protestáns közös bizottság által egy kilenc tagból kel, amelyek élnek, küzdenek? A tudomány szorint az ember kulturális munkája nem elrendelés, cél, hanem az evolúció eredménye; természetes fejlőd- mény, mint az állatvilág építményei. A létért folyó harc eredménye. De ha ténylog igy van ós — amint már említettük — az ember a véletlen szükségszerű fejlődés eredménye, akkor egyúttal nincs több értéke egy kődarabnál. Ép oly produktum bár a kődarab létrejötte is, már ép oly csoda, vagy talán nem csoda, mint az ember. Mindamellett ily körülmények között az emberi létnek különösebb colja nem lehetne. Az volna a fejlődés célja, hogy léteznek lények, táplálkoztak, voltak és ismét nincsenek ? Vájjon tényleg a véletlen szükségszerű eredménye az ember s állatvilág ? Igaz, az alsóbb lények csupán élnek és küzdenek. De az embernok szellemi érdekei ós gyönyörei, továbbá erkölcsi céljai is vannak s ezért ethikai végcélnak is kell lennie. Ám állhat-e ez a gonoszok büntetésében s a jók jutalmazásában, tekintettel az erkölcsi öntudattal nem biró vadakra és arra a tényre, hogy akaratunkat a viszonyok, továbbá az öröklés kötik le? S ha másban áll, akkor mi a végcél ? Ha pedig a végcél .lemcsak az emberre, hanem az egész kozmosra vonatkozik, miben áll ez pl. a növényvilágot illetőleg? Avagy pusztán a természeti törvények ridegsége uralkodik ? Földünk, e kis bolygó elhal és mi értelme volt az emberi létnek, tudománynak, művészetnek, hírnévnek, szociális alakulatnak, eszmének? *) S mégis — bár ott rejlik o kérdés lelkűnkben — törjük magunkat mindezek után? Pedig még a szenvedélyeknek, bosszankodásnak sincs semmi értelme. S mégis: van felháborodás, rajongás, gyűlölet, szeretet, tudomány, művészet, odaadás. Nem utalnak e dolgok egy magasabb cél felé, amely az emberiség elé tűzetett? Do viszont nem hiba-e ismét, hogy célt helyezve a kozmosba anthropomorfizmust űzünk, emberi torvek, célok s emberi értelem szerint Ítéljük meg. Kzért sokan a teleológiai szempontot száműzik. Mégis Isten s a lélek fogalma ki nem küszö- bölhetők, bárhogyan mondjuk azt is, hogy az Isten*) Darwinról mondják, hogy ő a szerves világ Coperni- kusa, aki az emberiség kiváló helyzetére vonatkozó felfogást megdöntötte. De vájjon teljes biztossággal mondható-e ? Hátha az ember mégis a fejlődés végcélja?